A gond azzal van, hogy ha egyszer valakit felkap a bulvársajtó és a közösség(romboló) média, azzal már „kezdeni kell valamit”.
Somossy Károly hamisítatlan vagány, tékozló hazardőr volt, aki szórta a pénzt, volt Budapest császára, de gyakorlatilag templomegérszegényen halt meg, még a sírhelyét is felszámolták.
Énekszótól volt hangos egy hétig a Csaplár Benedek VMK.
A kiállítás augusztus 3-ig tekinthető meg.
Dupka György, a kiváló kárpátaljai író és publicista Marlene Dietrich világhírű dalának kezdősorát választotta megdöbbentő könyvének címéül.
Kiadvány a Szádelői-völgyről.
Oláh Andor életműve.
A tizenkilenc 1–9. osztályos táborozó öt napon át kézműveskedett, bábokat és díszleteket készített, majd a zárónapon bemutatta a meseelőadást.
A Soul Hunter Music Club vendége ezúttal Bene Attila, a GrundRecords vezetője volt.
A kötet a Föld éghajlati változásainak hosszú távú folyamatait, különösen a jégkorszakok váltakozását vizsgálja.
A kiállítás 80 fotóval mutatva be a Kárpát-medence magyar fotóművészeinek alkotásait egy négynapos alkotótábor keretében.
A Szent György Kórus fellépése mindenkit magával ragadott.
Egy dal, ami nélkül a mai rockzene nem tartana ott, ahol tart.
Nyugat-Európában a mi népeinket, a mi nemzeteinket egyfajta elmaradott, sokszor nacionalista, klerikális, kicsit ilyen sötét régiónak tartják.
Carlos Santana és John McLaughlin 1973-as „Meditation” című instrumentális szerzeménye az A Love Supreme albumról időtlen zenei menedék.
Weinmüller Franciska a 19. századi Komáromban a Komáromi kalendárium kiadásával országos hírnevet és vagyont szerzett.
Raksányi Gellért századik születési évfordulóját ünnepeljük, aki epizodista szerepeiből a Nemzet Színésze címig jutott.
Két hete tartott búcsúkoncertet Birminghamben, és a koncertjegyek 16 perc alatt elkeltek.
Egy könyv, ami visszhangozza a miérteket, válaszokat keres, és bizony vádol is, felelősök után kutat.
Apjától a tizenötödik születésnapjára kap egy nyolc mm-es kamerát, s ez örökre meghatározza a sorsát, ahogy alapjaiban változtatja meg a magyar film sorsát is.
Zoborvidéki mondák és hiedelmek
A Művészetek Völgye nem csupán fesztivál – sokkal inkább egy élő szövet, ahol zene, irodalom, színház, gondolat és emberi kapcsolódások fonódnak egymásba.
Amikor először jártam a Jurtanapok rendezvényén, emlékszem, az első napon még csak ültem a fűben Alsószeliben.
Reméljük, hogy tájainkon sosem ismétlődik meg hasonló háborús borzalom.