Harminc éve száll az ének – KÉPEKKEL
Május 23-a Nagymegyeren az énekszó ünnepe volt, aznap került sor a hagyományos Kórustalálkozóra a Corvin Mátyás Városi Művelődés Központban; Izsapon folklóresztivált rendeztek népzenével és kézműves foglalkozásokkal; a Plauter Kúriában pedig a Kéknefelejcs Népdalkör ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját, amely írásom tárgya is egyben.
Az esemény a Nagymegyeri Nyugdíjas Szervezet, a Nagymegyeri Városi Önkormányzat, valamint a Nagymegyeri Thermal Corvinus gyógyfürdő szervezésében valósult meg. Korábban már megemlítettem, hogy a népdalkörről Varga László nyugalmazott tanár, helytörténész 2021-ben már megjelentetett egy kis kiadványt, amely a csoport addig eltelt 25 évét, történetét mutatja be. Azonban az azóta eltelt 5 év alatt is sok minden zajlott az énekegyüttes körül, hiszen a Covid óta magára talált, és mind Felvidéken, mind Magyarországon rendszeresen fel is lép, így a 30 éves évfordulóra egy új, kibővített ismertető is megjelent.
Mivel a népdalkör a helyi nyugdíjas szervezet égisze alatt működik, így nem meglepő, hogy nyugdíjasok alkotják, és az sem meglepő, hogy épp Varga László, a Nagymegyeri Nyugdíjas Szervezet közelmúltban leköszönt elnöke szólt először a megjelentekhez és köszöntötte a népdalkört, továbbá a vendégeket, akik között jelen volt az eseményre meghívott hét folklórcsoport (köztük a házigazdákon kívül hat énekkar és egy citerazenekar), a Kéknefelejcs Népdalkör egykori tagjai, önkormányzati képviselők, a Dunaszerdahelyi Járási Nyugdíjas Szervezet elnöke, a területi és helyi Csemadok tagjai, és a vendégtelepülés, Tápiógyörgye küldöttsége.
Estergajoš Mária, Nagymegyer alpolgármestere és a helyi nyugdíjas szervezet elnöke először Soóky Marián polgármester jókívánsait tolmácsolta, aki egyéb teendői miatt nem lehetett jelen az eseményen. Estergajoš Mária kifejtette, hogy az ehhez hasonló alkalmak bizonyítják a népzenei hagyományok jelenkori létezését, amelyek most is virágoznak és képesek hidat képezni települések és generációk között. Beszédét Kodály Zoltán idézetével folytatta:
Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”
Az alpolgármester asszony a jubileumi napot a tiszta forrásból merítkezés, a baráti találkozás és az örök zenélés ünnepeként aposztrofálta.
Amikor az ember meghallja az első dallamokat, egy régi gondolat jut az eszébe: A népdal nem csupán zene. A népdal a lelkünk lenyomata, az ősök hangja, amely összeköt minket a múltban, és erőt ad a jövőhöz. Felelemelő érzés látni ezt a sok csillogó szemet, az ünneplőbe öltözött termet, és érezni a várakozást, amely betölti a levegőt. A népdal nem csupán dallamok és szövegek összessége. A népdal őseink öröksége, amely generációról generációra száll, és amelyet önök – kedves dalosok – nemcsak megőriznek, hanem évről évre újra is élesztenek.”
Az alpolgármester asszony kiemelte, hogy mikor egy népdalkör tagjai megszólaltatják a közös éneket, akkor nemes egyszerűséggel a magyarságukat, a szülőföld szeretetét és az összetartozás érzését erősítik. Mint mondta, a Kéknefelejcs Népdalkör tagjai, és azok, akik elfogadták meghívásukat, egy csodálatos küldetést teljesítenek: őrzik a tüzet. A magyar népdal az örömben vigasz, a bánatban kapaszkodó, fogalmazott Estergajoš Mária.
A hagyomány tisztelete hidakat épít ember és ember, falu és város, tájegység és tájegység között. Ezen a találkozón nincsenek határok, csak a közös éneklés öröme, a nótaszó varázsa és az összetartozást felemelő érzések. Az ilyen alkalom megteremti az együtt ünneplés lehetőségét a magyar kultúra és a zene szeretetén keresztül. Akik kórusban énekelnek, megtanulnak figyelni. Figyelni egymásra, társaikra, a karmesterre és arra, hogy az ének jól hangozzék. De ami még ennél is fontosabb, és amit a találkozó résztvevői mind tudnak, az az, hogy a zene terápia. A dal a lélek gyógyító ereje”,
húzta alá az alpolgármester asszony, aki egy újabb Kodály-idézettel fejezte be köszöntőjét, miszerint a népdal nem az egyén, hanem a közösség alkotása. Azé a közösségé, amely évszázadok folyamán csiszolta, formálta.
A beszédet követően a jelenlévők felállással és egyperces néma csenddel emlékeztek meg az énekkar első művészeti vezetőjéről, Ág Erzsébet tanítónőről és férjéről, Ág Tibor népzenekutatóról és -gyűjtőről, továbbá a népdalkör elhunyt tagjairól.
A program első részében a házigazda Kéknefelejcs Népdalkör rövid ünnepi műsora után sorban mutatkoztak be összeállításaikkal a meghívott együttesek. Fellépett az Alistáli Nyugdíjas Népdalkör és a szintén alistáli Cimborák Népdalkör, őket a békei Búzavirág Népdalkör, illetve a békei és sárosfai énekesekből verbuválódott Cimbora Népdalkör követte, majd Nagyabonyból a Csillagfürt Népdalkör és citeraegyüttes műsorát hallhattuk, végül pedig a tápiógyörgyei Vadvirág Népdalkör mutatkozott be.
A közös fényképezkedés után ünnepélyesen felköszöntötték a jubiláló Kéknefelejcs Népdalkört, majd pedig elkezdődött a közös éneklés és a vacsora.
