Nyolcvanöt éves Bob Dylan
Május 24-én tölti be nyolcvanötödik életévét Bob Dylan, a rockzene egyik legnagyobb hatású egyénisége, az első és mindeddig egyetlen irodalmi Nobel-díjas zenész.
A minnesotai Duluth városában született Robert Allen Zimmerman néven zsidó középosztálybeli családban. A középiskolában több együttese is volt, majd a legendás folkénekes, Woody Guthrie hatására kezdte önmagát és az igazságot keresni, nagy hatást gyakoroltak rá a beat generáció költői és a modernisták is. Új nevet vett fel, otthagyta az egyetemet és egy szál gitárral New York bohémnegyedében kezdett zenélni.
Első, saját nevét viselő lemeze 1962-ben jelent meg, önálló dalszerzőként a következő évben megjelent The Freewheelin' Bob Dylanen mutatkozott be.
A társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó dalai - Blowin' in the Wind (amelyet a legenda szerint tíz perc alatt írt), A Hard Rain's a-Gonna Fall, The Times They Are a-Changin', Masters of War - egy nemzedék himnuszai lettek. Élete talán legtermékenyebb és legnagyobb hatású néhány éve alatt társa a mozgalomban, a zenében és a magánéletben is Joan Baez volt. Az időkkel aztán Dylan is változott: amikor az 1965-ös newporti folkfesztiválon néhány számot elektromos gitáron, együttes kíséretében adott elő, rajongói majdnem meglincselték. Pedig később is dalba foglalta, ami az embereket foglalkoztatta, majdnem olyan harcosan-karcosan, mint korábban.
Egy feltörekvő kanadai együttest vett maga mellé és a The Band társaságában a rockzenét is megújította. Első "elektromos" lemezén, az 1965-ös Highway 61 Revisited című albumon rukkolt elő a Like a Rolling Stone című dallal, klasszikus lett a Blonde on Blonde című album is.
1966 nyarán majdnem végzetes motorbaleset érte, csak másfél évvel később lépett ismét színpadra. Az 1967-es John Wesley Harding című korongon jelent meg a Jimi Hendrix által emlékezetesen feldolgozott All Along the Watchtower, a csalódott, kicsit fásult Dylan ezután még színtiszta country albumot is készített. Szerepelt Sam Peckinpah Pat Garrett és Billy, a Kölyök című westernjében is, az általa írott filmzenében csendült fel a Knocking On Heaven's Door.
A hetvenes évek elején minden rosszra fordult körülötte: a kritika csépelte, felesége otthagyta, filmje megbukott. Néhány év alatt magára talált és megtalálta a vallást is, csaknem egy évtized után ismét teltházas turnéra indult, a The Band társaságában készített Planet Waves élete első listavezető albuma lett.
A közönség ezután, ha nem is a régi, de egy kiváló Bob Dylant láthatott-hallhatott lemezein, fellépésein és beszállt a Traveling Wilburys elnevezésű, szupersztárokból alakult alkalmi bandába is. 1997-ben életveszélyes szívfertőzéssel került kórházba, de még abban az évben művészileg is feltámadt, három Grammy-díjat kapott Time Out of Mind című albumáért, és első rockzenészként vehette át az egyik legrangosabb amerikai kulturális kitüntetést, a Kennedy Center életműdíját. 2000-ben a Pokoli hétvége című film Things Have Changed című daláért Oscar-díjat kapott.
2004-ben jelent meg háromkötetesre tervezett emlékiratainak első kötete Krónikák címmel. 2008-ban első rockzenészként Pulitzer-különdíjat vehetett át, 2012-ben megkapta a polgári személyeknek odaítélhető legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadságérmet. 2016-ban nagy meglepetést kiváltva - első zenészként - irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, amiért "új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset."
(A Nobel-gálán nem jelent meg, köszönő beszédét Patti Smith olvasta fel, a kitüntetést csak 2017-ben vette át.) Stúdióalbumain kívül tucatnyi élő lemeze jelent meg és megszámlálhatatlan kalózlemeze kering. Legutóbb 2020-ban jelentkezett a Rough and Rowdy Ways című dupla lemezzel, s 39. stúdióalbuma első helyig jutott Angliában; ezzel a 79 éves Dylan lett a legidősebb zenész, akinek új dalokat tartalmazó lemeze listavezető lett. Grammy-díjai, Oscar- és Nobel-díja, 125 millió eladott lemeze, számainak töméntelen átdolgozása mind azt bizonyítja, hogy Dylan a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású személyisége. Versszövegei költeményként is olvashatók, munkásságát komoly egyetemeken tanítják.
Ő maga és több albuma is a rock halhatatlanja, a Time magazin beválasztotta az elmúlt évszázad száz legjelesebb amerikai személyisége közé, egy másik voksolás szerint Like a Rolling Stone című dala volt az, amely leginkább "megváltoztatta a világot".
2013-ban első rockzenészként választotta tiszteletbeli tagjává az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia és a francia Becsületrenddel is kitüntették. 1971-ben experimentális szövegeiből publikált kötetet Tarantula címmel, két évvel később dalszövegeiből és rajzaiból adott közre könyvet. Heaven's Door márkanév alatt saját whiskykollekciót is piacra dobott. Magyarországon 1991-ben és 2003-ban lépett fel, a képzőművészként is ismert zenész alkotásaiból nálunk is kiállítást rendeztek. 2019-ben egy másik rocklegenda, Neil Young társaságában indult turnéra, a következő évben a Universal Music valamennyi addigi dalának tulajdonjogát megvásárolta, 2021-ban teljes zenei katalógusának eredeti hangfelvételeit a Sony Musicnak adta el. A következő évben az oklahomai Tulsában megnyílt a Bob Dylan Központ, a munkásságát bemutató múzeum és archívum. Ugyancsak 2022-ben jelent meg a The Philosophy of Modern Song (A modern dal filozófiája) című könyve, valamint Provence-ban kiállította első állandó installációját, a kovácsoltvasból készült, monumentális Rail Car (Vasúti kocsi) című alkotást. 2007-ben I'm Not There - Bob Dylan életei címmel film készült róla, amelyben élete különböző szakaszaiban hét színész/színésznő bújt a bőrébe. A nyolc Oscar-díjra jelölt Sehol se otthon (A Complete Unknown, 2024) című filmben alakját Timothée Chalamet formálta meg.