Nyolc filozofikus mélységű novella
Krasznahorkai László Kegyelmi viszonyok című novelláskötete 1986-ban jelent meg, nem sokkal első, és azonnal sikerkönyvvé vált Sátántangója után. A novelláskötet hamarosan a kortárs magyar novellairodalom remeke, klasszikusa lett. Azóta a Magvető Kiadó újra és újra kiadja.
Nem könnyű olvasmány ez a kötet, teljes odafigyelésre, megértésre tart számot az olvasó részéről. Az egyes novellák előrevetítik az író későbbi regényeit, elsősorban a Hallgatás melankóliáját, de egyes jelek más regényeire is utalnak. Megjelenik bennük a későbbi műveire jellemző apokaliptikus hangvétel.
Egy 2002-es interjúban nyilatkozta ezt Krasznahorkai László, utalva a novellákban felbukkanó alakok bolyongására, megoldáskeresésére és az említett gyógyír kutatására.
A nyolc, sötét tónusú, borongós hangvételű novellát felölelő gyűjteménynek az író a „Halálnovellák” alcímet adta. Valóban jellemző az egyes darabokra a halál, még ha többnyire nem igazi valójában is, de a szereplők némelyike, bár nem hal meg, élőhalottként viselkedik. Az író által felvázolt fáradhatatlan kutatás, a hősök személyes fájdalmukat csillapítandó enyhülésének keresése, illetve az enyhülés hiánya igazából a kulcsot jelenti a novellák megértéséhez. A szereplők a megoldás illúzióját hajszolják, de igyekezetüket nem koronázza siker. A nyolc történet különböző körülmények között, más-más helyzetben, de hasonló lélektani szerkezettel utal a megszállottságra és a meghiúsuló rendkeresésre. Messze túlmutat a felszínes, mindennapi megközelítésen, és a létezés alapvető kérdéseit feszegeti.
A kötet indító elbeszélés Az utolsó hajó, amely az olvasót is módfelett elindítja a sejtelmes, ködös, súlyos, fájdalmas, bizonytalan, nyomasztó, szorongással teli többi novella felé. Mindezen sötét tónusú jelzők és ugyanilyen tartalom ellenére a gyűjtemény felettébb olvasmányos, nyelvezete pompás, sőt zseniális, hosszú mondatai hömpölygők, precízen szerkesztettek.
Az utolsó hajó talán a legtöményebb a nyolc novella közül. A történet egy kikötői, tengerparti térben játszódik, ahol a narrátor egy utolsó hajó indulására vár. A környezet egyre fenyegetőbbé válik. A hajó egyszerre konkrét és metaforikus: menekülés, megváltás, esély – amely azonban nem biztos, hogy megérkezik. A bizonytalanság fogalma a többi darabban is fellelhető, de itt talán a leghangsúlyosabban.
Semmit sem tudunk: nem ismerjük a helyszínt, a hajó indulásának időpontját, nem tudjuk, miért fontos, hogy a hajó elinduljon, és vajon mi az úti cél? A novellának nincs aktív cselekménye, mégis képes feszültséget teremteni. Ez Krasznahorkai László zseniális bravúrja. „Balsejtelmünket csak növelte, hogy semmi mozgást nem láttunk rajta, egyetlen matróz vagy EVA-tiszt nem mutatkozott sehol, sötét volt a vezetőfülke, mint ahogyan kihalt maga a rakpart is, hiába forgattuk a fejünket mindkét irányba. És – míg egyre türelmetlenebbül várakoztunk, hogy valaki megjelenjen végre a hajóhídon, vagy föltűnjön valahára egy EVA-terepjáró, s megkezdődjék az igazoltatás – a hajóval kapcsolatos aggodalmunk nemhogy csökkent volna, de inkább növekedett, mert közelebbről véve szemügyre, folyton újabb és újabb hiányosságokat fedeztünk föl az oldalán és a fedélzetén…”
A kötet mindegyik novellája más formában, de ugyanazt a tapasztalatot hangsúlyozza: az ember nem ura a világnak, és nem ura önmagának sem. A szereplők nem azért cselekvőképtelenek, mert gyengék, hanem azért, mert a világ szerkezete teszi ezt számukra lehetetlenné. A cselekvésképtelenség minden novellában más alakban jelenik meg, de ugyanazt a felismerést sugallja: a megváltás vágya és a cselekvés lehetetlensége egyszerre határozza meg az emberi létet.
A könyvet azoknak ajánlom, akik a cselekményes, szövevényes és könnyed történetek helyett inkább a mély filozofikus merengésekben merülnek el szívesen.
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok, Magvető Kiadó, 2025
