Fénykép
Volt már, hogy egy fénykép közelebb vitt önmagadhoz, mint egy hosszú beszélgetés? Egy nemrégiben átélt fotózás számomra pontosan ilyen volt.
Uher Hajnalka és Nagy Gyula olyan biztonságos, észrevétlenül megtartó teret hoztak létre, ahol percek alatt leomlottak a hétköznapi szerepeim. Csak jelen akartam lenni. Egy ponton tükröt tartottam magam elé, Hajnalka halkan annyit mondott: ,,Nézz bele, érj a kezedhez, hisz' szereted magad.'' A mondat súlya váratlanul ért.
Majdnem elsírtam magam, mert rájöttem, ez az érzés nem mindig van velem. Néztem a tükörbe és nem tudtam, kit látok. Talán pont ezért fontosak az ilyen alkalmak. Mert kizökkentenek, lelassítanak, és visszavezetnek ahhoz, akik vagyunk. Nekem ez a fényképezés terápia volt, felhívta a figyelmem arra, hogy néha meg kell állni és újra megtanulni magunkra nézni.
