Szakadék – Csáky Pál drámájának ősbemutatója
A napokban tartották Csáky Pál Szakadék című történelmi drámájának ősbemutatóját Budapesten, az Udvari Kamaraszínház előadásában, Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendező rendezésében. A Szakadék a szerző negyedik színpadon bemutatott műve.
A darab hiánypótlónak számít, hiszen az 1919-es pozsonyi sortűz tragikus eseményei mindmáig mélyen elhallgatott részét képezik a felvidéki magyarság történelmének. Csáky Pál történelmi ihletésű drámája a Trianonhoz vezető út szorongásait és a korszak történelmi feszültségeit mutatja be, az I. világháború után történtek hátterét, az akkori politikusok gyengeségét és tehetetlenségét.
Mozdul a föld, mi pedig itt állunk leragadva
A darab 1918 őszén indul az olasz Alpokban, ahol egyre nagyobb a hideg, a katonák kimerültek és ingerültek. A központi hatalmak oldalán harcoló etnikumok között egyre erősebb ellentét feszül, mindenki azt szeretné, ha befejeződne végre a háború. Pozsonyban, egy család várja haza a fiát. A háború végkifejlete már sejthető, a győztes hamarosan benyújtja a számlát. Felröppen a szóbeszéd, mely szerint a Monarchia szét fog szakadni, ám a magyarok feltétel nélkül bíznak az antant realitásában és IV. Károly bölcsességében. Csupán néhányan sejtik, hogy már elindult egy kegyetlen játék, melynek szereplői csak kiszolgáltatott bábuk lehetnek a saját táblájukon. Egy olyan játék, melyben élet és halál nem számít, és amiben nincsenek játékszabályok, írja a darabról a színház honlapja.
Ez a történet arról szól, hogy száz éven keresztül hogyan lehetett fennmaradni kisebbségként a Felvidéken, ha tömören szeretnék fogalmazni, az író azt próbálta megfogalmazni a pozsonyi család történetén keresztül, hogy egyszerre hal meg az ország, a család és a jövő”
– fogalmazott a darab kapcsán annak rendezője, Andrási Attila. A történet középpontjában egy fronton harcoló fiatalember áll, akit a családja hazavár, a mennyasszonya pedig már a közös jövőt tervezgeti. Ennek a családnak és közvetlen környezetének a történetén keresztül mutatja meg a darab a korszak drámai fordulatait. A történetben egy titokzatos hölgy is feltűnik, aki arra igyekszik rávenni a pozsonyi magyar sajtó egyik meghatározó alakját, hogy legyen az új politikai rendszer szócsöve, magyarul: kollaboráljon, amit a barátja, a szóban forgó pozsonyi család feje, nem vesz jó néven, és megtagadja régi barátját…
A történet fontos szereplője Pozsony akkori olasz katonai parancsnoka, Barreca ezredes is, aki a magyar vasutasok és tisztviselők tiltakozó népgyűlését engedélyezte.
A vérontást azonban nem tudta megakadályozni, mert egy részeg cseh légiós leütötte, és a katonák tüzet nyitottak a békésen tüntető tömegre.
A lövöldözésnek a szóban forgó pozsonyi magyar család frontot megjárt Pisti fia is áldozatul esik. Ám a tragikus események nem pusztán a család tragédiáját, a menyasszony számára a közös jövő reményének elvesztését vagy a menyasszony barátnője számára a Pisti iránt érzett beteljesületlen szerelmének végét jelentik, hanem
egy nemzetrész sorstragédiáját is szimbolizálják. A szakadékot jelentik, ahova jutottunk.
A városnak a lelke kell… a lelke!
„Milyen kifejezés illene jobban arra a döbbenetre, amit az eredményezett, hogy egyik napról a másikra széthullott a történelmi Magyar Királyság, és Pozsony, a koronázóváros elkerült Magyarországtól, amit senki Európában meg a világon elképzelni sem tudott?
A pszichózisra, amit igyekeztem a darabba beleírni, ahogy egy polgári létből, de akár a háború alatti nehézséggel tűzdelt létből is egyszer csak az abszolút semmibe zuhannak az emberek”
– fogalmazott az ősbemutató után a dráma szerzője, Csáky Pál. A pozsonyi polgárok úgy érezhették, hogy szakadékba zuhannak, mondta. „A sugallat egyébként egy kicsit Jankovics Marcelltől jött, ő mondta egyszer, hogy a Húsz esztendő Pozsonyban című könyve is abból a döbbenetből született, amit nem akartak elhinni” – fűzte hozzá Csáky.
Az Udvari Kamaraszínház következetesen a magyar történelem sorsfordító, gyakran elhallgatott fejezeteit igyekszik színpadra vinni, s a sorba a pozsonyi sortűz eseményeit és annak előzményeit bemutató Szakadék is szervesen illeszkedik.
Színházunk tulajdonképpen a jelenünket eredményező múltunkat viszi színre. Így a legtermészetesebb volt, hogy a Felvidékkel is foglalkozzunk”
– fogalmazott a darab rendezője, Andrási Attila. Hozzátette, miután a kezébe került Csáky Pál drámája, jó egy évig ízlelgette, sok mindent el is olvasott ezekről az eseményekről, mígnem úgy érezte, hogy most jött el az ideje, hogy megcsinálja. „Leállítottam a Tizenkilenc című darabom munkálatait is, ami az első világháború utáni időszakról, a kommunizmus és a bolsevizmus elterjedéséről szól, lényegében Lenin svájci száműzetésétől indul a Tanácsköztársaság bukásáig, mert nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de úgy éreztem, hogy most ezt a darabot kell megcsinálnom” – fűzte hozzá.
A szempontok közé tartozik nyilván az is, mondta, hogy van már erdélyi történetük, délvidéki és anyaországi is, de felvidéki eddig nem volt.
Mint ahogy közrejátszhatott az is, hogy a Magyar diéta című előadásukat, amelyben benne van a kommunizmus és a pánszlávizmus kapcsolata, több helyütt is bemutatták a Felvidéken, többek közt Rozsnyón is. „Két felvonásos volt a darab, s azt hittem, hogy a szünetben szétszélednek az emberek, de nem így lett, s a végén állótapsot kaptunk. Utánanéztem, akkoriban hivatalosan 17 százalék volt a városban a magyarok aránya, de a városban sétálva sokkal több magyar szót hallottam a 17 százalékhoz képest” – tette hozzá.
A társulat többi tagjától azt is hallotta, hogy éjfélig csak angolul lehetett a pincérrel beszélni, de amikor elment a tulajdonos, ugyanolyan ékes magyar nyelvre váltott ő is, mint a színészek.
Ez egy olyan jel, ami azt mutatja, hogy itt küzdeni kell, hogy az ember az anyanyelvén beszélhessen, ami az emberi szabadság megszégyenítése. Én Szabadkán születtem, tudom miről van szó, de a Trianon utáni hatalom nálunk másként dolgozott, ilyen jellegű megfélemlítés nálunk nem hatott”
– mondta a rendező, hozzátéve, abban, hogy a darab most érett meg benne, benne van ez a rozsnyói emlék is.
Nemcsak a szerelemhez kell szív, a szabadsághoz is
Ahogy benne van a szöveg minősége is, amit a rendező nagyon jó alapanyagnak tart. S bár a darab súlyos történelmi eseményt dolgoz fel, az előadás során számos derűs, emberközeli pillanatot is megélhetnek a nézők, szerelmet, reményt, humort, hiszen ezek az apró örömök a legnehezebb helyzetekben is jelen vannak.
A szerelmi szál kidomborítása a rendező ötlete volt. Azon a véleményen volt, hogy próbáljuk a fiatalokat is megszólítani, akik történelmünknek erről a fejezetéről soha nem hallottak, s ha túlságosan nehéz lesz a mondanivaló, nem biztos, hogy megnézik a darabot, ezért a zene is meg a szöveg is változott egy kicsit a drámához viszonyítva”
– mondta Csáky, hozzátéve a maga részéről örömmel vett részt a dramaturgiai munkálatokban.
Én megéltem egy háborút, Jugoszlávia szétesését, négy és fél évig a Rádiószínháznak dokumentumdrámákat készítettem a menekülttáborokat járva. A legszörnyűbb helyzetben is mindig ott van a humor meg a szerelem”
– tette hozzá Andrási Attila, aki szerint ezek azok az érzelmek, amelyek el tudják feledtetni velük, hogy milyen szörnyű helyzetben vagyunk. „Ha ezt kiszakítjuk és csak a tragédiát mutatjuk meg, akkor csak önsajnálatot idézünk elő, ami pedig méltatlan” – fűzte hozzá a rendező.
A darab dramaturgja Szőke Andrea portálunknak úgy fogalmazott, az Udvari Kamaraszínház mindig történelmi indíttatású darabokat visz színre, amelyek a mai korra is kihatnak. Mint mondta, a Pozsonyi sortűz története számára is félresöpört történetnek tűnik, amihez nehéz hiteles korabeli sajtóanyagokat találni.
Az ember minél jobban beleássa magát ebbe a történetbe, annál több igazságot fedez fel a darab mélységeiben”
– tette hozzá a dramaturg. Mint elmondta, a darab előkészítése során jól együttműködtek a szerzővel, akit nagyon nyitott és türelmes személyiségnek tart. „Először úgy találkoztam Csáky Pállal, hogy egy interjút készítettem vele. Elbeszélgettünk a motivációjáról, a témához kapcsolódó viszonyáról, és azt tapasztaltam, hogy mindenről mesét kovácsol. Emlékszem, egy kávézóban találkoztunk, s azzal kezdte a találkozást, hogy a kávézóról kezdett el mesélni” – mondta Szőke Andrea. Hozzátette, az ő feladata elsősorban az volt, hogy női szerepeket írjon a darabba, s kicsit megmozgassa a történetet, elsősorban a szerelemmel és a humorral.
A legnehezebb talán az volt számomra, hogy bele tudjam képzelni magam abba a sorsba és közösségbe, amelyről a darab szól”
– fűzte még hozzá a dramaturg.
A Szakadék nemcsak a múlt tragédiáját tárja a nézők elé, hanem igyekszik megértetni azt is, hogy ezek a történelmi tragédiák miként hatottak az emberi sorsokra, s miért nem szabad, hogy feledésbe merüljek vagy félresöpört történetek váljanak belőlük.
A vastaps is azt mutatta, az emberek érzékenyek az ilyen témákra. A remek színészi alakítások, a zene és a látványos kosztümök pedig csak fokozták a művészi élményt. Remélhetőleg a darab eljut a Felvidékre is, például Pozsonyba, ahol a történet hátterét adó események több mint 107 évvel ezelőtt megtörténtek.
