Berzsenyit olvasva
Nemrég érettségiztek a diákok magyar irodalomból. Azon túl, hogy ezúttal is ment a hőbörgés, kit kellene végleg kitiltani a magyar irodalomból – esetleges politikai nézetei vagy a „kánoncsinálóktól” eltérő nézetei, életrajzi bukfencei okán –, szomorúan gondolok arra, amit Berzsenyi Dániel 230 (kétszázharminc) évvel ezelőtt papírra vetett A magyarokhoz (I.) című költeménye utolsó négy sorában.
Fotó:
Magyar7/Archív felvétel
A római egyes azért említendő, mert ezt a verset háromszor írta meg, a legvégső változat 1808-ra alakult ki. De ennek is ugyanaz a végkicsengése, mint az elsőnek:
Volt olly idő már, melybe´ nemes hazánk / Fénylő dicsőség polca felett virult, / Jön olly idő még, melybe´ gyászos / Hamvaiból gyülevész kavarc kél.”
Mit mondjak, hátborzongató, gondoljon ki mit akar, vagy látni akar a költői vátesz üzenetében. Költőnk és kora? A költők kortalanok.
Megjelent a Magyar7 2026/20. számában.
Címkék
