„Hű maradtál: hű a szóhoz, hű e néphez...“: Miskolcon is megemlékeztek Mács Józsefről – KÉPEKKEL
E hetekben, születésének 95. évfordulója alkalmából több helyszínen is sokan emlékeztek a Magyar Örökség-, valamint Madách Imre- és Aranytoll - díjjal is kitüntetett íróra, a „Felvidék krónikására”, Mács Józsefre. A szülőfaluja, Bátka és a főváros, Pozsony után május 6-án Miskolcon idézték fel áldásos munkásságát: Mács Ildikó, az irodalmár lánya által igazgatott Felvidék Ház szervezésében, az MTA MAB Székház Dísztermében tartottak ünnepi megemlékezést.
Az eseményről a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjának egykori jóbarátja és nagy tisztelője, a Kossuth-díjas felvidéki színművész, Boráros Imre, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja számolt be portálunknak, miután ott irodalmi összeállításával is szerepelt.
Jeles aktorunk tájékoztatásából megtudtuk, hogy Mács Ildikó, a Felvidék Ház szakmai igazgatója köszöntötte a dísztermet megtöltő közönséget. Majd vele együtt emlékezett szeretett édesapjára, Mács Józsefre (1931-2017).
„Köztudott, hogy a 2013-ban alapított Boráros Imre Színházunk korábban Mács József két művét is színpadra vitte. Ez alkalommal a Szélfúvásban című regényének részletét olvastam fel, majd elmondtam Mihályi Molnár László Fohász a szélfúvásban (Mács József emlékére) című verset, amely e sokatmondó sorokkal zárul: „Mennyi szitok, mennyi átok, harangvesztő szolgaságok közt dacoltál,/ s hű maradtál: hű a szóhoz, hű e néphez, amit adott sors és végzet/ – magyarsághoz, emberséghez. Betelt ím a vitézséged: a próbákat kiálltad./ Örök Igaz Bíró előtt már megállhatsz igazaddal, s ha eljön a végítélet,/ megbékélhetsz diadallal./ Siralmaknak helye nincsen, osztozunk a közös kincsen, s nincs minálunk gazdagabb. Mert/ az írás, mint a forrás, a mélységből felfakad, és a műved, mit ránk hagytál, amíg szól a/ magyar ének, dicséretet zeng a lélek, általunk is: megmarad. Ámen”.
Akik alaposan ismerik Borárost és művészetét, sejthetik, hogy az előadása Miskolcon is nagy közönségsikert aratott (ezt a tájékoztatása során meg is erősítette), s méltó volt Mács József személyéhez és szellemi hagyatékához, akinek a művei nem csupán szépirodalmi alkotások, hanem a felvidéki magyarság történelmének és lelkének hiteles lenyomatai.
„Nincs fontosabb számomra, mint népem sorsa” – ezen írói hitvallása nemcsak irodalmi program volt, hanem erkölcsi állásfoglalás is. Jövőre majd halálának 10. évfordulójáról emlékezünk meg a Felvidéken és az anyaországban is. Addig is olvasgassuk a sorskérdéseinket, a XX. századi felvidéki létünk tapasztalatait, a közösségi összetart(oz)ásunk és a szülőföldünkön való megmaradásunk kérdéseit is feldolgozó regényeit, s azokból vonjuk le a jelenben és jövőben kamatoztatható tanulságokat!
