Nagykaposon is megnézhető.
Alattomos fenevadként támad a Metallica új albuma
Csernus új könyvével mindazokhoz kíván szólni, akik igaz szerelemre és hosszú boldogságra vágynak.
Ki ne lenne kíváncsi, hogyan is folyt az élet a pozsonyi Duna utcában a múlt század közepétől a végéig.
Paul Johnson az amerikai nép történetéről
Vajon mennyire volt benne a Bloomberg gazdasági újságírójának 2015-ben megjelent életrajzi könyvében napjaink Elon Muskja?
Zilahi Csaba: Erdélyi Magyarock 1970–2010
Rekontextualizáló alkotói magatartás.
Ludovic Maquet Makky Lajosként látta meg a napvilágot Dunaszerdahelyen, s már a címből is nyilvánvaló, hogyan tett szert francia névre és identitásra.
Farkas József György összeállította és könyvbe foglalta a világban található magyar vonatkozású szellemi és tárgyi emlékeket.
A Tóték másodszor a Komáromi Jókai Színház színpadán.
Sok évtizedes mulasztást pótol az anyaországi irodalmi élet azzal, hogy ez a könyv végre megjelenhetett.
A regény a képmutató, felszínes fogyasztói társadalom elé tart görbe tükröt.
Naplót olvasni olyan, mintha bekukucskálnánk egy ablakon, valaki lelkének ablakán a mindennapjaiba, megélt kalandjaiba, vágyaiba, legmélyebb érzéseibe.
A rendkívül változó és viharos történelmi időszakot mutatja be Simon Attila történész Az átmenet bizonytalansága című kötete.
Kissé zavarba ejtő a kérdés: vajon Tőzsér Árpád eltűnődött-e már azon, hogy az írástudók melyik csapatába sorolná önmagát?
A Vallató egyben cezúra is a rendkívül sokirányú életműben.
Ha hiányérzetünk mégis akad a remek interjúkat tartalmazó könyvet olvasván, az nem az ő, s nem is a kiadó „hibája”, sokkal inkább a tartósnak tűnő megosztottságunk gyászos lenyomata.
A könyv egyfajta összefoglalás, a benne foglaltak közös gondolkodásra ösztönözhetnek.
Nehéz időkre lélekbalzsam minden sora. Nyugtató hatású olvasmány.
Az írás barátként mutatja be a világpolitikust, hiszen húsz éve tartó szoros barátság köti egybe a szerzővel.
Ha nem számítom ide klasszikus kedvenceimet, például Bulgakovot vagy Koestlert, akkor ritkán talál utat a bensőmhöz egy írás, de azokban a nagyon egyedi pillanatokban valamiképpen izgatottá válok.
Nem beszélnek róla, talán nem is illik. 40, sőt, valójában 70 év elhallgatás után a keleti munka- és haláltáborokról már számos információ áll rendelkezésre, lassan megnyílnak az adatbázisok, és emlékezhetünk a veszteségeinkre.
Tompa Andrea Haza című regénye elsősorban a főnév jelezte haza fogalmát körvonalazza.