És eljött a szovjet világ…

A regény alcíme: Erdélyi lektűr. Ebből csak az első szó igaz, mert valóban, ez a könyv ízig-vérig erdélyi. Nézzük a másik szót. A lektűr igazi jelentése: szórakoztató, igénytelen olvasmány, rendszerint regény. Ez esetben a világért sem beszélhetünk igénytelen olvasmányról, még ha a „szórakoztató” helyén való is. Minden bizonnyal iróniaként választotta ezt az író alcímnek – de ezt már sokan elmondták, akik a regényt értékelték. Hozzátehetnénk, hogy provokáció is van benne, hiszen a zaklatott történelmi időszak megrázó eseményei pontosan a lektűrrel ellentétes műfajnak felelnek meg.

Ide érkezik 1936 nyarán Bukarestből egy fiatal mérnök, Kalagor Máté, vagy ha éppen úgy adódik: Matei Calugaru, akiről a narrátor többször is elmondja, hogy a papírjai rendben vannak, csak a lelke nincs rendben. Kalagor azzal a céllal utazik Namajdra, hogy megvizsgálja, esetleg felújítsa az itt található Ganz-vízturbinát a vízerőtelepen. „Villany és benzinmotor, az a jövő, mondta Kalagor apja még a háború végén, amikor egy szénégető tanyán tengették a napokat, ahol se villany, se benzin nem volt, azt se igen tudta senki, hogy mi az.”

A Namajdon felmerülő gondok arra késztetik, hogy itt maradjon, és megtegyen minden tőle telhetőt az áramszolgáltatás beindítása érdekében. Végül is itt ragad, megnősül, családot alapít. Borával való kapcsolata szerelem lett a sokadik látásra – ahogy a szerző mondja. De a férfi szerelme szerteágazó: gyermekkori barátnője iránti érzelmei nem lankadnak, és a helyben adódó lehetőséget sem veti meg.  A helyiek, akik javarészt magyarok – leszámítva néhány zsidó családot, a német fényképészt, a román rendőrt és egy-két betelepített románt – szívélyesen fogadják, bár a jöttment jelző végigkíséri életét.

Amikor ide is eljut a hír, hogy 1939. szeptember 1-jén Adolf Hitler Németországa megtámadta Lengyelországot, a kisvárosban mindenki azt mondta: messze van, minket nem érint. Aztán visszajött a magyar világ, a románok elmenekültek innen. A namajdiak leginkább az éhínség, a hideg, az áruhiány és egyéb nélkülözések által tapasztalták meg a nagyhatalmak játszmáit. Később mégis ideért az „igazi” háború, még ha csak három napra is.

Majd jöttek a szovjet felszabadítók, visszaállt a román világ, pontosabban: most már a szovjet világ. Visszarendeződések, megtorlások. „Hogy ki a német és ki a fasiszta, azt én mondom meg, visszhangozta egy szovjet parancsnok, rosszul fordított mondat volt ez, csak éppen igaz. Kalagort azokban a napokban többször is letartóztatták, majd elengedték, egyik nap kinevezték a város elöljárójának, másnap szinte agyonlőtték.” Az emberek keserűen érzékelik, hogy a béke is csak a háború folytatása más eszközökkel.

„Akkor már tudni lehetett, hogy a román kormányban a kommunisták viszik majd a vezető szerepet, őket pártolja a győzedelmes Vörös Hadsereg… Sok rendes ember kerül abban az időben egymással szembe, sok rendes ember habozás nélkül csinálja ki a vele szemben álló másik rendes embert, aki addig osztálytárs, barát, szomszéd vagy rokon, ám voltak, akik nem ezt az utat járták.”

„Amíg szépen süt a nap, az ember örül, hogy él. Amikor viszont beköszönt az ősz, az emberek jelentős része nem tudja, hogy érdemes volt-e a háborút túlélni, nem könnyebb-e vajon a sorsa annak a sok millió áldozatnak, akiket a táplálkozás, a fűtés meg a pénz dolgai nem nyomasztanak többé.”

Ezek a történelmi hátterek adják a tíz évet felölelő mű keretét. Vida Gábor alapos kutatómunkájáról, egyben gazdag ismereteiről, valamint precíz írói munkájáról tanúskodik ez a regény. Utánozhatatlan stílusával pedig rendkívüli irodalmi élményt nyújt olvasóinak.

Vida Gábor: Senkiháza, Magvető, Budapest 2023