Kötetek a felvidéki zsidóság kálváriájáról

A komáromi zsidóság rövid történetét mutatja be Galo Vilmos pazar kiállítású könyvecskéje, A komáromi zsidóság története, amelyet a Komáromi Zsidó Hitközség jelentetett meg két nyelven, magyarul és szlovákul. A kötet a hitközség alapításának 230. évfordulója alkalmából megrendezett tárlatot mutatja be, amely 2021-ben a Duna Menti Múzeumában került megrendezésre.

Komáromban az első zsidók valószínűleg a római időszakban jelentek meg, a XIII-XIV. századtól létezett rövidebb-hosszabb ideig zsidó közösség a városban, 1744-ben 25 családot jegyeztek fel, s első helyi hitközségüket 1791-ben alapították, melynek első elnöke Lax Eisik volt. A zsidók megtelepedését segítette Ferenc József 1781 májusában kiadott rendelete is, amely biztosította a saját nyelvű istentiszteletet, az iskolaállítást, a szabad ipari foglalkozást és a szabad királyi városokban való letelepedés jogát.

A hitközség tagjainak száma folyamatosan nőtt Komáromban is, 1845-ben már meghaladta a 700 főt, akik lelkesen támogatták a magyar szabadságharcot, s amelyért tizenegy helyi zsidó az életét is feláldozta. Természetesen a zsidóság elleni vádaskodások Komáromot se kerülték el, még 1788-ban jegyezték fel az ún. Vince Katalin-vérvádat.

A magyarországi, így a komáromi zsidóság aranykora a kiegyezés időszakára esik, amely során a zsidóság nagy része teljesen integrálódott a magyar társadalomba.

Nagyon sokan lelkesen vettek részt az első világháborúban is, ezért is érte őket váratlanul a Trianon utáni zsidó rendelkezések, amelyeket Gerő András a magyarság belső Trianonjának nevezett. Ennek első fontos  diszkriminatív lépése az ún. numerus clausus volt, amely meghatározta a felvehető zsidók létszámát a magyar egyetemekre. S itt el is válik a magyarországi és a Csehszlovákia fennhatósága alá került zsidók sorsa, hisz a Masaryk-féle demokrácia nem folyamodott a magyarországihoz hasonló zsidóellenes lépésekhez.

Anton Štefánek, a szlovák szociológia megalapítója írja: „Történelmi tény, hogy városaink azért magyarosodtak el olyan gyorsan, mert a zsidókban olyan társadalmi segítőre találtak, akik nyelvi, gazdasági és kulturális téren is szívós és csendes elnemzetietlenítő tevékenységet fejtettek ki a szlovákok körében”.

Jaross Andor ún. felvidéki miniszter ígéretet tett arra, hogy azok a zsidók, akik megfeleltek bizonyos, általa felállított szigorú kritériumoknak, mentesítést kaphatnak a zsidó törvények hatálya alól. Ennek reményében menekültek sokan Magyarországra, de később kiderült, a végső megoldást Bárdossyék, majd Szálasiék ugyanúgy képzelték el, mint Tiso tömeggyilkos bandája.

Arra is volt példa – ezt L. Gály Olga példája is bizonyítja –, hogy sokan viszont a visszacsatolt magyar területekről a szlovák bábállam területére menekültek. L. Gály Néma madár című regényében írja, hogy a szlovákok annyival korruptabbak voltak még a magyaroknál is, hogy a zsidók jó pénzért simán megválthatták a szabadságukat a határ szlovákiai oldalán. Így élte ő is túl a háborút, amikor Losoncról Besztercebányára menekült, s itt rejtőzködött a háború végéig. Az ellenkező utat járta be például Szántó Erzsi vagy Dávid Teréz, akik nagy-nagy szerencsével élték túl a magyarországi borzalmakat.

De nem mindenki volt ilyen szerencsés. A mintegy kétezres népességű zsidó hitközség 90 százalékát gyilkolták le, s mindössze 248-an élték túl a borzalmakat.

Pedig a komáromi zsidó hitközségnek komoly támogatója is akadt Alapy Gáspár polgármester személyében, aki egyik nyilatkozatában kijelentette: „én esküt tettem rá, hogy minden polgár ügyét egyformán szolgálom”. Ez is lett a veszte, a komáromi nyilasok nem nézték jó szemmel a ténykedését, s végül ő maga is majdnem koncentrációs táborban végezte.

Majdnem, ugyanis súlyos cukorbetegsége miatt meg sem érkezett odáig, még útközben meghalt. Alapy Gáspárnak és a komáromi eseményeknek állít emléket Hajdufy Miklós A béke szigete című 1981-es megrázó tévéfilmje, amely Nemeskürty István forgatókönyve alapján készült. Csak zárójelben: Nemeskürty ritkán szólalt meg szépíróként, de ezek a megszólalásai mindig fontos témákat érintettek, mint A tizennégy vértanú vagy A holtak hallgatása, de ő írta az Egri csillagok forgatókönyvét is. A béke szigetében Alapy polgármestert Bessenyei Ferenc alakította, mellette fontos szerepet kapott Mensáros László, Hámori Ildikó, Mádi Szabó Gábor, Kaló Flórián és Hetényi Pál, akik egy-egy prototípust testesítettek meg.

De ha már a régió zsidóságának filmes megformálásánál tartunk, nem felejthetjük el Kádár János ôs Elmar Klos Üzlet a korzón című Oscar-díjas filmjét, Jiří Chlumský Megszegett ígéret című, pár éve készült alkotását, amelynek egyik főszerepét Kerekes Vica játszotta, ahogy a Rudolf Jašík regényeiből (Szent Erzsébet tere, A holtak nem énekelnek) készült filmeket sem.

Bajcsi Ildikó is feltárja, hogy a holokauszt nem a semmiből jött, s a zsidók tragédiája nem 1944-ben kezdődött a német megszállással, hanem évtizedekkel előtte, s a folyamatos zsidóellenes intézkedéseket a magyarok többsége megértőleg, sőt támogatólag fogadta. Az 1938-as visszacsatolás után volt pár felvidéki magyar politikus (Narancsik Imre, Borovszky Géza, Surányi Lajos, Bólya Lajos, Vájlok Sándor, akik nem is veszélytelen módon, különutas politikát mertek folytatni az egyre inkább fasizálódó Magyarországon, de a többség nemcsak hallgatott, hanem hallgatólagosan egyet is értett a hatalom súlyosan diszkriminatív lépéseivel. 

Bajcsi Ildikó tételesen bizonyítja, hogy a helyi sajtó is alaposan kivette a részét a zsidóellenes hangulat megteremtéséből.

S bár a zsidók alig töredéke tért haza a koncentrációs táborokból, a túlélők sem igen számíthattak a többségi nemzet, ahogy a létrejövő szocialista hatalom jóindulatával. Ezt az időszakot tárgyalja például Szántó T. Gábor 1945 (Török Ferenc meg is filmesítette) és Závada Pál Egy piaci nap című regénYe (ebből a Mohácsi testvérek készítettek színpadi változatot a budapesti Radnóti Miklós Szjnházban). Sokan Izrael 1949-es megalakulása elhagyták hazájukat vagy teljesen asszimilálódtak.

Maga a holokauszt témájáról sem volt nagyon illendő beszélni, a magyar irodalomban Palotai Boris volt az első, aki előbb A férfi című regényében kortársa, a holokausztot szerencsével túlélt, de később a Dunába veszett Rudnóy Teréz történetét írja meg, majd A madarak elhallgattak című regényét Fábri Zoltán vitte filmszalagra a hatvanas évek elején Básti Lajossal, Szegedi Erikával és Béres Ilonával a főszerepekben. S Galo Vilmos és Bajcsi Ildikó könyvéhez kapcsolódik Lang Tamás történész A kettős kereszt árnyékában című alapműve, amely a zsidóellenes törvénykezést és zsidóüldözés vizsgálja 1938 és 1945 között Szlovákiában.

Lang Tamás, – akinek szülei szintén a koncentrációs táborokban pusztultak el –, kitér a legapróbb részletekre is, de ami alapvető fontosságú, minden esztelen intézkedés mögött az embert keresi. Hisz ezekben az időkben is voltak, akik meg tudtak maradni embernek, s bár sokan vallották magukat antiszemitának, mint például Esterházy János is, de a sorsdöntő pillanatokban meg tudtak maradni embernek. Nem úgy, mint az elaljasult Jaross Andor vagy Kun páter, akik közönséges gyilkosokká képezték magukat, akikről a szintén meggyilkolt Radnóti Miklós joggal írhatta: „Oly korban éltem én e földön,//mikor az ember úgy elaljasult,//hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,//s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,//befonták életét vad kényszerképzetek”.  

Sajnos tudjuk, az ember még sosem tanult a hibáiból, az írástudóknak mégis mindent meg kell tenniük azért, hogy talán mégis… Ezt a célt szolgála Galo Vilmos, Bajcsi Ildikó és Lang Tamás kötete is.