Kérdések és felkiáltások
Észak-Magyarország területén, a szlovák határ közelében egy kisebb hegyekkel övezett, szlováknak mondott faluban élt 2012-ben a 91 éves Kada József egykori villanyszerelő, háborús hős és hadirokkant. Özvegy, felesége elvesztése óta egyedül, illetve kutyájával, Zsömlével tölti napjait. Kutyagenerációk váltják egymást az életében, és mindegyik kutyusát Zsömlének nevezi. Hogy is másképp? Őt magát leginkább Józsi bácsinak szólítják. A falu végén, fent a hegyen, ahol az ő házán és a neve nélküli, „szembeszomszédja” (kölcsönösen barátságtalanok egymáshoz) házán kívül csak víkendházak vannak, kiegyensúlyozottan éldegél. Ehhez nem kell más, mint a kotyogósban lefőzött kávé, egy kis borocska, a napi betevő és a teraszon a naplemente meg-megcsodálása, na meg Zsömle.
Az az igazság, hogy van egy óriási titka: ő maga Dzsingisz kán és IV. Béla leszármazottja, ebből kifolyólag – teljesen tisztában van vele – Árpád-házi Kada József, vagy ha úgy tetszik, I. József magyar király (Horthy Miklós már 1944-ben titokban megkoronázta), ami azt jelenti, hogy számot tarthat a magyar trónra és megalapozhatja az új magyar országot, a magyar királyságot. De ahogy ősei évszázadokon át titkolták származásukat, ő is úgy dönt: nem tesz többé a tűzre, vagyis nem szándékozik szétkürtölni, ki is ő valójában.
Józsi bácsi most már akarva-akaratlan belelovalja magát származása kinyilvánításának lehetőségébe. Elárulja a szedett-vedett társaságnak, hogy szinte egész életében a királyság visszaállításával foglalkozott. Hogy nagyon ésszerű és hasznos törvényeket dolgozott ki az új ország igazán jó működésére, mert ez a mai rendszer…
A követők ujjongtak a király felkészültsége láttán vagy hallatán, és az egyik, egy professzornak nevezett középiskolai tanár elmondta, „…hogy nem azért húzogatták meg odakint a kisharangot, hogy megzavarják fontos teendőiben, viszont, hogy humorosan fogalmazzon, addig nem megyünk mi innen el, míg nem kezdhetünk el valamit, bármi kicsi dolog legyen is az, tenni érte, és erősen hangsúlyozta a >tenni< szót, (…) mi, mutatott körbe ekkor a középiskolai tanár, nem akarjuk semmire rábeszélni, vagy kényszeríteni, Isten őrizzen attól, mi tudjuk a tiszteletet, mert pont hogy ők is úgy gondolják, a politika, az valami férges, valami ronda, valami leprás dolog, tőlük is távol áll, éppen ezért keresték, bogarászták és vadászták, hogy felleljék őt, és most itt vannak, higgye el, nekik már az is épp elég ok az örömre, hogy megtalálták, a királysággal kapcsolatban meg… na, azt majd ők maguk elintézik…”
„…magának, Józsi bácsi, mondták, még sok, még nagyon sok van hátra, itt van mindjárt a koronázás, mire ő, hogy azzal mélyen egyetért, hogy ki kell zárni a Habsburgokat, nagyon izegnek-mozognak, mintha azt hinnék, hogy minden magyar elfelejtette már, mit műveltek itt…” A lényeg, hogy Józsi bácsi hívei mint trónörököst szolgálni akarják, s mindentől megvédik, akár az éltük árán is.
És ezzel el is indulnak a bonyodalmak. Kibontakozik belőlük a társadalomkritika, amely Józsi bácsi józan és pontos megfigyeléseiből ered.
Mindenre van megalapozott válasza. Mert ő nem amolyan tudatlan falusi ember, nagyon is nyitott a világra, önszorgalomból művelt, tájékozott. A műveletlen, iszákos és maradi falubélieket megveti, nem szórakozik velük. Akik valójában nem is tehetnek a szegénységükről, és főleg lelki szegénységükről. Élik silány életüket, szellemi felüdülést csupán a borozgatás jelent számukra. A kocsmáros „…bement a házába, kinyitotta az ablakot, és kezdte mérni a decis mérővel a kannából az olaszrizlinget, amiről sem ő, sem a kuncsaftok nem voltak meggyőződve, hogy tényleg az, vagy hogy egyáltalán szőlőből készült-e, ám sem ő, sem azok nem tettek fel erről kérdéseket…”
Ez a kérdés végigkíséri az olvasót a tizenegy fejezet egy-egy mondatán, igen, mert az egyes fejezetek egy-egy hatalmas, mégis teljesen érthető, gördülékeny mondatból állnak. A regény érdekes és különleges olvasmány, ahogy a szerzőtől ezt már megszoktuk. Humora pedig tovább fokozza az olvasmányélményt. Emellett komoly üzenetet hordoz, amelyet mindenki megtalálhat benne a maga szája íze szerint. Nagy általánosságban egy felkiáltással jelezném ezt az üzenetet: Mi mindenre számíthatunk, mit várhatunk még itt! Erre rezonál az író mottója: Én szóltam. Ő csak pontot tett a mondat végére, pedig ide felkiáltójel kellene, akár három is.
Krasznahorkai László: Zsömle odavan, Magvető, Budapest, 2024
