Tarr Lászlónak mára már minden környező országban vannak alkotásai, de Belgiumban is van 26 képe, két szobra pedig Hollandiában.
Mert ahogy Kodály Zoltán mondta: "Egymásért vagyunk - ennek élő példája az énekkar, ahol az egyéni érdek eltűnik. Mindenki annyit ér, amennyit a közösségnek jelent."
A YouTube-on is nézhető idén a Csengő Énekszó.
Nagy érdeklődés övezte a fiatal festő, Vámos János önálló kiállítását Párkányban.
A válogatásra az idén 124 alkotótól csaknem 1500 kép érkezett, melyekből a zsűri 288 fotót ítélt kiállításra alkalmasnak.
Ezzel a címmel nyílt kiállítás november 16-án a Párkányi Városi Múzeumban.
Nagy hátrány, hogy magyartanárként magyaráznom kell a verset, ugyanis a felmérők ezt kérik számon a diáktól, pedig a vers az érzések átadása, és mindenkit másként ragad meg.
A filmet a híd újjáépítésének 20. évfordulóján mutatták be a Danubius moziban és rögtön hatalmas sikert aratott.
Csak egy irányból közlekedhetnek majd.
Megrendezték Bényben a Népviseletek Fesztiválját.
A fiatal tehetség zenei pályája eleve elrendelt volt, hiszen mindkét nagyapja muzsikus, édesapja pedig zenetanár és hivatásos zenész.
A fORMA fESTivál azért is kapta ezt a nevet, mert azt a fajta ízlésbéli és szemléletbéli formálást vállalta magára, hogy először a helyit, a régióbelit emelje ki a rendezvényen.
Új lemezzel jelentkezett az eredeti magyar népzenét játszó párkányi Varjos zenekar.
A Kassák Lajos Ifjúsági Klub számára jól indult a nyár.
Az érsekújvári KultúrKorzó és az Umelecké aktivity szervezésében nem mindennapi koncerten vettek részt az érsekújvári és a környékbeli lakosok.
A járványhelyzetre való tekintettel a moziteremben valósult meg a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola képzőművészet szakos végzős diákjainak kiállítása.
A szerző az anyaság és a házimunkák mellett szabadidejében újabb és újabb kézműves ötletekkel áll elő a nagyérdemű számára.
"Nagy érdeklődéssel hallgattam és hallgatom ma is, figyelem az idős emberek elbeszéléseit. Sokat lehet tőlük tanulni."
Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai idén is úgy döntöttek, hogy kedvenc írójuk versét posztolják ki az iskola épületére.
Nemrég látott napvilágot a Kürtön élő Danczi Mónika válogatott verseskötete Életpirulák címmel.
A megszorítások miatt sajnos egyik vendéglátóipari-egység sem szolgálhatja ki zöld sörrel (sőt mással sem) törzsvendégeit, még ezen a napon sem.
A többi rendelőben továbbra is csak akut eseteket látnak el.
Csókás Ferenc összegyűjtötte és színpadra alkalmazta az összes bényi népszokást, leírta a falu vallási életét és a búcsújárásokat.
Az érsekújvári Thain János Múzeumban pénteken nyílt meg a látogatók előtt az „Egy könyvtár kincsei” című kiállítás, ahol többek között a keleti országokról íródott tudományos és irodalmi könyvekbe, szótárakba és útibeszámolókba pillanthatunk bele.