2023. április 15., 18:41

Sosem késő – Nyers Júlia festménykiállítása

A köbölkúti Stampay János Községi könyvtárban Nyers Júlia helyi amatőr alkotó műveiből nyílt kiállítás, nagy érdeklődés mellett. A tárlat április 29-ig lesz megtekinthető.

nyers kiállítás
Fotó: Bokor Klára

Bolya Szabolcs polgármester elmondta, öröm és megtiszteltetés, hogy a könyvtár falai között ismét egy remek rendezvény részesei lehetünk.

nyers kiállítás
Bolya Szabolcs és Nyers Júlia
Fotó:  Bokor Klára

„Úgy képzeljük el a könyvtárat, mint közösségi teret, ahol a közösség önként megosztja életét, segíti egymást, szabad idejét a közösség javára fordítja. A mai nap főszereplője Nyers Júlia, akit ismerve elmondhatom, hogy rengeteg barátja van, kedves, közvetlen, nyitott, vidám természetű hölgy. Virág- és régiségkedvelő is egyaránt. Az utóbbi években a festészetben találta meg önmagát, így ma a kiállított képeken keresztül ismerhetjük meg őt” – fejtette ki a polgármester jó egészséget, motivációt és ihletet kívánva a további alkotómunkához.

nyers kiállítás
Fotó:  Bokor Klára

Az alkotót Drégely Julianna könyvtáros mutatta be a közönségnek.

„Hét évvel ezelőtt kezdett el festeni autodidakta módon. Már gyermekkorában is szeretett rajzolni, festeni, iskolásként magára vállalta az osztály krónikájának vezetését, később mesefigurákat festett az óvoda falára. Kiállításai a „Sosem késő” címet viselik, mivel csak élete későbbi szakaszában kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel. Júlia mindig hangsúlyozza, egy-egy kép megalkotása számára megnyugvást, de emellett izgalmas, kihívást jelent. Ha pedig tetszik az embereknek, az külön motiváló tényező. Szeret a színekkel játszani, különböző technikákat kipróbálni. Volt már kiállítása Szőgyénben, Garamkövesden, szülőfalujában Bátorkeszin és Magyarországon is.”

nyers kiállítás

Júliát többek közt festőtársa, a párkányi Tóth Annamária köszöntötte, akitől tanácsokat, ösztönzést kap további munkájához. A kiállítást agapé követte, a jelenlévők még hosszan nézelődtek, beszélgettek az alkotóval a képek születéséről.

nyers kiállítás
Veret mondott a kiállító unokája Hájas Dorina
Fotó:  Bokor Klára
nyers kiállítás
Fotó:  Bokor Klára

 

nyers kiállítás
Drégely Julianna könyvtáros és Nyers Júlia
Fotó:  Bokor Klára
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.