Zene, tánc, játék és sok-sok süti Nagykéren – KÉPEKKEL
A hagyományos újévi táncházat és kalácssütő versenyt először 2005-ben rendezte meg a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Nagykéri Alapszervezete. Idén tehát már nagykorúvá érett a rendezvény, ám január 7-én még „csak” a 17. születésnapját tarthatták meg, ugyanis a járványügyi korlátozások miatt az elmúlt két esztendőben nem ünnepelhettek közösen a helyiek és a környékbeliek. A 60 féle finomság azonban mindenkit mindenért kárpótolt.
A jó bornak ugye nem kell cégér, a jó rendezvénynek meg nem nagyon kell reklám.
A két év kihagyás ellenére nem nagyon kellett reklámozni az interneten, és a hirdetőoszlopokat, reklámfelületeket sem kellett teleaggatni a plakátokkal. A nagy kultúrház asztalai közül egy sem maradt üresen, a táncparketten mindig ropták a táncot, vagy ha nem szólt a zene, akkor is történt valami.
tudtuk meg az újévi akció fő szervezőjétől, Kanyicska Ilonától, aki elárulta, hogy az idei mustrára 45 jelentkező 60 féle kalácsa, süteménye, fánkja, pogácsája, stanglija, perece és még ki tudja hányféle finomsága érkezett, ami ugyan nem rekord (az 52), de mindenképpen széles felhozatalnak tekinthető, hiszen első alkalommal csupán tizennégyen sütöttek. Most azonban ezt már nem is kell kérni az emberektől, hiszen hagyománnyá vált a sütés. Ezeket a hölgyeket és ritkábban az urakat (idén egyet) a szervezők a tombolajegyek bevételéből egynapos kirándulással honorálják.
A rendezvény Lőrincz Natália szavalatával kezdődött, az ifjú hölgy József Attila Betlehemi királyok című versét mondta el. Ezt követte a 25 éves jubileumát ünneplő nagykéri Mórinca néptáncegyüttes kis táncosainak lélekkel teli és vidám műsora. Az együttesben már a 2005-ben fellépett fiatalok gyermekei is táncolnak. Öröm volt látni, hogy egykori mórincás családok két hónapos, féléves gyermekükkel jöttek el újra a rendezvényre, azt bizonyítván, hogy annak komoly közösségépítő ereje van. A kezdetekkor a Mórinca volt a rendezvény fő inspirátora is egyben, mivel a szervezők szerették volna minél több alkalommal megmutatni a nyilvánosságnak az akkor még csupán pár éve működő tánccsoportot. A jelenkori mórincásokat Száraz Kurcsa Erzsébet és Szabó Szilvia tanítónők készítették fel.
A táncházat a nagykériek körében már jól ismert Farkas Gábor „Lupi” vezette, aki a nagykériek koreográfusa is volt egyidőben. Idén táncos párjával, Ragula Dalmával segítették a táncházba bekapcsolódni vágyókat, de senkit sem kellett noszogatniuk, ugyanis az óvodáskorú csöppségektől a nyugdíjasokig szívesen ropta a táncot minden korosztály, kora estétől majd éjfélig.
fejezte ki örömét Lupi, majd a Pengő zenekar kíséretében egy csallóközi egyveleggel elkezdődött a táncház.
Az első „forduló” után ügyességi játékra invitálták a legkisebbeket. Hat bátor versenyző még a zsűri értékelése előtt belekóstolhatott az idei kalácsokba, a játék lényege azonban az volt, hogy a morva kalácsot a széken elhelyezett tányérról a kéz használata nélkül, lényegében csak az ajkak és a fogak segítségével lehetett elfogyasztani. Természetesen az lett a győztes, aki minél hamarabb „eltüntette” a kalácsot, de azért mindenki kapott ajándékot.
A vendégsereg asztalaira ekkor már felszolgálták a zsíros kenyeret, a forralt bort és a teát. Persze a legtöbben a kalácsokat szerették volna megkóstolni, mert a nagykéri finomságoknak párjuk nincs széles e határon. (Mint később kiderült, a tapasztalt nagymamák mögé már a fiatalabbak is felzárkóztak, ezt a díjazottak névsora is alátámasztotta.) A kalácsokat azonban objektív okok miatt csak a zsűrizést követően tálalhatták fel a rendezvény közönségének.
A legbiztosabb módszer erre az, hogy két csutkát helyeznek el párhuzamosan, majd arra merőlegesen megint kettőt raknak, ami által egyre magasodik az építmény. Azonban a csutkák nem gyári szabványúak, így gyakran összeomlik a torony, ha az egyensúly megbillen, s aki látszólag – stílszerűen mondva – toronymagasan vezet, annak egy szempillantás alatt összeomolhat a tornya. Erre nem kevés példa akadt szombaton is. A tornyok magasságát egy seprűnyéllel mérik meg, s akinek a csíkját a legmagasabbra festik a nyélen, értelemszerűen annak a legmagasabb a tornya, s egyben az a győztes. Amikor valamelyik évben elmaradt ez a játék, a gyerekek sírva rótták fel azt a szervezőknek. Azóta kihagyhatatlan.
Szintén népszerűnek bizonyult a székes játék, amely során eggyel több versenyző van a „küzdőtéren” mint szék, s ha a banda belehúz, a gyerekek a székek körül járnak körbe. Amikor a zenekar elhallgat, az apróságok helyet foglalnak a székeken, s akinek nem marad szék, az kiesik a játékból. Végül csak egy szék marad két versenyzőre. Ezután dől el, ki nyeri meg a versenyt.
A táncházas rendezvény fő „műsorszáma”, a sütemények kiértékelése. Ezúttal is édes és sós kategóriában díjazták az első három helyezettet, de idén különdíjakat is kiosztottak. A sós sütemények közül Száraz Betti tejfölös pogácsája vitte el a prímet. Második lett Kazán Zsuzsanna niva sajtos pogácsája, harmadik pedig Gyepes Andrea juhtúrós lepénye. A különdíjas Hulala Ilona káposztás pogácsát sütött. Az édes kategóriában Kovács Brigitta kakaós fonott kalácsa kapta a legtöbb pontot. Az ezüstérmes Száraz Magdolna lett morva kalácsával, harmadikként pedig Liszi Aranka végzett szilvalekváros hájas süteményével. Különdíjat kapott Száraz Réka flódnija. Egyetlen kalácssütő sem ment haza üres kézzel, hiszen mind a 60 remekbe szabott sütemény készítője ajándékcsomagot kapott.
A rendezvény utolsó részében a tombolajegyek kihúzására került sor két részletben. A helyi és környékbeli vállalkozók, szervezetek, családok, magánszemélyek egyaránt ajánlottak fel díjakat, mások pedig komplett tombolakötegek (például az egyik százas sorozat) megvásárlásával támogatták a rendezvényt. Az ötven önkéntes szorgos munkája mellett a rendezvény megszervezéséhez az önkormányzat és a helyi szervezetek is segítő kezet nyújtottak. Mészáros Róbert „Meszo” már a kezdetek óta a saját cuccán hangosítja az akciót, természetesen ingyen.
mondta végül Kanyicska Ilona.
