Isten és test Hajtman Kornél költészetében
Anyai és apai ágról is irodalmár felmenői vannak. Amint mondja, két oldalról kapta az örökséget és az impulzust költővé válásához. Az irodalomtörténésszel, tanárral és költővel szülővárosában, Párkányban beszélgettünk.
Mikor éreztél rá a költészet ízére?
Alapiskolásként csupán egy ellenverset írtam az asztalfióknak, tiltakozva egy hosszú vers fejből való megtanulása ellen. Középiskolás koromra ez a lázadás egy formája lett. Verseimet elküldtem a Szőrös Kő folyóiratba, és a szerkesztő két verset azon nyomban be is emelt a kiadványba. Nagy hatással volt rám két nagybátyám: Mészáros Ottó költő, aki főként performanszairól volt ismert, valamint Hajtman Béla író. Éreztem, nekem is van hajlamom arra, hogy versben fejezzem ki gondolataimat.
Természetesen rímes versekkel kezdtem, hiszen Petőfi, Ady, Kosztolányi költészetén „szocializálódtam”. Keresztapám, Mészáros Ottó révén jutottam a kortárs irodalomhoz, s felfedeztem, nem a rím fontos, hanem a gondolat és a versnyelv. Ekkor mozdultam el a szabad vers felé.
Az egyetemen tovább csiszolódtál…
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen irodalomtörténetet tanultam, de a legtöbbet akkor fejlődtem, amikor a doktorimat végeztem a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen. Rengeteget beszélgettem Németh Zoltán költővel, az egyetem akkori docensével, az ő költészete nagy hatással volt rám.
Az irodalmi táborokat is mérföldkőnek nevezném – vittük a szövegeinket, javítgattuk, formáltuk. A Bázis Irodalmi és Művészeti Egyesület is meghatározó szerepet játszik az életemben, az egy olyan közösség, amelynek tagjaival baráti viszonyban vagyok, és egymástól sokat tanulunk.
Miről írsz mostanában? Melyik a te időd a nap folyamán?
Számomra a reggel a legjobb idő az alkotásra, és sajnálatomra pont ekkor nem tudok ezzel foglalkozni, mivel tanítok és gyerekek is vannak otthon. Így amikor akad egy kis szabad időm, akkor próbálok minél több szöveget rögzíteni, később visszaolvasva eldöntöm, mi maradhat, és mi nem. Vasárnap például rám volt kötve a hathetes csöppség, jöttem-mentem, altattam, és ami eszembe jutott egy noteszben feljegyeztem. Este pedig próbálkoztam a foszlányok összeillesztésével. Emlékszem, amikor a nagyszülők elvitték a gyerekeket egy egész napra, csak írtam és írtam.
Jelenleg a test, az erotika a központi témám, amely mellé nemrég bejött a természet. Alapvetően azzal küszködöm, hogy a fejemben megszületik a gondolat, a lelkemben él egy érzés, de leírni nem mindig sikerül. Szinte a nyelv börtönében érzem magam.
Környezetedben olvas valaki kortárs verseket?
Mondhatom, szinte senki. Akikkel erről beszélhetek, az egy baráti társaság, a „beavatottak”, akikhez jó tartozni. Értenek a verseléshez, szeretik az irodalmat, élvezzük egymás társaságát. Feleségemnek azonban mindet megmutatom, ő javítja ki az esetleges magyartalanságokat. Sokszor meglepődik, sőt meghökken, mert verseim olyan szögből láttatnak engem, amit ő a hétköznapi életből kevésbé ismer. Van egy irodalomelméleti irányzat, amely azt állítja, a szerző és a szöveg két külön dolog – onnantól kezdve, hogy megjelenik, én már nem számítok, csak az, mit mond a vers az olvasójának.
Teológiát is végeztél, sőt hitoktató vagy. Mennyire nyomja rá a bélyegét költői munkádra a hited?
Korlátoz, ami nem feltétlenül rossz. Első verseskötetemben próbáltam az istenfélést belevinni a testiségbe. Egy-kettő jól sikerült. Vannak dolgok, amiket pont a hitem miatt nem írok le. Segítséget is szoktam kérni a Jóistentől az alkotási folyamat alatt, hogy nyissa meg elmémet.
Pár éve jelentek meg fordításaid…
Miután kiadták első verskötetemet, megakadtam a versírásban. Nem tudok szellemi munka nélkül maradni, s úgy éreztem, a fordítás lehet még számomra az a kreatív munka, amit örömmel végzek. Részt vettem Lakiteleken a Németh László műfordító táborban, és szlovák verseket kezdtem magyarra fordítani. Egy fiatal lány erotikus verseit (amelyeket egyébként egy idősebb író írt álnéven) fordítottam. Ezek a fordítások inspiráltak újra a versírásra.
Tanárként mi az a plusz, amit bele tudsz vinni a tanításba az által, hogy magad is műveled a költészetet?
Nagy kár, hogy nincs kortárs szöveg az alapiskola felsőbb osztályainak tananyagában. Ha én nem viszek be, nem is találkoznak vele a diákok. Nemrég például a kilencedikesekhez vittem be kortárs balladát, ahol a tragédia mai környezetben, mai szavakkal van leírva. Jó volt látni, mennyire „átjött” nekik a szöveg, mert az elolvasása után mély csend ült az osztályra. Néha engem is olvasnak. „Hihihi-hahaha, nézzétek, mit írt a Hajtman tanító bácsi!” – nevetgélnek. Nagy hátrány, hogy magyartanárként magyaráznom kell a verset, ugyanis a felmérők ezt kérik számon a diáktól, pedig a vers az érzések átadása, és mindenkit másként ragad meg.
Terveid?
2016-ban jelent meg az első verseskötetem, Katakomba címmel. Mivel a nyár elég termékeny volt, pár éven belül szeretnék egy újabb kötettel jelentkezni. Igazából csak a vers foglalkoztat, a pillanatot tudom megragadni és csiszolgatni. Ez az én munkamódszerem.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/45. számában.
