Aki az etióp császár udvari szobrászától tanult
Az arcok, alakok megmunkálására különös gondot fordít, mert megrendelői is igénylik, hogy a lehető legjobban hasonlítson rájuk arcképük. A mesterség fortélyait Jozef Ostrovsky, Párizsban végzett szobrásztól tanulta. Tarr László nánai fafaragónál jártunk.
Laci bácsi körbevezet birodalmában. Családi házukban három műhely is van, a legjobban azonban a tetőtéri kis kuckót szereti, mert meleg és világos. Ide még egy székkel egybeszerkesztett munkaasztalt is csináltatott, ami nagyon praktikus dolog. Természetesen a nagyobb méretű munkákhoz tágasabb műhely dukál.
Mi keltette fel érdeklődését a fafaragás iránt?
– A véletlen, de nevezhetjük a sors kezének is. Pontosan 54 évvel ezelőtt történt. Bort szállítottunk a szövetkezetből, nekem az volt a feladatom, hogy amikor megtelik a ciszterna, kiáltsak, elég! Amíg várakoztam, belestem a közeli épület ablakán, s láttam, egy ember elmélyülten farag valamit. Annyira elbámészkodtam, hogy a bor harminc méterről már a lábamnál csordogált, amikor feleszméltem. Rengeteg kifolyt, de nem büntettek meg érte. Később azon vettem észre magam, folyton a látottak körül forognak a gondolataim, én is szeretném a fafaragást megtanulni. Vettem a bátorságot és bekopogtam hozzá. Barátságtalanul fogadott és ajtót mutatott, azzal, hogy ő egyedül dolgozik, nem kell neki semmiféle segítség. Ekkorra azonban hatalmasra nőtt a vágyam, hogy kitanuljam a mesterséget. Azt a tanácsot kaptam, hogy egy kis bor vagy pálinka talán segíthet. Így is lett. Visszahúzódva élt, nehezen lehetett hozzáférkőzni, de lassan megenyhült és hagyta, segítsek neki a nehezebb munkákban. Megrendelésein a durva munkákat mind én végeztem. 1991-ben bekövetkezett haláláig együttműködtünk.
Alig jártam nála párszor, amikor megrendeltem és felvágattam hat darab nagyobb fát, mert tudtam, négy-öt évet kell száradnia, amíg megmunkálható lesz. Így készültem hozzá álmom megvalósításához.
Mikor tudta meg, hogy nem akárkivel hozta össze a sors?
Bár Ostrovsky egyszerű munkásként dolgozott a borászatnál, azért suttogtak róla érdekes dolgokat, de ő maga idegeneknek nem beszélt az életéről. Fokozatosan tárult fel előttem a múltja. Elmondta, okleveles szobrászként végzett Párizsban, egy kiállításon figyelt fel rá Haile Selassie etióp császár, aki meghívta udvarába. Nagyon jó dolga volt, de állandóan a családtagok szobrait faragta, nem jutott ideje saját művészi kibontakozására. Akkoriban látogatott el Etiópiába III. Borisz bolgár cár és bemutatták neki Ostrovskyt is. Mikor említette neki, szeretne már visszajönni Európába, a cár meghívta magához. Kalandos visszaútján még a spanyol polgárháborúba is belekeveredett.
Úgy tudom, önnél vannak a mester rajzai, eszközei és pár műve is.
Igen, halálakor megvettem ezeket az özvegyétől. Nagy becsben tartom, sőt a mai napig használom az eszközeit, mert nagyon jó minőségűek. Rajzainak többsége és korai művei a görög mitológiából táplálkoznak, élete delén egyre inkább a vallásos témák felé fordult, talán ezért is volt annyira semmibe véve a szocializmusban.
Meg hát a világpolgárt az akkori kor nem szívlelhette. 2019-ben szülőfalujában, Chtelnicán kiállítást rendeztek a tiszteletére, ahol én is bemutatkoztam.
Mi volt az, amit először kifaragott?
Egy női arckép. Emlékszem, négyszer-ötször is elrontottam, lecsiszoltam, amíg valahogy sikerült. Megmutattam a feleségemnek, akkor meg az volt a baj, hogy úgy látta, a szomszédasszonyra hasonlít. Később ezen jól szórakoztunk. Bearanyoztam és a mai napig viszem kiállításokra is, leginkább azért, hogy látsszon a fejlődésem.
A mester nem igazán támogatott az alkotásban, legalábbis én így éreztem, ezért titokban kezdtem faragni, a saját ötleteimet véstem fába. Vittem belőlük Pozsonyba a népművészeti termékeket elbíráló bizottság elé, ahol eladhatónak találták. A későbbiekben már bírálat nélkül is megvették alkotásaimat jó áron. Bár kelletlenül, de kifaragtam Lenint is, ha kellett, de szerencsére érkeztek más megrendelések is. Egy nyugatnémet gyárostól például egy őt ábrázoló szoborra érkezett felkérés. Előre megmondta, ha nem tetszik neki, nem viszi el. Elvitte.
A párkányi polgármester is rendelt tőlem képeket a városban fellépő híres Alexandrov csoport számára, a gyorsasági csónakverseny díjait is én faragtam – ezek voltak az első „kilépéseim” Szlovákiából. Mára már minden környező országban van alkotásom, de Belgiumban is van 26 képem, két szobrom pedig Hollandiában.
Mivel foglalkozik mostanában?
Sok fafajtát kipróbáltam már az 54 év alatt, az ébent, a cseresznyét, a diót és a hársot, de mostanában körtefából faragom képeimet. Gyönyörű fa, de kemény, nem lehet benne hosszú húzásokat vájni. Rengeteg gondolatom, ötletem van, tán nincs is annyi időm hátra, hogy ezeket mind megvalósítsam. Itt van megkezdve a falu rossza, egy apa, aki éppen búcsúzik berukkoló fiától, de vannak félkész magyar népi életképek is.
Mindenhez ihlet kell. Ha van motiváció, például, hogy pár nap múlva jönnek a képért, vagy közeleg a kiállítás napja, akkor rövid idő alatt befejezem. Sajnos, most sok a munka a kertben, alig jutok a faragáshoz, pedig napjaimat inkább alkotással tölteném.
Kinek tudja átadni a tudását?
Már eddig is foglalkoztam gyerekekkel, tizenkét évig vezettem fafaragó műhelyt a kéméndi tájházban. Több versenyen is részt vettünk, a debreceni országos faragóversenyen közönségdíjasok lettünk. Akik ácsnak vagy műbútorasztalosnak mentek, ezt a tudást máig hasznosítják.
Eddig válogattam, feltételeket szabtam, hogy kinek adnám át tudásomat, szerszámaimat, de most, amikor a nyolcvanhoz közelítek, már nem válogatok. Aki ezt tőlem átvenné, annak életében nem lenne gondja fára, szerszámosládára. Van gyalu, szerszámcsiszoló is. Csak az érdeklődőt várom.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/23. számában.
