2024-ben olvasva is tanulságos mementó mindazoknak, akik elfeledkezni látszanak arról, hogy a nukleáris holokauszt rémképe ma is kísérti a tűzzel játszó emberiséget.
Mint egy lágy tavaszi fuvallat, úgy hat Tóth Árpád: Április című verse.
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Megint elment egy nagy öreg. Duba Gyula Kossuth-díjas író, a felvidéki prózaírás doyenje 94. életévében távozott közülünk.
A magyar költészet napjára a bősi Amade László Alapiskola diákjai is nyilvános közös szavalással hívták fel a figyelmet.
Jarno József szerencsésnek mondhatta magát, mert a szlovenszkói magyar irodalom „befogadta”, s nem kezelte emigráns íróként, holott az volt.
Örkény megsejtett valamit a költészet hatalmáról, a hétköznapok elé állított görbe tükör erejéről.
Nagy László Adjon az Isten című versével ünnepelték a költészet napját Dunaszerdahelyen
Két szálon fut a regény cselekménye, mindkettőnek a szerelem a fő motívuma.
A csitári hegyek alatt című népdalt és a Himnuszt is közösen elénekeltük.
Életműve sok íróra nagy hatással volt a halálát követő évtizedekben
A nevetés pszichológiája címmel tartott előadást Bagdy Enikő a komáromi Tiszti Pavilonban.
Az elmúlt év végén, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója apropóján jelent meg Nényei Pál író, tanár legújabb könyve, a Petőfi.
125 éve született Mihályi Ödön magyar író, költő, újságíró.
Termékeny író volt, könyveinek a száma több tucatra tehető.
A magyarul és szlovákul is napvilágot látott pompás kiállítású kötet 110 fekete-fehér és színes/színezett képeslap segítségével meséli el a város történetét.
Sat Okh a lengyelországi Gdanskban van eltemetve, és sokan még a származását is vitatják.
Közeledik Tóth László 75. születésnapja...
Eszterházy elvárta, hogy a leendő kispapok valamilyen hangszeren is játszanak
Újabb lehetőség a diákíróknak és - költőknek!
A gömöri régió szlovák és magyar tannyelvű alapiskolái számára meghirdetett irodalmi pályázatra idén 15 különböző oktatási intézményből 75 diák jelentkezett.
Folytatás jövőre, kettős évforduló jegyében
Kellemesen szórakoztató regény a könyvek imádatáról.
Kisgyermekkora óta ír verseket, történeteket.