Saját utunk keresése az Utas és holdvilágban
Ahogy már olvashatták, ma van Szerb Antal halálának 80. évfordulója, és bár még nem jött el az ideje az olaszországi kirándulásoknak, talán érdemes lehet újra kézbe venni azt a regényét, amely még mindig képes elgondolkodtatni és elvarázsolni. Ez pedig nem más, mint az Utas és holdvilág.
A regény mára egy igazi klasszikussá vált, amit több nyelvre is lefordítottak, és ha valaki még nem olvasta, azonnal érdemes pótolni. A mű ugyanis egy olyan univerzális kérdést feszeget, amivel mindenki találkozik valamikor az életében: hogyan lehetne kilépni a mókuskerékből, és igazán szabadon élni?
A történet főszereplője Mihály, aki a feleségével nászútra indul, hogy végleg lazárja az igazi felnőtté válás utolsó nagy lépését. Van munkája, családja, pénze – minden, amitől egy rendes embernek boldognak kéne lennie.
Olaszországban azonban minden megváltozik. Egy csomó régi érzés, vágy és emlék tör elő belőle, és rájön, hogy valami nem stimmel. Az új élete, amit annyira próbált felépíteni, hirtelen olyan üresnek tűnik. Itt jön a legfontosabb kérdés: mi történik, amikor az ember szembesül azzal, hogy talán nem az volt a cél, amire igazán vágyott.
Ne ijedjünk meg, ha a regény kezdetekor ellenszenvesnek találjuk a főszereplőt. Ahogy aztán jobban megismerjük belső küzdelmeit, egyre inkább megértjük, hogy ő valójában bármelyikünk lehetne. Egy olyan karakter, aki nemcsak a saját életét, hanem az egész emberi lét kérdéseit kutatja.
A regény hangulata eleinte kicsit nyomasztó lehet, ahogy Mihály a múltjával és a jövőjével birkózik, de ennek ellenére egyszerűen nem tudjuk letenni a könyvet. Ahogy haladunk előre oldalról oldalra, egyre inkább kíváncsiak leszünk arra, mi fog történni a főszereplővel, hogyan találja meg végül saját útját.
