2025. január 16., 18:38

Koncsol lefordította a nacionalista kommunistát

Érdekes pálya Roman Kaliskýé, aki vegyész akart lenni, de aztán inkább partizán lett, és ebből 1968-ig jól megélt, még parlamenti képviselő is volt. 1968 után, sokadmagával a husáki normalizáció áldozata lett, 1989-ig nem publikálhatott. 

Vádlott

Kitanult kőművesnek, és a rendszerváltásig építkezéseken dolgozott, s csak ezt követően térhetett vissza a kulturális életbe, amelyet élete hátralevő részében inkább a politikai oldalról közelített meg. Kurzusdarabjai merüljenek feledésbe, a Vádlott, álljon fel! című, 1963-ban megjelent, bűnügyi riportokat tartalmazó kötete viszont még ma is megállja a helyét.

Érdekes, tisztességesen megírt munka, mely a két világháború között főként a cseh sajtóban erős bűnügyi riportok hagyományaira épít. A könyv 1964-ben magyar nyelven is megjelent, Koncsol László fordításában, aki kritikái, versei, helytörténeti kutatásai mellett jelentős fordítói életművet is magáénak mondhatott. 

Megjelent a Magyar7 2025/1.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.