Generációkon átívelő igazság

Hát beszerezni a szóban forgó könyvet, és elolvasni. Ezúttal rövid időn belül kaptam meg a megrendelt árut, és ugyancsak rövid időn belül el is olvastam. Pedig 470 oldalról van szó. De ugye, vannak olyan olvasmányok, amelyeket gördülékenyen, zökkenőmentesen, ezáltal gyorsabban olvasunk el. Most is ez történt. Annak ellenére, hogy olykor megálltam, visszatértem az előző mondathoz, vagy akár az előző oldalhoz, de nem azért, mert netán nem értettem meg valamit. Dehogy! Csupán azért, hogy még egyszer megmártózzam a szavak, illetve a belőlük összekovácsolt szöveg mámorában, hogy lubickolhassak benne. S bár nem tudtam pontosan behatárolni a tájnyelvet (régebben sokat foglalkoztam a magyar nyelvjárásokkal), mégis autentikusnak hatott. Aztán elkönyveltem magamban, hogy hiszen a regény szereplői és a helyszín fiktív, akkor a nyelvezet is lehet fiktív. 

A nevezetes kikísérés nagyon fontos az Égetthalom elnevezésű község lakosai számára, alig várják, hogy elérkezzen a találkozás ideje, és nagyon izgulnak, vajon kit sorsol ki a bíró a jelentkezők közül, hogy éppen az ő házában tarthassák a kikísérés ünnepét. Hogy bőségesen megvendégelhessék „a régi halottakat, a kuralistákat, az árendás nemeseket, a három szem jobbágyot, az Aradi Erzsébet Gizellát meg a többieket mind … a halott ember pletykásabb az élőnél, ezért őrzik annyira őket a kerubok, hogy ne beszéljenek.” Ennek ellenére nagyon is jól elbeszélgetnek a holtak az összegyűlt égetthalmiakkal, tanácsokat is adnak nekik az élet megannyi területére. Sőt énekelnek, de még táncolnak is hajnalig.

A regény központi alakja Balogh Simon, egy árva gyerek, akit két nagybátyja, a Pusztujkák nevelnek fel felettébb szigorúan, sovány koszton, keményen dolgoztatva a kislegényt – közben a maguk módján okítva őt – , aki azután tudja meg, mi is az élet, amikor hátat fordít a Pusztujkáknak és gazdaságuknak, összeházasodik az ügyes, okos Mihalik Zsófival, és együtt nekifognak beteljesíteni a Nádor vármegyei Égetthalmon tősgyökeres Balogh család generációkon át vallott krédóját, amely többször is felbukkan a műben:

Balogh Simon és társai által képet kapunk a száz évvel ezelőtti paraszti életből – örömeiből, bánataiból, sikereiből, kudarcaiból, de főként a szívós, és soha elfogyni nem akaró munkából.

Bizonyára sokan ráismerünk nagyapáinkra és dédapáinkra, legalábbis feltételezhetjük, hogy annak idején sokat hallottunk hányattatott sorsukról, helyállásukról vagy akár makacsságukról, dacos vagy akaratos kitartásukról. Nagyanyáink, dédanyáink képe is feldereng a könyv olvasása során, akik emlékeinkben a végtelen bölcsesség és talpraesettség megtestesítőiként élnek.

A regény óriási hozadéka a sziporkázó humor. A két szerző alaposan megnevetteti az olvasót, mindemellett meg is ríkatja, vagy legalábbis megdöbbenti, meghatja, érthető módon, hiszen minden emberi sorsban benne van a vidámság és a szomorúság véglete.

A kérdés csak az, hogy akad-e valaki, aki ezt kellőképpen el tudja mesélni. A Kovács testvéreknek sikerült megtalálni azt a mértéket, amely a jó és a rossz megértését, elfogadását biztosítja az olvasó szemszögéből. A kritikák szerint a cím – Lesz majd minden – is arra utal, hogy lesz jó is, rossz is. Ez pedig évszázadokon át érvényes tény, ahogy a mi napjainkban is benne van.

Mindenkinek ajánlom ezt a remek alkotást, mert nagyon tanulságos, szórakoztató és elgondolkodtató.

Kovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd minden, Európa Könyvkiadó Budapest, 2024