A hit erejével a mindennapok problémái is más színezetet kapnak.
A Csehov művéből készült előadást tavaly mutatták be, a produkcióra a színházi szakma is felfigyelt.
A harmadik alkalommal megrendezett Bartók Világverseny és Fesztivál egy hosszú történet újabb fejezete lehet.
A debreceni Virágkarneválból jutott egy kis ízelítő a bodrogközieknek is.
A bemutatott időszak a magyar festészet aranykora.
Három díjnyertes alkotást vetítenek az idei Szlovén Filmnapokon október 10. és 12. között a budapesti Toldi moziban.
Pénteken az első őszi, a 2019-es tavaszi és őszi Aranykert művésztelepek során készült alkotásokból rendezett kiállítás megnyitóját tartották a dunaszerdahelyi Vermes-villában.
A program összeállítása során abból indultak ki, hogy a magyar és a szlovák táncokban vannak közös illetve eltérő motívumok.
A hangversenyen Johann Sebastian Bach c-moll partitája is felhangzik.
Írói munkássága nagyon sokrétű volt.
2019. szeptember 13-án kezdetét vette Farnadon a FRAKTÁL nevet viselő I. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Találkozó.
Felicity Huffman évekkel ezelőtt 15 ezer dollárnyi kenőpénzt adott a lánya egyetemének, hogy megváltoztassák a felvételi vizsgája eredményét, és felvegyék az intézménybe.
Az ország határain túl valamennyi műve megjelent, regényeit mintegy tizenkét nyelvre fordították le
Az osztrák blues-énekes és gitáros „lélekben leginkább magyar”, vallja magáról.