A bátorkeszi helytörténet mozgatórugója

Gizike negyedmagával alapította meg a Pro Futuro Villa Kezw polgári társulást. Azóta is különleges kiállítások tömkelegét szervezik, történelmi séták alatt ismerkedhetnek az érdeklődők a falu múltjával, megvették a tájházat, tanösvényt alakítottak ki, gondozzák a zsidó emlékeket.

Fiatal korában is érdeklődött a szülőfaluja történelme iránt?

Középiskolai éveim alatt kristályosodott ki a történelem, főleg a helytörténet iránti vonzalmam, s ezért is akartam ilyen irányú tanulmányokat folytatni. Szlovák könyvtárosi középiskolából Magyarországra, az ELTE-re jelentkeztem, ahol régészetet és történelmet akartam tanulni, amiről romantikus elképzeléseim voltak. Mivel ez a párosítás foglalt volt, maradt a könyvtáros–magyar szak. Harmadikban vettem fel az akkor induló történeti muzeológia szakot.

Diplomamunkámat a bátorkeszi zsidók történetéről írtam. A téma talán azért érintett meg, mert a zsidóság hasonlóan kisebbségi sorban élt, mint mi, magyarok. Akkoriban még sikerült két holokauszttúlélővel beszélnem, egy bátorkeszi gyökerekkel rendelkező néni pedig elmesélt mindent Auschwitzról, kezdve az ott kapott gyógyszerekről, egészen a gyermekek eltűnéséig. Sikerült megszólítanom olyan keszieket is, akik felnőttként találkoztak a zsidókkal, és tudtak egyet s mást az életükről. Természetesen azóta bővültek az ismereteim a keszi zsidóságról.

Tudatos volt a döntés, hogy az egyetem után hazajön?

Igen. Mindenképpen vissza szerettem volna jönni a szülőföldemre. Meg akartam váltani a világot. Könyvtárosként helyezkedtem el Keszin. A kötelező szocialista rendezvényekbe igyekeztünk belevinni valami újat, emberit. Mikor ’87-ben született egy olyan kormányhatározat, hogy a kultúrát dokumentálni kell, jártam a járásokat, gyűjtöttem a régi fényképeket, plakátokat, kulturális emlékeket. Nagyon szép gyűjteményt hagytam a könyvtárban, amely szőrén szálán eltűnt, szerencsére a keszi dolgok nagy része megmaradt. A könyvtárak és múzeumok szakfelügyelőjeként ismét más embereket ismertem meg, például öreg krónikásokat, akiktől sok információt begyűjtöttem.  A rendszerváltás után a Komáromi Lapok mindenese lettem, később a városi televízió igazgatója. Véletlenül kerültem a műemlékvédőkhöz, ahol kedvenc témáimmal, a népi építészettel, emlékművekkel, történelmi parkokkal és a zsidó kultúrával foglalkozhattam. Huzamosabb ideig a komáromi könyvtár igazgatója is voltam. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egész életemben élveztem a munkámat. Mikor szüleim ápolásra szorultak, hazajöttem Keszire, s azóta fordításból egészítem ki a jövedelmemet.

Bátorkeszin a helytörténet iránt elkötelezett barátokra lelt. 

Gál István és Pallag György jött az ötlettel, hogy jogi keretet kellene adni a falutörténet kutatásának. Rövidesen megalapítottuk a Pro Futuro Villa Kezw – Bátorkeszi Jövőjéért polgári társulást, és azonnal belevetettük magunkat a munkába. Jelenleg tizenhárom tagunk van, hatan aktívak, Gál István, Varga Júlia, Pintér Erzsébet, Kurcz Ervin, Mellek Zsuzsanna, közülük mindenki csupa ötlet és tettvágy. Első kiállításunkat Örökségünk címmel szerveztük 2014-ben. Gál Istvánnak rengeteg mezőgazdasági tárgyi emléke volt a nagyapja után, másoknak fényképeik. Ez nagyszámú közönséget vonzott, ami újabb tematikus kiállítások szervezésére sarkallt. Mivel a múlt század elején Keszin katolikus, református és zsidó felekezet is élt egymás mellett, ezért a karácsonyi ünnepkörben három megterített asztal fogadta a látogatókat, a korabeli ételekkel.

Emlékezetes és sikeres volt a régi gyermekjátékokat bemutató kiállításunk is, melyen a gyerekek játszhattak is a kiállított tárgyakkal, a Holtomiglan-holtodiglan expozíció pedig régi és új esküvői ruhákat vonultatott fel, amiket a helyi középiskola kis manökenjei mutattak be. Fotókiállításból több is volt, még Kertész André Bátorkesziről készített fényképeit is kiállítottuk.

Bátorkeszin tematikus sétákat is tartanak.

A meghirdetett sétákra a helyiek mellett a környékbeliek is eljönnek. Nem azért gyűjtjük az információkat, hogy megtartsuk magunknak. Mesél a főutca nevű sétánkon a község neves lakóival, épületeivel, emlékműveivel ismertettem meg a résztvevőket, majd a zsidó emlékek nyomában jártunk. Bemutattam a református templomot a katolikus temetővel, jártunk letűnt kastélyok, a Kobekek és a Pállfyak nyomában, e hónap 28-án pedig a katolikus templomot mutatom be az érdeklődőknek a református temetővel együtt.

Tájházat vásároltak, tanösvényt készítettek, képeket és tárgyakat dokumentálnak, közösségi oldalt működtetnek. Ez mind a Pro Futuro Villa Kezw nevéhez fűződik.

Az évek során annyi tárgyi emlék összegyűlt, hogy elkerülhetetlenné vált egy tájháznak való épület megvásárlása.

Gyűjtésből és pályázati pénzből sikerült megvennünk egy épületet, amelynek a lakhatóvá tételét az idén végezzük egy határon átnyúló uniós pályázatnak köszönhetően.

A tagok és jómagam olyan lelkes gyűjtőmunkát végzünk, hogy már most tele vannak tárgyakkal a szobák, az ól, a kamra, a padlás. Élő tájházat szeretnénk, ahol pezseg majd az élet. Szerepelünk borfesztiválokon is pincekiállításokkal, legutóbb pedig a 135 éves tűzoltószervezetünkre emlékeztünk. A Galambosi-sétányon született meg a tan-ösvényünk, falunk történetének tábláival. Máig igen közkedvelt a túrázók és a pincék látogatói körében.

A Gizike által elvégzett munka három ember számára is komoly feladat lenne. Számítógépében harmincötezer oldal szkennelt fotót és kilencszáz dokumentumot tárol, élteti a polgári társulás közösségi oldalát. Bízunk benne, hogy a továbbiakban lesz annyi ideje, hogy az eddig feltárt helytörténetet témánként feldolgozza, hogy azok kiadványokban is napvilágot lássanak. 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/29. számában.