A művész kedden hunyt el, a halál okát egyelőre nem tudni. Halálhírét szerdán párizsi stúdiója erősítette meg.
A programsorozat a nyugati és keleti kereszténység közös szentjét hivatott megismertetni elsősorban a határon túli és a magyarországi fiatalokkal, valamint a környező népekkel.
Győzelmi kupával és aranysávos minősítéssel tért haza kedden a XXXVIII. Chorus Inside nemzetközi kórusversenyről, Rovinjból a 33 tagú komáromi Concordia Vegyeskar.
Benkő László A pozsonyi csata című könyvével, valamint Agócs Gergely néprajzkutató legutóbbi expedíciójának részleteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A Mária Evangéliuma oratórium üzenete a felvidékieknek: A közösséget az Isten nem hagyja el, ha a közösség nem hagyja el Istent.
Kaposvártól Debrecenig több mint tíz színház felújítása van előkészítési, tervezési vagy befejezési fázisban.
2019 augusztusának utolsó hétvégéjén a Várkert Bazár Öntőház Udvarán tisztelegtek Radics Béla emléke előtt, amikor is újra megszólaltatták a rocklegenda híres, elveszettnek hitt gitárját.
A komáromi gimnázium egyik szép időszaka volt az a negyven esztendő, amikor az intézmény tanára, majd igazgatója Gidró Bonifác volt.
Egy kiállításon szerettem bele Magyar György párkányi szobrász kisplasztikáiba.
Szinte hihetetlen, de a háromdimenziós technikának hála már a vakok is megcsodálhatják a világhírű alkotást.
Camus Caligulája után jött a kassai Thália Színházból a Komáromi Jókai Színházba. Azt mondta, nem volt rossz döntés. Remek edzést kapott. Fabó Tibor Jászai Mari-díjas színművészt Kingyesen kerestük fel.
A Mi újság, kuflik? újra elkalauzolja a nézőket az Elhagyatott Rét bokrokkal pettyezett végtelenjére.
Bemutatják a Királyok és keresztek című, Nyugat-Európában is megjelent magyar történelmi képregény második kötetét, Kutyák és farkasok címmel.
Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából gyalogos verszarándoklatra indul Tóth Péter Lóránt.
A díj odaítélésekor a jelölt művészeti teljesítményén túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepét is értékelik.