A nyeles borotva
Borotvakésnek is nevezik, de én nagyapámtól nyeles borotvaként tanultam meg a nevét, ezért ezzel a kifejezéssel illetem.
Egy diákcsereprogram keretében néhány hónapot Prágában töltöttem. A Károly Egyetem könyvtárába menet nap mint nap egy késbolt előtt haladtam el, amely a bicskától a kardig különböző férfias játékokat kínált. Szép számmal voltak nyeles borotváik is, ahogy Rudyard Kipling írta: „Vas – hideg vas – minden embert ural". A beretva – így meg a másik, északkeleti nyelvjárást beszélő nagyapám mondta – 720 cseh koronába került, ami abban az időben, és az ösztöndíjamhoz képest komoly pénz volt, de a cseh fővárosban töltött utolsó hetemen úgy döntöttem, megveszem.
Már akkor éreztem, ez nem egy eszköz, hanem egy szemlélet. Olyan tárgy, amely a borotválkozást kiszakítja a napi rutinból, és tudatos, lassú cselekvéssé emeli. A lassú borotválkozás nem elsősorban annak időtartamára utal: egy mentális állapotot jelöl. Nincs műanyag fej, nincs kenőcsík, nincs több pengés illúzió – csak az acél és a bőr találkozása. A modern világ gyors, biztonságosra csiszolt megoldásaival szemben a nyeles borotva időt, figyelmet és tiszteletet követel használójától. Éppen ezért csak ritkán, karácsony és húsvét táján használom. Na de hát, jön a karácsony...
