Matematikai tétel viseli a nevét
A Hét tudományos rovatának szerkesztője voltam az 1980-as években, amikor Koncsol László úgy gondolta, én lennék a legalkalmasabb köszönteni barátját, Znám István matematikaprofesszort 50. születésnapján. Meg is szervezte a találkozást, majd megjelent a születésnapi interjú, amelyben nemcsak a szakterületéről, hanem életéről, találkozásairól és a jeles magyar matematikusokhoz fűződő kapcsolatairól is beszélt azzal az ízes palóc tájszólással, amely a gömörieket a bölcsőtől a sírig elkíséri.
Znám István 1936. február 9-én született Vámosbalogon (amelyet ma már inkább Nagybalogként emlegetünk). Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte, a háború után azonban a magyar iskolát bezárták, így a továbbiakban már szlovákul kellett tanulnia, de így is kitűnt matematikatudásával a többiek közül. Amikor 1954-ben Rimaszombatban leérettségizett, a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán a matematika szakra jelentkezett, ahol 1959-ben szerzett oklevelet. Egy évig Pöstyénben tanított, majd visszakerült a fővárosba, ahol előbb a Műegyetem Vegyészmérnöki Karán oktatta a leendő mérnököket matematikára, majd a tudományegyetem matematika–fizika karának adjunktusa lett, és itt dolgozott egészen 1993. július 17-én bekövetkezett tragikus haláláig.
Gyorsan végigjárta a szakmai és a tanári lépcsőfokokat. 30 évesen a matematikatudomány kandidátusa, 44 évesen a matematikatudomány doktora lett, és két évre rá már egyetemi tanár, aki számtalan tanítványát indította el a tudományos pályán.
Azok közé a felvidéki magyar tudósok közé tartozott (sajnos nem mindegyikükről mondható el ugyanez), akik sosem titkolták a magyarságukat, sőt kutatói munkájuk mellett igyekeztek bekapcsolódni a felvidéki magyar szellemi és kulturális életbe is. Znám István diákkorában az Ifjú Szivek énekkarának a tagja volt, az 1960-as évek végén Turczel Lajos irodalomtudóssal közösen belevágtak egy érdekes vállalkozásba: létrehozták a pozsonyi egyetemen a matematika–magyar nyelv és irodalom szakpárosítást. Akadnak néhányan, akik el is végezték, de úgy tűnik, a matematika, illetve a nyelvészet és irodalomtudomány csak kivételesen fér meg ugyanabban az elmében, ezért ez a kísérlet nem lett hosszú életű.
Znám István szakterülete a gráfelmélet és a számelmélet volt, ezekben a témakörökben több mint félszáz egyéni és közös dolgozata jelent meg. Több alkalommal is megfordult külföldi egyetemek vendégelőadójaként, legutoljára, halála előtt néhány héttel Ausztráliában járt, ahonnan engemet is megtisztelt egy képeslappal. A rendszerváltás idején gyakran találkoztam vele, mivel A Hét szerkesztőségében járt össze az a csapat, amely a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság megalakításán fáradozott. Nagyon lelkesen kapcsolódott be ebbe a munkába, és megtisztelőnek tartotta, hogy őt választottuk meg a szervezet elnökévé. Többször is kifejtette, hogy a felvidéki magyarságnak nemcsak felelősen gondolkodó politikusokra, hanem olyan szakemberekre és tudósokra is szüksége van, akik munkájukkal segítik a közösség szellemi gyarapodását, és külföldi kapcsolataik révén elviszik hírünket a világ számos országába.
Ő maga több kiemelkedő magyar matematikussal (pl. Erdős Pállal, Bollobás Bélával) ápolt szoros barátságot, szakmai kapcsolatot, és az a megtiszteltetés is érte, hogy egy általa felvetett számelméleti problémát róla neveztek el. Sokat fáradozott a matematika népszerűsítéséért, emellett szlovákra fordította egyebek mellett Rényi Alfréd Dialógusok a matematikáról című művét. Szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/29. számában)
