Látószög

2020. július 19., 18:42
Zsebik Ildikó

Ezzel a címmel nyílt Zahorec Dombháthy László amatőr fotós első önálló kiállítása. A szerző ugyan Paláston született, de 16 évesen elkerült otthonról, életének túlnyomó részét pedig a Bodrogközben töltötte. Már gyerekkorában érdeklődött a fotózás iránt, kassai iparistaként a hasonló érdeklődésű társaival együtt egy önképzőkört hozott létre, ahol egymást segítve készítették képeiket. Zahorecet jól ismerik a keleti régióban, hiszen fényképezőgépével ott van minden rendezvényen, hogy megörökítse a történteket, de ha épp nincs történés, akkor a természetet járja, vagy a határon túli érdekességeket fotózza.

Milyen céllal dokumentálja az eseményeket?

Miután otthon megnézem a fotókat, kiválasztom a legjobbakat, majd felteszem őket a közösségi oldalra. Ezzel valójában kettős célom van: egyrészt azok, akik lemaradtak az adott eseményről, legalább fényképek segítségével átélhetik a rendezvényt, ugyanakkor meg népszerűsítem régiónk történéseit.

Hány fotóból választotta ki a kiállítás anyagát, és hol láthatta már alkotásait a nagyközönség?

Legalább 5000 fotó állt rendelkezésemre a válogatáskor. Ebből került ki az a 40 kép, amely július 15-e óta megtekinthető a Nagykaposi Turisztikai Információs Központ galériájában. Az  augusztus végéig látható tárlat ugyan az első önálló kiállításom, ám csoportos kiállításon már többször részt vettem: kaptam már különdíjat a Tótpál Gyula Fotóversenyen, az amatőr fotósok iglói versenyén, vagy a Nagy háború címmel rendezett nemzetközi versenyen.

110226127_838797659983411_6236062265109303972_n.jpg

Mit szeret leginkább fotózni?

Gyakorlatilag bármit, ami érdekes. Vannak természetfotóim, portréim, illetve az épített örökséget ábrázoló képeim. Mindig nagy élmény számomra felfedezni környezetünk látnivalóit, márpedig a Bodrogközben van ilyen bőven.