Az osztrák blues-énekes és gitáros „lélekben leginkább magyar”, vallja magáról.
Szeptember 14-én eldől ki legnagyobb paraszt a vidéken.
A közönség számára vonzó műsorpolitikát alakított ki: klasszikusokat, zenés darabokat, musicalokat is műsorra tűzött.
Az ötvenes évek magyar Aranycsapatának labdarúgói 1956 után – hosszabb nyugati portyát követően – részben hazajöttek, részben azonban a külföldön maradás mellett döntöttek.
Politikus, építész volt.
Az elmúlt évek legjobb történelmi témájú filmjei közé választották a Meghalni Ukrajnáért című magyar dokumentumfilmet Horvátországban.
Jövő karácsonyra elkészül a Süsü-trilógia harmadik része, ami a Süsü világot lát címet kapta.
Ez egy olyan darab, ami egy kicsit haza is érkezett.
Szeptember közepén rendezik Székelyudvarhelyen a hagyományos táncháztalálkozót. Az eseménysorozat kiemelt vendégei lesznek a felvidéki Ifjú Szívek Táncszínház, valamint a Vajdaságból érkező kézművesek.
A tervek szerint a december közepére tervezett, komáromi bemutató során majd kosztümös előadást láthatunk.
Több mint 280 év után Magyarországon mutatnak be egy francia operát.
A magyarországi Kozárdon szervezte meg kihelyezett tagozati ülését a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti tagozata, akik tanulmányút keretében Fülekre is ellátogattak.
Nem élhetett muzsikaszó nélkül a mátyusföldi Nagyfödémes község a második Csendül a nóta elnevezésű, sok fellépős nótaesten.
A Csemadok 70., a Gyöngyösbokréta 25. évfordulót ünnepelt a hét végén.
A legtávolabbi indián településeket is felkereste, megtanult számos indián nyelvet és nyelvjárást.
A Csemadok szervezeteiben felbecsülhetetlen értékű, önzetlen értékteremtő munka folyt, és folyik napjainkig.