Ingyen tervezné meg az új hidat.
A kultúrapártoló Sámson család Izsa melletti Bokros-tanyáját az elmúlt két hétben ismét bel- és külföldi képzőművészek népesítették be.
Egy történelmi jelentőségű ostrom.
Rövid idő alatt hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az amatőr festők.
Több országból érkeznek képzőművészek a csallóközi kisvárosba.
Olaszországban gyűjtötte első alkotásaihoz a köveket.
A gyűjteményből nem hiányozhat a barátaival együtt Lévába látogató Micimackó és természetesen az ágyban fekvő tévémaci sem.
A Patel-szobor építésén 2500 munkás, köztük több száz kínai napszámos dolgozik lázasan, hogy a 430 millió dolláros mű elkészüljön.
Főleg elismert felvidéki művészek lépnek fel.
Polkorrekt döntés?
A Fiatal Építészek Fórumának X és Y generáció című, látványos építészeti kiállítása nyílt meg augusztus 23-án este a komáromi Limes Galéria hajójában. A Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás által rendezett, szeptember végéig látható tárlatot Szabó Krisz
Minden, ami az alámerüléshez kell...
Az egykori amerikai diák két napon át fotózta az akkori Csehszlovák fővárosban történteket.
Jó hír címmel nyitották meg a Nagymegyeri Corvin Mátyás Városi Művelődési Központ kiállítótermében Molnár János festő, grafikus tárlatát augusztus 16-án.
Ötvenéves kora után nyúlt az ecset után.
A sorozatunkban szereplők közül többek emlékét márványtábla örökíti meg egykori göttingeni szálláshelyének falán. Közéjük tartozik Kármán Tódor (1881–1963) is…
Mátyás király jegyében.
Egy híján száz alkotás lesz látható.
Az Ipoly férfi keresztnév, a Hippolit régi magyar alakváltozata. Az ipolysági Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre szervezésében évről évre szokássá vált a folyó köszöntése névnapja alkalmából. Idén a XVI. Ipoly Nap keretén belül, augusztus 11-én került sor erre.
Aki tudós és művész volt egy személyben.
Szinte hihetetlen, amit ez a törékeny, bűbájos, fiatal teremtés – a Pozsonyban született és Somorján felnőtt –, jelenleg Budapesten élő és alkotó Mayer Éva bír.
A tartalmilag és formailag is nagyon színes tárlat tizenhat képzőművész alkotásaiból nyújt ízelítőt.
A versenyre nevező fotósok munkái közül 12 győztes képet válogatnak ki, melyeket Szlovákiában és Magyarországon is kiállítanak, valamint egy 2019-es naptárba is bekerülnek.
Az alkotót a digitális világtér hódítása sarkallta arra, hogy 2009-től kezdve behatóbban foglalkozzon a 19. század derekán alkalmazott archaikus technikákkal.