2018. szeptember 29., 17:30

Tárlat az egri csillagról

Magyar vonatkozású állandó kiállítás nyílt szeptember második felében  a Dél-zempléni Múzeumban és Kulturális Központban. A tárlat az Ung-vidéki Dobóruszka híres szülöttének, „az egri csillagnak“, a 72 éves korában, 1572 májusában elhunyt báró Dobó Istvánnak és feleségének, a 33 évvel fiatalabb Sulyok Sárának szerelmét hivatott középpontba állítani. Az interaktív rész egyértelműen az érzelmekre kíván hatni, a valós eseményeket mai értelmezésben bemutatni. Tárlatvezetőnk ezúttal is Nagy Zsuzsanna.

a-kialltas-megnyitojan.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Dél-zempléni Múzeum

Az interaktív kiállításon  4 film látható kettejük kapcsolatáról a kassai Thália Színház művészeinek közreműködésével, míg a kor történelmi hátterét a digitális paneleken olvasható adatokból tudja meg a látogató. A  kiállításon azokat az ékszereket is láthatjuk, amelyeket a dobóruszkai Szent Kereszt Felmagasztalás templomban végzett feltárások során 2006-ban és 2007-ben találtak meg. Ez a feltárás bizonyította, hogy bár nem itt halt meg, mégis itt helyezték örök nyugalomra  a családfőt, majd később szeretteit is. A zömmel Sára asszony, illetve Krisztina lányuk sírjában talált ékszereket a Dobó család Kincstára címmel egy külön helyiségben mutatják be.

Mi tette egyértelművé azt, hogy a templomban Dobó István és családja földi maradványaira bukkantak? – kérdezzük Nagy Zsuzsannától.

A megtalált földi maradványok egy része egy 70 év körüli férfié, méretei illetve a temetés kora is ráillik Dobóra. Csontjain láthatóak a köszvény nyomai, márpedig Dobó – a sok raboskodásnak köszönhetően– köszvénnyel bajlódott. A megtalált ékszerek is azt erősítik, hogy családi sírboltra bukkantak a kutatók. Dobó és felesége, Sára asszony hamvain kívül itt volt még eltemetve egy 8 év körüli fiú, egy leánygyerek és egy fiatal nő.

Nagy Zsuzsanna
Nagy Zsuzsanna
Fotó:  Dél-zempléni Múzeum

Hol ismerkedett meg egymással  Dobó István és Sulyok Sára?

Egerben találkoztak, ott is kötöttek házasságot. A család mindenhová követte az apát. Szamosújváron például, amíg Dobó a várbörtönben ült, addig családja ugyanott házi őrizetben töltötte napjait. Végül Sárának sikerült megszöktetnie férjét, és Léván építtettek új kastélyt, amelyben ma szintén egy szoba őrzi emléküket. Egyébként István halála után Sára asszony újra férjhez ment, de úgy rendelkezett, hogy halála után első férje mellé temessék.

Miért vitték magukkal a sírba értékeiket is?

Véleményem szerint ez azzal függhet össze, hogy a házaspár közös életük végén áttért a református hitre. Ha katolikusok maradtak volna, valószínűleg ékszereik az egyház tulajdonát képezték volna, és belőlük a templom számára kegytárgyak készültek volna.

Mely napokon tekinthető meg a kiállítás Tőketerebesen?

Hétköznaponként 7.30 órától 15.30 óráig vagyunk nyitva, szombaton szünnapunk van, vasárnap délután viszont 14 órától 18 óráig szintén nyitva tartunk. Itt jegyezném meg: ha szombatra előre bejelentkezik egy nagyobb létszámú csoport, akkor természetesen szombaton is kinyitunk. Kiállításunk három nyelvű: magyar, szlovák és angol, de igény szerint német nyelven is tudunk tárlatvezetést biztosítani. Az interaktív kiállítást egy cseh cég, az AVE MEDIA készítette, amelynek a prágai várban is van most kiállítása.

A Dobó-ékszerek sok érdeklődőt vonzanak
A Dobó-ékszerek sok érdeklődőt vonzanak
Fotó:  Dél-zempléni Múzeum

Végül arra kértük Zsuzsannát, mutatkozzék be olvasóinknak, aki elmondta fő állásban tárlatvezető, a történelem és a régészet szeretete már rég megfertőzte. Nagyon szereti a tematikus történelmi évek rendezvényeit, tevékenyen részt vesz a Határtalanul! program eseményein.

a-kialltas-megnyitojan.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.