2018. szeptember 27., 12:29

Fődíjas lett a magyar természetfotós

Újabb magyar sikernek örülhetünk, hiszen a 14. OASIS Photo Contest nemzetközi természetfotó pályázat szeptember 15-ei díjátadóján Kércz Tibor vehette át Sztúpa című fotójáért az Emlős kategória 1. helyezését, és ugyanezzel a képpel a pályázat abszolút fődíját is ő kapta.

oasis-foto-1.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: turistamagazin.hu

Tibor rendszeresen indul nemzetközi fotópályázatokon, és több komoly díjjal is büszkélkedhet. 2017-ben például kategóriagyőztes lett jégmadaras fotójával a WildlifePhoto.com pályázatán, és neki ítélték az Év Legviccesebb fotója címet is a The Comedy Wildlife Photography Awards-on.

A mostani olasz OASIS Photo Content verseny zsűrije 66 ország több mint 24 000 beérkezett képéből választotta ki Tibor ceyloni makákós fotóját. A letisztul kompozíciójú, high-key hatású kép a Srí Lanka-i buddhizmus bölcsőjében készült, Mihintale zarándokhely egyik sztúpájánál.

Fotó:  Kércz Tibor

A makákók egyébként teliholdkor nyüzsögnek itt a legtöbben, mert a zarándokok ilyenkor sok-sok lótuszvirággal kedveskednek Buddhának, amiket a sztúpák, azaz dagobák mellett helyeznek el. A majmok pedig nagyon kedvelik ennek a virágnak a magját, így végül ők lakmároznak be a Buddhának szánt ajándékokból.

Az olasz fotópályázatnak profi és amatőr kategóriája is van, utóbbit azzal a szándékkal nyitották, hogy azoknak a természetet szerető fotósoknak is lehetőséget adjanak a megmutatkozásra, akik gyengébb technikai felszereléssel rendelkeznek, és így például nem tudnak a profi kategóriánál alap nyers fájlt is küldeni.

A profik hét témakategóriában indulhattak (emlősök, madarak és denevérek, más állat, növények, tájak, víz alatt és történet), az amatőrök pedig három témában pályázhattak (tájak, állatok, emberek). Ezek mellett Junior és Baby kategóriája is van a versenynek, utóbbiba a 10 évnél fiatalabbaktól vártak képeket.

A pályázaton több magyar fotós is szép eredményt ért el, Máté Bence és Potyó Imre fotója a profi kategóriában bekerült a legjobb 8 közé, így a Honorable Mention cím mellett a pályázat katalógusába is bekerültek, valamint a díjátadó napján nyílt kiállításon az ő képeik is a falra kerültek.

Potyó Imre Honorable Mention díjat kapott képe, címe: A patak ura
Potyó Imre Honorable Mention díjat kapott képe, címe: A patak ura
Fotó:  Potyó Imre

Daróczi Csaba és Szabó Ilona fotója, valamint Potyó Imre egy másik képe pedig bekerült a profi Highlight képek közé, azaz a hét témában megválasztott 20-20 legjobb fotó közé. A katalógusban ezek a képek is szerepelnek.

Tél a mocsárban
Tél a mocsárban
Fotó:  Daróczi Csaba

Daróczi Csaba Tél a mocsárban című képe Highlight címet kapott. Csaba is több nemzetközi sikerrel büszkélkedhet, az év elején a Memorial María Luisa nemzetközi hegyi és természetfotós pályázaton kategóriagyőztes lett. 

Fotó:  Szabó Ilona

Szabó Ilona Vajolet-tornyokról készült csillagos égboltos képe is Highlight válogatásba került. 

 

 

 

 

oasis-foto-1.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.