A Reviczkyben álltak össze a Komáromi-Mozdík páros „Végtelen nézetei”

Kaszmán Zoltán 2018. október 11., 08:53

Október 10-én újabb képzőművészeti kiállítás költözött be a lévai Reviczky Házba. A nagyérdemű ezúttal a zselízi születésű Komáromi Enikő kombinált technikával készült műveivel és festményeivel, valamint Miloš Mozdík grafikáival és agyagból készült figuráival ismerkedhetett meg.

Miloš Mozdík (balra), Péter József és Komáromi Enikő Fotó: Kaszmán Zoltán

„Felöltöztettük a terem falait” – kezdte a két fiatal művész tárlatának megnyitóját a Reviczky Társulás kiállításokért felelős projektmenedzsere, Péter József, akitől a szót a szervezet titkára, Ševeček Judit és a helytörténeti szakosztály vezetője, Müller Péter vette át, hogy bemutassák az alkotókat.

A középiskolai tanulmányait a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában végző Komáromi Enikő alkotásait nem első ízben tekinthette meg a lévai közönség, ugyanis Kibontakozóban című, 35 festményt bemutató első önálló tárlata már 2017 nyarán otthont kapott a lévai magyarság központjában, idén pedig a Szárnyalás / Árny és fény nevet viselő gyűjteménye jelent meg a járási székhely KontaktCafé kávézójában. Ahogy az a laudációban is elhangzott, a fiatal képzőművész szívesen kísérletezik új technikákkal, kedveli a grafikát, a tusrajzot, a vízfestéket, a zsírkrétát, de az akril- és olajfestészetet is. Összesen 190 alkotással rendelkezik, ebből 130 grafika, 60 pedig festmény.

Képgalériánk:
Fotó: Kaszmán Zoltán

A csupán 18 éves Miloš Mozdíkban a rajzolás iránti szeretet az alapiskola hatodik osztályában kezdett ébredezni. Ekkor iratkozott be a Lévai Művészeti Alapiskolába, melyet azóta is rendszeresen látogat. Középiskolai tanulmányait – a fotó- és grafikusművész, Kosmály Gábor ösztönzésére – a lévai Ladislav Bielik Művészeti Szakközépiskola grafika szakán folytatta. Az érettségi megszerzése után a Besztercebányai Művészeti Akadémián képezné magát tovább.

„Miloš Mozdík igyekszik a minimalizmus saját stílusával a kifejezés egy új módját létrehozni. Kedvenc technikái a linómetszés, a digitális grafika és a festészet. Kezdetben morbid témák inspirálták, de jelenleg a természet gazdagsága ihleti, melyekben új formákat, hangulatokat és változatokat keres. Figyeli a természet nyugalmát és gyönyörűségét, melyet igyekszik munkáiban feldolgozni. Alkotásairól úgy gondolkozik, hogy azokat rézsútosan, fejjel lefelé vagy akár tükörképként is lehessen szemlélni. Képeinek ilyen formában is igyekszik több értelmet adni aszerint, hogy hogyan helyezzük el azokat a térben” – hangzott el a méltatásban.

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának magyar nyelv és irodalom, valamint képzőművészet szakán tanuló Komáromi Enikő Végtelen című, 30 képet felvonultató kiállítása, és Miloš Mozdík Nézetek címmel ellátott tárlata november 12-ig tekinthető meg a Reviczky Házban.

0 HOZZÁSZÓLÁS