2018. szeptember 25., 15:05

Parkot neveztek el Feld Lajos képzőművészről Kassán

Kassa történelmi városközpontjában az egykori Széna-téren, a mai modern Aupark bevásárló központ közvetlen szomszédságában van az a kis park, ami 2018. szeptember 23-tól Feld Lajos képzőművész nevét viseli. Az ünnepélyes avatásra vasárnap délután, immár 27 évvel a művész halála után került sor.

Feld-szobor, Kassa
Fotó: amikassa.sk

Feld Lajos Kassára beköltözött szegény zsidó családból származott. Kilencen voltak testvérek. Életét már fiatal korában az is bonyolulttá tette, hogy törpe növésű maradt. Sorsát az határozta meg egy életre szólóan, hogy hamar kiderült, milyen jól rajzol. Ezt a képességét a két világháború között tovább tudta fejleszteni Krón Jenő kassai Képzőművészeti Szabadiskolájában, aki feljuttatta őt a Budapesti Képzőművészeti Akadémiára is, ahol Olgyai Viktortól, Varga Nándortól, Szőnyi Istvántól, Aba Nováktól kiváló szakmai útravalót kapott.

Visszatérve Kassára hozzá is látott az alkotáshoz, sőt a tanításhoz is, rajziskolát indított. Nem sokáig tehette, mert zsidó származása miatt a szüleivel, nyolc testvérével együtt ő is a téglagyári gyűjtőtáborba került, ahonnan a többi kassai és környékbeli tizenötezer zsidóval együtt Auschwitzbe vitték.

A haláltáborból a családjából egyedül ő tért haza Kassára. Életét alighanem annak köszönhette, hogy mikor a hírhedt náci doktor, Mengele elé került a foglalkozására vonatkozó kérdésére közölte, hogy képzőművész. Mengele ekkor kiadta a parancsot: „Meghagyni! Nem lenyírni! Rajzolni, rajzolni, este a rajzokat leadni!“ Elmondása szerint ott csak portrékat készített. Az ott látott szörnyűségek papírra, vászonra festését csak jóval később volt képes megtenni. Később - már Kassán - lerajzolta a sajtkészítést, a szénégetést és hát persze Kassa épített örökségét: a dómot, a házakat, az utcákat. Egyik ilyen utolsó képe alá nekem is azt írta: „ Itt voltam otthon.”

Hogy a régi Kassa egyik szögletében ez a park tegnaptól az ő nevét viselheti, elsősorban a Kassai Zsidó Hitközösségnek, a támogató civil szervezeteknek és nem utolsó sorban Kassa városvezetésének köszönhető. Richard Duda, a Kassai Zsidó Hitközösség elnöke az amikassa.sk az avató ünnepségen ezt nyilatkozta: „Lajcsi bácsi a mi közösségünk tagja volt. Mi itt most az adósságunkat rójuk le neki. Láttatjuk őt. Szobra ott van a zsinagóga udvarán és mától kezdve ez a kis park az ő nevét viseli – és engem ez boldogsággal tölt el.”

Hasonló hangnemben nyilatkozott Szilvia Fishbaum is, aki az Amerikai Egyesült Államokban élve is az egyik legaktívabb elkötelezettje a Feld életmű ápolásának. Ő most is átrepülte az óceánt, hogy vasárnap itt legyen a kassai eseményen. „Nagyon örülök annak, hogy huszonhét évvel a mester halála után itt, Kassán már van Feld Lajos Képtár, a zsinagóga udvarán pedig ott van a szobra is – és mától kezdve ez a kassai park is az ő nevét viseli. Jó lenne megélni, hogy utólag a nemzeti művész díjat is oda ítéljék neki. Megérdemelné!“ – nyilatkozta.

Mivel a parkban felállított Feld-emlékoszlopon most csak szlovák felirat van, Rácz Olivér, Kassa Óvárosi Önkormányzatának képviselője portálunknak elmondta, hogy tervezik mellé egy réztábla kihelyezését, melyen a városba érkező külföldiek számára magyar-, angol-, német- és héber nyelven is közölni fogják, ki volt Feld Lajos.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.