Művészetek sugárútja címmel művészeti utcatárlatot rendez a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége péntektől vasárnapig Budapesten az Andrássy úton.
Szeptember 27-én került sor a XII. Harmos Károly Képzőművészeti Pályázat és Kiállítás megnyitójára a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában, Pozsonyban.
Gömöri kerámia- és szőttesgyűjteményből nyílt kiállítás a putnoki Gömöri Múzeum és Holló László Galéria időszakos kiállítótermében.
Szeptember végéig látható a Biblia és reformáció című kiállítás a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban, ahol szerdától a Hatvani István tudós, polihisztor életéről és munkásságáról szóló tárlat is megtekinthető.
Gavar Ségár elsődleges célja, hogy a hétköznapi dolgokat is olyan módon ábrázolja festményein, hogy azok szépségélményt szerezzenek a nézőben.
A mester halálának 350. évfordulójára emlékeznek.
A fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedésének az elősegítése, illetve az általuk létrehozott értékek bemutatása a célja a Képzőművészeti Szalon 2019 elnevezésű kiállításnak, amely szeptember 18-án nyílt meg a komáromi Limes Galériában.
A művésznek eddig 13 országban több mint 93 kiállításon szerepeltek az alkotásai.
Bemutatják a Királyok és keresztek című, Nyugat-Európában is megjelent magyar történelmi képregény második kötetét, Kutyák és farkasok címmel.
Szeptember 4-én (szerda) 17 órai kezdettel szoborkiállítás nyílik a pozsonyi Pálffy palotában (Galéria Statua, Zámocká 47) "Selfborns" , azaz "Önszülők" címmel.
Különleges rakománnyal érkezett július 10-23. között Szlovákia 14 településére az a furgon, amelynek rakterében olyan mai művészek alkotási voltak megtalálhatóak, akik harcolnak a fajgyűlölet és a szélsőséges nézetek ellen.
Különleges kiállítás megnyitójára került sor a rimaszombati Városháza Galériában.
Különleges és egyedi tárlat zárult nemrégiben a rimaszombati Ganevia Galériában. Kiss Egon Károly emlékkiállítása ebben az összeállításban először és feltehetőleg utoljára volt látható.
Utazás a fotózás rejtelmeibe, avagy, mitől lesz szép egy tájfotó, vagy éppen különleges a portré?
Csaknem 120 festményt, grafikát, szobrot, fotót, filmet és dokumentumot felvonultató kiállítás nyílt Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában.
Léva városa emlékestet szervez a bársonyos forradalom 30. évfordulója alkalmából, melyre november 14-én kerül sor.
A 4. századi Pannonia kultúráját bemutató, új kiállítás részeként tekinthető meg péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincs néven ismert késő-római ezüst leletegyüttes.
Elsők címmel június 7-én 17 órakor a Duna Menti Múzeum főépületében első ízben nyílik tárlat a gútai MTNY Szakközépiskola iparművészeti szakos diákjainak munkáiból.
Az utóbbi években, a rózsaszín festménysorozat mellett minden korábbinál nagyobb hangsúllyal jelentkeznek Fehér művészetében a papíralapú művek.
Két olyan tehetséges fiatal szlovákiai magyar képzőművész alkotásait ismerheti meg Ausztriában a közönség, akik méltón képviselik a zsenialitást, az egyediséget és a született tehetséget.
2019 májusáig mintegy 80 darab bazaltba ágyazott zafírt találtak Ajnácskő környékén. A község az említett drágakő legjelentősebb Kárpát vidéki lelőhelye.
A realizmus, a romantika és az absztrakt egyaránt visszaköszön azokról az alkotásokról, amelyeket hobbiból, de magas művészi színvonalon készítettek a képzőművészet szerelmesei.
A Leonardo da Vinci-kiállítás az év egyik nagy művészeti eseményének számít Párizsban.
Április 24-én érdemes ellátogatni a taksonyi tájházba és a tallósi cölöpös vízimalomhoz.