Önszülők: a teremtő-átélő erők kutatása

Múzsa 2019. augusztus 13., 13:14

Szeptember 4-én (szerda) 17 órai kezdettel szoborkiállítás nyílik a pozsonyi Pálffy palotában (Galéria Statua, Zámocká 47) "Selfborns" , azaz "Önszülők" címmel.

Fotó: Pálmai László

A szerző Pálmai László fiatal multimediális művész, 2017 nyarán védte meg és mutatta be doktoranduszi munkáját a pozsonyi PRFR Gallery-ben. A nagyszabású kiállítási anyag azóta néhány méretes szobrászati objektummal bővült és a már említett óvárosi galéria ad majd otthont nekik szeptember 27-ig.

Pálmai Bartusz György szobrászművész "Szabad Kreativitás Műtermének" (Ateliér slobodnej kreativity) növendéke, amely a szabad teremtő imaginációt az alkotó egyén fejlődési zálogának tekinti.

Bartusz ebben a szellemben vezette műtermét mindig is, a pozsonyi képzőművészeti főiskola után a kassai műszaki egyetem képzőművész karának alapítójaként és sokéves vezetőjeként. A kassai iskola a milleniumi éveket követően ontotta a sikeres diákokat. 

Fotó: Pálmai László

Pálmai érdeklődése egyetemes, művészeti eszközei pedig multimediálisak.

Azt vallja, hogy ez az ember természetéből fakad, szerinte maga az ember multimediális. Életélménye hamvasi fordulattal élve, hogy egyszerre ezer úton ezer nyelven kell beszélni... Ennek megfelelően reneszánsz rajztechnikával ólompálca, ezüstpálca szüntelen rajzol, zenét ír és előad, performerkedik, filmet/animációt készít és persze szobrászkodik.

A White Days 2 - Songs Of The Otioseness, avagy a "hiábavalóság dalai" c. égészestes élő zenés filmjét tavaly mutatta Pozsonyban és Budapesten Melecski Zoltán zenész közreműködésével. A szobrászatba a festészetből lépett át, miután festményei az akadémián a kétezres évek derekán egyre plasztikusabbak lettek és valamiféle hanyag domborművekként meredtek a térnek... így mesél arról, ahogy megsejtett ideái szinte észrevétlen természetességgel jöttek ki a térbe.

Szobrászati objektumai furcsa rejtélyességet, archaikus letisztultságot és valamiféle veszélyt sejtetnek,

ezt mint ő mondja, valahonnan magával hozta, de az is lehet, hogy az ismeretlen és a lehetetlen felé irányuló kutató/teremtő tudat halk intelme ez, ahogy valami olyan felé tekint, ami már érinthetetlen... Pálmai ezt nem nevezné félelemnek inkább valamiféle ontológiai feszültségnek, amely teremtői jelleme és a végtelenség, a nyílt/rejtett között szikrázik. 

Pálmai képzőművészeti kutatásai azokra a teremtő-átélő erőkre irányulnak, amelyek a formákat létesítik-fenntartják-bomlasztják-megszüntetik.

Mint mondja, szobrászati eljárása már-már nem is szobrászati abban, ahogy a formázás közben az idea, mely általa megszületni vágyik, szüntelen dinamikával át- és felülírja a létesült formát... Sűrű benső viharok hűvös minimalista formákká tisztulnak e rejtélyes alkímiában. Valahogy úgy van ez, hogy az alkotás szubtilis zaklatottságát (Khaosz) magára vállaló alkotó egyén a hétköznapi élet százezerszeres intenzitásfokát éli a mu születésében, hétköznapi szemmel szinte fölösleges mindeme monumentális erőfeszítés.  

Képgalériánk:
Fotó: Pálmai László

"Költök mi végre e szűkös időben" - idézi Hölderlint Heidegger a "Rejtekutak"-ban, mikor úgy felel, azért, hogy a világéj szakadékát megmérje...

A kortárs művész tevékenysége szükségszerűen személyes és egyetemleges egyszerre. 

Az alkotás fázisai eleve kis ismétlődései a nagy teremtésnek, aki igazán felveszi a kapcsolatot akarati-teremtő erőivel, azt egyre mélyebb örvényeiben az emberiség létemlékezete avatja be a létesülés szakaszaiba és azokat vele mintegy leélteti... tán ennek okán suttog baljós nyugtalanság e művekben, ...ez a metafizikai ismeretlen, mely a megsemmisülés mindig fennálló lehetősége felett vet bukfenceket, bukfenceket ama szakadék felett egy alig ismert térben, mellyel a személyes sorsnak ki kell egyeznie valahogy... 

Az, hogy egy idea, milyen formai sajátosságokat ölt magára Pálmai szerint a szemlélő/szemlélődő egyén identitásána/tartásának függvénye.

Ennek megfelelően szobrai szavakkal alig körbeírható állapotok megtestesülései, úgy is hívja őket, "testek",  a nem antropomorf szobraiból is valamiféle hideg lényszerűség és távolságtartó személyesség árad. Azt állítja, az intuíció fénye épp ezen a hajszálrepedésen türemkedik át a sorsba, ott, ahol  az egyén személyes élete az egyetemessel együtt lélegzik.

Szobrai tehát szubtilis feszültségek, identitások testei.

A kereső/teremtő képzőművészetnek, mint ő mondja, teremtő-átélő filozofálásnak az útjára a saját testének készült szarkofágok révén lépett, a test körül létrehozott héjban egy konkrét állapot megmerevedését látta akkor, később a szarkofágok különböző idegen tárgyak héjaival nőttek egybe, mint saját testének burka egy nagy fekete kockával a hátán (Notme, "Nemén") majd kísérletezni kezdett hasonló formák filcből való megvarrásával. Így lett a test levethető kabát... Mert az is, egy levethető kabát... A születés és halál e látszólagos kettőssége a kiállítás címébe égette magát  a SELFBORN-SELFBURN neologizmusok grafikai megoldásában... 

Pálmai értelmezésében és átélésében test az egész világ, test egy falu, mint egy autonóm és originális identitásköteg,

test egy maroknyi együttműködő ember, test, ahogy nemzetek és házasok sorsa fonódik egybe, test egy madársereg, egy fasor, valahol mintha mindenki mindenki lenne... Szobrai valami olyannak adnak testet, amely a természetben, mint olyanban magától nem létesülne, mintha tilosról kéne beszélni ebben a művészetben, mintha az elhallgatott mégis megszólalna... mintha minden forma nagyobb térért ordítana... 

A kiterjesztett testről

A kiállított szobrászati objektumokban megtestesülni látszik az alany egybenövése azzal, amihez tartozni kíván illetve, mit magával hordoz. Eme eszmei síkon eljutunk ama szoborértelmezéshez, amikor a szobor objektum (egy érzet-világ kivetült képe) valamint amikor egy szubjektív identitás/állapot megtestesülése. Az autentikus kapcsolat megtartása mindeme testekhez (identitásokhoz, állapotokhoz, "vagyok ott, ahol vagyok") az alkotói praxisban az önmegismerés metódusa, jelenlét-gyakorlat saját Létemben.

A test határtalan, egyben határok nélküli.

E határ a lélekben mint saját fejletlen tudat jelenik meg, ezért a test mint határ a világ határa a szemlélőben. Vagyis test azért van, mert van identitás. Ha a szellem teljesen testbe merülne, ha teljesen és véglegesen testté és világgá lenne, a test és világ megszűnne. Az abszolút test a Semmi. 

(x)

A kiállítás a Kisebbségi Kulturális Alap (Fond na podporu kultúry národnostných menšín - KULTMINOR) támogatását élvezi. 

0 HOZZÁSZÓLÁS