2019. június 6., 09:01

Elsők: iparművészeti szakos diákok kiállítása nyílik Komáromban

Elsők címmel június 7-én 17 órakor a Duna Menti Múzeum főépületében első ízben nyílik tárlat a gútai MTNY Magán Szakközépiskola iparművészeti szakos diákjainak munkáiból.

Gútai Elsők
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Aradsky Richard

Az elnevezés további jelentéssel is bír:

25 évvel ezelőtt, hazai viszonylatban ezen oktatási intézményben indítottak először középfokú magyar tannyelvű (ipar)művészeti oktatást.

Azzal a nem titkolt céllal, hogy az ott végzett diákok majd az elsők közé, vagyis (ipar)művészeink élvonalába kerüljenek.

Fotó:  Aradsky Richard

„A Duna Menti Múzeum már többször jelezte, hogy szívesen adna helyet az iparművészeti szakos diákjaink műveinek. Mivel a fiatalok egész évben nagyon elfoglaltak, egyéb feladataik mellett a vizsgamunkáikat is el kell készíteniük, ezért eddig nem találtunk egy mindkét fél számára megfelelő időpontot. Végre pénteken délután 5 órakor sor kerülhet a tanáraink: Borka Dávid és Aradský Richard által installált Elsők című kiállításunk megnyitására. Ez valójában válogatás az utóbbi két év terméséből, vagyis az 1-4. osztályos diákjaink legszebb vizsgamunkáiból. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokat olyan gyakorlott és elismert mesterek tanítsák, akik a szakmai karrierjük során már bizonyítottak“ - mondta el portálunknak Szokol Katalin, az iparművészeti szakokért felelős igazgató-helyettes.

Fotó:  Aradsky Richard

Mivel az oktatási intézményt a tantestülete is minősíti, arra is kíváncsiak voltunk, hogy Gútán kik foglalkoznak a jövendő iparművészekkel.

Szakoktatóik több helységből érkeztek Gútára. „Gyenes Gábor vajkai grafikus-könyvillusztrátor a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán (VŠVU) is oktat. A Pozsonyban élő Ladislav Pálmai grafikus-fotós-videós szintén nagydoktori végzettséggel rendelkezik. A Dunaszerdahelyi járásból jár hozzánk Aradský Richard ipartervező-képzőművész és Ferdics Béla iparművész, s az utóbbi ólomüveg technikát is tanít. A húgom, Szokol Erzsébet, akárcsak Menyhárt Lilla, építészmérnökként beltéri dizájnt oktat. Borka Dávid az egykor Kopócs Tibor festőművész által intézményünkben meghonosított tűzzománc technika szakoktatója, Pócs Hajnalka grafikus-képzőművész, Török Bianka pedig a magyarországi képzőművészeti egyetem grafikusként adja át az ismereteit“ - szólt a művész-tanárokról.

Fotó:  Aradsky Richard

E tárlat elnevezése metaforikus, s arra is utal, hogy negyed évszázaddal ezelőtt, hazai viszonylatban ezen oktatási intézményben indult először magyar tannyelvű (ipar)művészeti oktatás. "Másutt azóta is csak szlovák nyelven tanulhatnak tovább az ifjú tehetségeink. Tovább nem titkolt célunk az is, hogy a nálunk végzett diákok majd az elsők közé, vagyis (ipar)művészeink élvonalába kerüljenek” - magyarázta.

Az augusztus 28-ig látható kiállítást Szabó Gábor, a Selye János Gimnázium tanára nyitja majd meg.

Interjúalanyunk szerint azért ő, mert már évek óta az iparművészeti szakos diákok érettségi vizsgaelnöke.

„Nagyon jól együttműködünk Szabó tanár úrral, akinek van áttekintése iskolánk több éve tartó, folyamatos fejlődéséről. A jövőben is minden téren fontosnak tartjuk a nívóemelést. Lehet, hogy akadnak fiatalok, akik éppen a komáromi kiállításon döntik el, hogy majd nálunk tanulnak tovább“ - tudtuk meg végül az igazgató-helyettestől, aki a Duna Menti Múzeum igazgatóságának ezúton is köszönetet mondott az impozáns helyért.

Gútai Elsők
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.