2019. június 30., 10:12

Újra megtekinthetőek a Seuso-kincsek

A 4. századi Pannonia kultúráját bemutató, új kiállítás részeként tekinthető meg péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincs néven ismert késő-római ezüst leletegyüttes.

Seuso-kincsek
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: MTI

Az európai kultúra alapjai az ókori Hellászba vezethetők vissza, majd a görög kultúra vívmányait a rómaiak összegezték, őrizték meg és adták tovább - emlékeztetett a Seuso-kincs - Pannonia fénye című tárlat megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós felidézte, hogy Pannonia provinciát Claudius császár szervezte meg elődei hódításai után, elhozva a görög-római kultúrát, életszemléletet is, majd itt vezette hadjáratait és írta elmélkedéseit Marcus Aurelius, a filozófus császár. Ez a terület korábban került és tovább maradt római befolyás alatt, mint Dacia - jegyezte meg.

Fotó:  MTI

A miniszter hangsúlyozta:

a Seuso-kincslelet eszmetörténeti jelentősége az, hogy rajta ezüstbe vésték a görög-latin kultúrát, de megjelent egy újfajta spiritualitás, a kereszténység is.

Ez mutatja, hogy a Balaton közelében élő, feltehetően kelta eredetű Seuso keresztény földesúr lehetett.

Érdemes lenne archeogenetikailag nyomon követni, hogy Pannoniában is ugyanúgy megszűnt-e a római kultúra, mint Daciában,

és azt is érdekes lenne megvizsgálni, hogy ez az ősi kultúra miként lépett kapcsolatba azzal a másik ősi kultúrával, amelyet a magyarok hoztak magukkal - vetette fel Kásler Miklós.

Varga Benedek, az MNM főigazgatója hangsúlyozta, hogy

a Seuso-kincs a világ egyik legértékesebb késő római leletegyüttese.

A főigazgató felidézte, hogy a leletegyüttes darabjait korábban az Országházban, majd hat magyarországi városban, illetve egy ideiglenes tárlaton a Nemzeti Múzeumban is bemutatták.

A Dági Marianna és Mráv Zsolt által rendezett állandó kiállítás a legkorszerűbb műtárgyvédelmi és múzeumtechnikai követelményeknek megfelelő termekben vezeti be a látogatót a késő római Pannonia elitjének világába, kontextusba helyezve a Seuso-kincs 14 ezüstedényét, az elrejtésükre szolgáló rézüstöt és a leletegyütteshez köthető kőszárhegyi ezüst quadripust (négylábú állvány) - közölte Varga Benedek.

Mráv Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat bevezető terme azokat a témákat illusztrálja, amelyek közelebb visznek Seuso és a késő császárkori római elit életének megértéséhez. Ebben a térben a közönség nyolc témán és számos pannoniai lelőhelyű luxus-, illetve használati tárgyon keresztül ismerheti meg a rómaiak ezüsttárgyakhoz fűződő viszonyát, az arisztokratikus elit önmagáról alkotott képét és kereszténnyé válását.

Mráv Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti Múzeum most megnyílt kiállításán

először látható együtt a Seuso-kincslelet darabjaival az a korábban szintén Kőszárhegyen előkerült quadripus, amelyet a kutatók a Seuso-tárgyegyütteshez kötnek.

A tárlathoz fotókkal gazdagon díszített album is megjelent, amely részletesen megismerteti az olvasót a Seuso-kincs mindegyik darabjával, a leletegyüttes párhuzamaival, valamint a kutatás részleteivel is.

Seuso-kincsek
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.