Fájdalmas veszteség érte a felvidéki magyar kulturális és közéletet Böszörményi István halálával.
Majd 30 év után újra kaphat alanyi jogú állami támogatást a Kárpát-medence legnagyobb magyar kulturális és társadalmi szervezete, a Csemadok.
Petőfi születésének 200. évfordulója lehetőséget adott arra, hogy számba vegyük az emlékhelyeket.
Lehár 32 operettet, közel 200 táncművet és számtalan dalt, indulót szerzett.
Amatőr vers-és prózamondók jelentkezését várják.
Csemadok Életmű Díjat vehetett át Tóth Miklós, a Csemadok kecsői alapszervezetének elnöke, a helyi népdalkör alapítója.
Az idei Csemadok közművedődési díjazottjainak egyike Balta Aranka, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes egyik tánckarvezetője.
A dunamocsi Lajos András egyidős a Csemadokkal, és bő 50 éve alapszervezeti elnök.
Csemadok Közművelődési Díjjal ismerték el Mitro Csaba, az abaújszinai Rozmaring néptánccsoport vezetőjének több évtizedes munkáját.
Emlékünnepséget tartottak a Magyar kultúra napja alkalmából 2022. január 28-án Szepsiben, ahol a Csemadok Magyar Helytállásért Torna-Abaújban Díjakat is átadták.
Értékes emberi sorsok sűrűsödnek egyetlen kimerevített pillanatban.
Nyughatatlan természete nem hagyta pihenni, mindig a közösségért dolgozott.
Több évtizedes áldozatos tevékenységükért kapják az elismerést.
Meghirdették a jubileumi, XXX. versenyt.
Verseny helyett idén fesztiválon mutatkoztak be az énekkarok.
Műveit nézegetve titokzatos, eddig alig sejtett kapuk nyílnak az emberi lélek legmélyén.
Milyen elképzelései vannak a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet új vezetőjének?
Repertoáron Reményik Sándor, József Attila, Weöres Sándor, Wass Albert, Dsida Jenő, Juhász Gyula Gyurcsó István és mások költeményei.
Vajon kaptak-e még haladékot, vagy pedig vissza kell fizetni a pályázatokra beérkezett támogatásokat?
A legnagyobb kihívás az anyagi háttér biztosítása lesz.
A Mécsvirág Irodalmi Kör idén ötödik alkalommal csatlakozott a rendezvényhez.
Ipolybalog egykori polgármestere, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnöke, Balogh Gábor 2021 januárjától hivatalosan is a Magyar Kultúra Lovagja.
Minden olyan alkalmat meg kell ragadni, ami segít megőrizni magyarságunkat.
Csókás Ferenc összegyűjtötte és színpadra alkalmazta az összes bényi népszokást, leírta a falu vallási életét és a búcsújárásokat.