2022. február 12., 19:42

Keresve azt, ami összeköt - Csemadok Életmű Díjat kapott Tóth Miklós, a Csemadok kecsői alapszervezetének elnöke

A Csemadok a magyar kultúra napja alkalmából az idén is díjazta azokat, akik évtizedes munkájukkal sokat tettek kultúránkért. Csemadok Életmű Díjat vehetett át Tóth Miklós, a Csemadok kecsői alapszervezetének elnöke, a helyi népdalkör alapítója. A díjazottal beszélgettünk. 

Tóth Miklós
Fotó: Fábián Gergely

Évtizedek óta tevékenykedik a Csemadok „kötelékében”. Mikor, hogyan került kapcsolatba a szervezettel?

Kiskorom óta vonzódom a kultúrához. A Csemadokkal a gimnáziumi éveim alatt, az 1970-es években kerültem kapcsolatba. Felkerestek bennünket az iskolában, hogy volna-e kedvünk táncolni egy alakuló néptánccsoportban. Persze, hogy volt! Ekkor lettem tagja a szervezetnek is. Az iskola elvégzése után pár hónapot dolgoztam a Csemadokban, aztán elvittek katonának. Amikor hazajöttem, felkértek, volna-e kedvem egy hagyományőrző csoportot alakítani a faluban. Elvállaltam, betanultunk egy fonó jelenetet, ezzel kezdődött a kecsői hagyományőrző csoport működése. Ez nagyon jól sikerült, a Tavaszi szél vizet áraszt vetélkedőn is részt vettünk. Később beválasztottak a kecsői Csemadok vezetőségébe, titkári teendőket láttam el, majd elnök lettem.

Hosszú ideje áll a helyi alapszervezet élén, és ez az idő nem telt tétlenül. Az elért eredmények közül mire a legbüszkébb, mit tart a legfontosabbnak?

Az eredmények nemcsak az én érdemem, hanem azoké is, akik mellettem voltak. Olyan embereket sikerült bevonni, akiknek szívügyük a magyar kultúra, szívvel-lélekkel csinálták ezt a munkát. Minden egyes rendezvényünkre büszke vagyok. Nagyon sok hazai és magyarországi csoportot láttunk vendégül, mutattunk be a kecsői lakosságnak, és mi, helyben is igyekeztünk művelni a kultúrát. Büszke vagyok arra, hogy amikor a magyarság a honfoglalás 1100. évfordulóját ünnepelte, sikerült kopjafát állítani. Azóta ennek tiszteletére minden évben falunapi ünnepséget szervezünk.

Fonóházi jelenet
Fotó:  Fábián Gergely
Fonóházi jelenet, fényképfelvétel a kecsői-hagyományőrző csoport első bemutatójáról

A faluval együttműködve létrehoztunk egy tájházat. A község megvásárolt és rendbe hozott egy régebbi épületet, a helyi Csemadok pedig összegyűjtötte a régi bútorokat, használati és munkaeszközöket. Maga a tájház egy három helyiségből álló épület. Középen, a pitvarban konyhát alakítottunk ki, elöl tisztaszobát, a hátsó helyiségben pedig a szövést, fonást mutatjuk be. Sikerült úgy berendezni a tájházat, hogy ha az ember benyit az ajtón és szétnéz, az az érzése, mintha a nagyszülei házába nézne be, akik épp kimentek a kertbe.

Az utóbbi időben a járvány rányomta a bélyegét a kulturális életre, de tavaly szeptemberben sikerült megvalósítani egy régi álmunkat. A község az első és a második világháborúban elesett hősöknek emléket állított, amit egy megható ünnepség kertében avattak fel egyházaink vezetői.

Milyen érzés ilyen elismerést kapni? Mit jelent ez az ön számára?

A Csemadokban végzett munka során soha nem törekedtem babérokra, nem ez vezérelt. Persze mindenkinek jólesik, ha elismerik a munkáját, viszont vannak, akik ugyanúgy, talán még jobban megérdemelnék, mint én.

A díjátadón, amikor a nevem mondták, elérzékenyültem, amikor mutatták a falut, aláfestve a kecsői dalokkal, azt gondoltam, ezért is érdemes csinálni. A díjra úgy tekintek, hogy az egész közösségé, amellyel együtt dolgozom. Nekem adták, de ugyanúgy benne van az ő munkájuk is. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik szintén szeretik, amit csinálunk. Örülök, hogy a családom megértő ezzel a munkával kapcsolatosan, a feleségemnek is köszönöm, hogy nemcsak megértő, hanem társam is a munkában, az alapszervezet vezetésében és a hagyományőrző csoportban is.

Tóth Miklós
Fotó:  Fábián Gergely

Nekem mindig az volt a célom, hogy azt keressük, ami összeköt bennünket, ne azt, ami szétválaszt. Amit csinálunk, a közösség javáért tesszük. Ezért is tudtunk jól együtt dolgozni mind a falu mindenkori vezetésével, mind a területi választmánnyal. Sajnos, az utóbbi időben széthúzás tapasztalható szinte minden téren, ami nem tesz jót a közösségünknek, ez nem előbbre visz bennünket, hanem visszafelé. Jó lenne, ha felül tudnánk kerekedni ezen.

Nemrég hozták nyilvánosságra a népszámlálási adatokat. Kecső a járás második „legmagyarabb” települése lett, viszont a tíz évvel ezelőtti eredményekhez képest némileg itt is csökkent a magyarok aránya. Hogyan lehet megőrizni magyarságunkat? Lehet ennek egyik „eszköze” a Csemadok?

Féltem az eredménytől. Én rosszabbra számítottam, de nem mondhatom, hogy örülök az eredménynek. Fogyunk. Úgy tűnik, nem tudjuk megállítani az asszimilációt. Erővel nem is lehet. Feltehetjük a kérdést: ha a szüleid, nagyszüleid magyarok voltak, te miért vallod magad szlováknak? De ha az illető nem vállalja fel a magyarságát, nem vállalhatjuk fel helyette.

Gondolom, magyarságunk megőrzésére a Csemadok is hatással van, tevékenységével magyarságunk egyik bástyája. Az évek folyamán megtartott rendezvényeink összetartják a lakosságot. Persze nálunk is vannak ellenvélemények, de szerencsére még kevesen gondolkodnak így.

Ha már a magyarságról beszélünk, ön számára mit jelent a felvidéki magyar lét?

Ez az otthonom. Nemcsak a falut, Kecsőt tekintem pátriámnak, hanem a régiót, az egész magyarlakta területet.

Milyen helyzetben, állapotban van a kultúra a régióban? Mennyire „működik” a kulturális életünk? Az előző évtizedekhez képest merre mozdultunk el?

Van igény a kultúrára. Ebből a bezártságból már mindenkinek elege van. Az emberek szeretnének összejönni, szükség van a rendezvényekre, ahol a családok, rokonok, barátok találkozhatnak, elbeszélgethetnek. De az előző évtizedekhez képest, sajnos azt kell mondanom, visszaesés tapasztalható. A Csemadok is a ‘70-es, ‘80-as években élte a virágkorát. Mára az emberek elkényelmesedtek, ott a televízió, a számítógép, sokan gondolják úgy, minek lépjenek ki otthonuk kényelméből, ha ott is hozzájuthatnak mindenhez. Ezen kellene változtatnunk, tenni azért, hogy ne így gondolkozzunk, ráébreszteni az embe-reket, hogy ez nem tesz jót senkinek. Még akkor is bezárjuk önmagunkat, ha nincs járvány.    

Megjelent a Magyar7 2022/6. számában.

       

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.