A fesztivál ösztönzően hat a felvidéki magyar amatőr színjátszás művelőire, aminek az eredményét nemcsak a mostani, hanem az előző fesztiválokon is látni lehetett.
Október 6-án, az aradi vértanúk napján, a boldogfai katolikus templom előtti szobornál megemlékezést rendeznek a kivégzettekről.
Mikor közösen álltak a közönség előtt, Száraz Márk vezényletére egyszerre megszólalt a múlt, a jelen és a jövő egy nagykéri népdalban.
Két gyökerű, de több kultúrájú embernek tartja magát, mert élete, munkája, utazásai során nagyon sok kultúrával találkozott, amelyeket szívesen befogadott.
Bemutatkozott a Csavar Színház és több koncertre is sor került.
A deáki II. Országos Szent István Király Ünnepségen értékes előadások hangzottak el nagy királyainkról is.
A magyar népdalok elvarázsolták a nemzetközi folklórfesztivál közönségét.
A valós értékek bemutatása mellett tették le voksukat.
A völgy közösségi hely lett, ahol a művészet, a tánc, az ének is helyt kapott, segítve az összetartozást.
Sok zene és tánc egy kis múltidézéssel.
A felvidéki filmbemutatót az 55. Jókai Napokra időzítették.
Minden korosztály talál magának kedvére való programot a június 27-én kezdődő országos kulturális ünnepségen.
Egy híján ötven éve annak, hogy Losoncon megtartják a Kármán Napokat. A március közepétől április közepéig tartó irodalmi-kulturális rendezvény az évek során igazi tavaszi fesztivállá nőtte ki magát.