2022. február 6., 11:13

Magyar jeleket hagyjunk az utókornak

A dunamocsi Lajos András egyidős a Csemadokkal, és bő 50 éve alapszervezeti elnök. Eredményes munkáját Életmű Díjjal ismerte el a szervezet, amelyet a magyar kultúra napján, Galántán megtartott központi ünnepségen vehetett át.  A kitüntetett, élete során, mindig fontosnak tartotta a kulturális értékek teremtését és továbbadását.

Csemadok Életmű Díj
Lajos András, a Csemadok Életmű Díj újdonsült tulajdonosa
Fotó: ifjabb Lajos András

1971-ben miért vállalta az elnöki teendőket a dunamocsi alapszervezetben? A volt rendszerben érték-e kellemetlenségek emiatt?

Két hónappal a Csemadok megalakulása után, 1949 májusában születtem, ami meghatározta az életemet. Csupán 22 éves voltam, amikor 1971-ben baráti társasággal egy általam rendezett színdarabot próbáltunk a kultúrházban. Az akkori idős elnökünk, Szalai Ernő rábeszélt, hogy legalább egy év próbaidőre vegyem át tőle a stafétabotot. Mivel azóta senki sem szólt, hogy már letelt a próbaidőm, ezért mindmáig irányítom a sokrétű csemadokos munkát.

Annak ellenére, hogy a volt rendszerben tilos volt, mindig részt vettünk az akkor még Anglia-parkbeli Klapka-szobornál tartott március 15-i ünnepségeken.

Bár kevesen voltunk, de rendőri felügyeletet mindig kaptunk. Rendőrségi kihallgatásokra ugyan sosem hívtak, de később, a mečiari években sokszor előfordult, hogy a hagyományőrző csoportunk magyarországi fellépéseire szóló meghívókat ismeretlenek által felbontott, majd visszaragasztott borítékokban kaptuk meg. Talán valakik azt gondolták, hogy postai úton intézzük a titkos dolgokat...?

Sokéves tapasztalatai alapján mit mondana, a Csemadok mikor élte a fénykorát Dunamocson?

A 90-es évektől 2019-ig, vagyis a világjárvány kezdetéig tartó egész időszakot a fénykorunknak tartom, akkor több új rendezvényt is életre hívtunk.

Bár most is 150 körüli a taglétszámunk, mint 50 évvel ezelőtt volt, de ezt a létszámot csak folyamatos tagtoborzással lehetett megtartani. Időközben ugyanis sokan elhunytak, s azok közül, akikkel ezt a munkát együtt kezdtem, már csak én élek. Sajnos, a fiatalok már egyre kevésbé érdeklődnek a Csemadok iránt, mert a családalapítás, illetve a munka miatt egyre kevesebb a szabadidejük.

Hagyományőrzőként, színdarabok rendezőjeként, néptáncosként, nótaestek és tematikus bálok szervezőjeként mi a legmaradandóbb emléke?

A legtöbb sikerélményt a 80-as években a 20 tagú Vadvirág éneklőcsoportunkkal éltük meg, amelyben fele-fele arányban voltak a nők és a férfiak, s a 11 tagú citeracsoport is csatlakozott hozzánk.

Lassan megöregedtünk, ma már csak tízen hódolunk ennek a szép kedvtelésnek. A citerások közé ugyan korábban beállt pár alapiskolás, de aztán a tanulmányaik miatt szétszéledtek. Emiatt a műkedvelő csoportjaink tagutánpótlása is kérdéses. Egykor szintén öröm volt szerepelni a Jókai Napokon, a komáromi színjátszó csoportba is meghívtak, s az akkor végzős gimnazista Kaszás Attilával és a darabokat rendező Sztrecskó Rudolffal együtt több díjat nyertünk. Az életem párját szintén a kultúra révén ismertem meg. Ma már egy lány és egy fiú boldog szülei vagyunk, és 4 unokának is örülhetünk. Azért is szentelhetek sok időt és energiát a kultúrának, mert a nejem biztosítja a kellő családi hátteret. 52 éven át agronómusként, majd az öcsémmel együtt vállalkozóként helyben dolgoztam, így nem kellett utazgatásra pazarolni az időmet.

csemadok
Csemadok Életmű Díj
Fotó:  ifj. Lajos András

Egyéni sikereire is büszke lehet, hiszen aranykoszorús nótaénekes, Bandi fiuk pedig a Miskolci Nemzeti Színház elismert művésze és a hazai rendezvények gyakori vendégszereplője.

Egykor négyen voltunk Lajos Andrások a családban, ahol apáról fiúra szállt a kultúra szeretete.

A nótákat a disznótorokon és egyéb alkalmakon az édesapámtól tanultam, aki jó hangú református kántorként szintén tagja volt az énekkarnak.

Sosem készültem nótaénekesnek, de mindig szerettem dalolni. 2002-ben Bősön, az I. Országos Nótaversenyen 2. helyezett lettem. Később Ipolynyéken, az Őszirózsa versenyen pedig elnyertem az Aranykoszorús nótaénekes címet, s ezért kétszer felléphettem a Duna TV-ben. Mindez jó érzéssel tölt el, illetve az is, hogy Bandi fiunk közkedvelt, hivatásos színművészként a Vígszínház után, már évek óta Miskolcon bizonyítja a tehetségét. Ha az ideje engedi, négy saját műsora egyikével a felvidéki meghívásoknak is szívesen tesz eleget.

A Csemadok Komáromi Járási Elnöksége további tagjaival együtt kezdeményezte, hogy emléktáblákat állítsanak megalakulásuk 50. évfordulója alkalmából. Miért?

Kiss Miska járási elnökkel együtt vállaltuk, hogy a Dunamoccsal szemközti baráti faluból, Süttőről biztosítjuk a márvány emléktáblákat annak a 35 járásbeli településnek, ahol működött Csemadok-alapszervezet. A Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően az érintettek ingyen kapták meg az emléktáblákat. Akkoriban a Csemadok Közép-Európa legnagyobb tömegszervezete volt, nagyon sokat tett a hazai magyarságért, s megérdemelte, hogy méltóképpen emlékezzünk meg az 50. jubileumáról.

Fontos, hogy Felvidék-szerte hagyjunk magyar jeleket az utókornak.

Az alapszervezetünk a 90-es években a dunamocsi református templomnál állította fel a Sidó Szilveszter által faragott március 15-i kopjafát, amire a helyi önkormányzat nem mert vállalkozni. Azóta minden évben a kopjafánál emlékezünk meg a márciusi ifjakról koszorúzással és kultúrműsorral. A Trianon-centenárium alkalmából pedig a községi hivatal elé helyeztünk egy márvány emlékművet, amelyen a megcsonkított Nagy-Magyarország térképe látható. Remélem, hogy e „beszédes” jelünk is túlél majd több nemzedéket. Ennek az ötletemnek a megvalósítását a fél évszázadnyi csemadokos munkám megkoronázásának tartom.

Az Életmű Díja kapcsán milyen érzések töltik el? Folytatja az elnöki munkát, vagy már átadná a fáklyát?

Mivel már az 50. és 60. Csemadok-évforduló kapcsán is elismerték a munkámkat, váratlanul ért, de nagy megtiszteltetésnek tartom az Életmű Díjat.

Hiszem, hogy azt a mindenkori elnökségünkkel és az említett csoportjainkkal közösen érdemeltük ki. Esetemben sem csak egyéni teljesítményről, hanem áldozatkész csapatmunkáról beszélhetünk. A vezetőségünknek már öt évvel ezelőtt felajánlottam, hogy átadom a stafétabotot egy fiatalnak, akinek a munkáját tanácsokkal szívesen segíteném. Eddig még nem jelentkezett az utódom, ezért elnök maradtam. Egyre nehezebb az embereket bevonzani a csoportokba és a rendezvényekre, a legtöbben csak a megélhetésükre fókuszálnak, s főleg nem akarnak felelősséget vállalni. Ha meglesz az utódom, neki a pandémia miatt nehéz lesz mindent újrakezdeni, de másokkal összefogva majd ő is sikeresen dolgozhat azért, hogy még sokáig égjen a fáklyalángunk.

Megjelent a Magyar7 2022/5. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.