A csapat legutóbb 1994-ben járt Magyarországon.
az amatőr (nem hivatásos) vers-és prózamondás, verséneklés és lírai színpadok műfajban.
A múzeum egy megosztós játékot is indított a közösségi hálón hogy további látogatókat vonzzon az intézménybe.
A rendezvény honlapján már elindult a jegyek árusítása.
A Beliczay Kamarazenekar 2018-ban alakult Lakatos Róbert brácsaművész kezdeményezésére.
Megalakulásának 40. évfordulója alkalmából tíz új táncukat mutatják be 2019. december 7-én a nagykaposi művelődési házban.
A Zsolnay World Tour nevezetű vándorkiállítás a Zsolnay Porcelán Manifaktúra Zrt. tulajdonában lévő antik műtárgyakat és a jelenleg is gyártott termékeit mutatja be Pozsonyban.
A kubai Santa Clara városában bronztábla állításával emlékeztek Vándor József (1909–1979) magyar katolikus papra, születésének 100. évfordulóján.
A becsült ár majdnem kétszeresésért, 9,5 millió euróért kelt el Paul Gauguin egy műve.
A világ leggyorsabb néptáncosai újra a kamerák előtt.
Élvezetes, kötetlen hangvételű beszélgetés Komáromban.
Kubicsko Kucsera Klára művészettörténész, Tóth László költő, Beke Sándor rendező és Rostoka László grafikus is a díjazottak között.
A felvidéki magyar diákok is jelentkezhetnek
James Bond ismét megmenti a világot
A Te Bourao II árát 5-7 millió euróra becsülték.
Ismét a gonosz ellen harcol a hős.
Az Arany Medál-díjra bárki leadhatta szavazatát egy hónapig az interneten.
A szentpéteri Kossányi József Alapiskola ismételten magasra tette a lécet a pénteken megvalósuló, fantasztikus sikerrel lezajló hagyományos Mesefesztivállal.
Elmondása szerint Kundera őszintén örült, hogy újra cseh állampolgár.
A csapat eddig egyszer játszott Magyarországon.
Az 1954-ben alakult együttes nagyszabású bemutatóval áll színpadra december 14-én.
A díjazott alkotásokat 2019.november 29-e és 2020. január 16-a között láthatja a közönség a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.
A Hagyományok Háza 2019-ben is meghirdette az országos Kisjankó Bori hímzőpályázatot. A díjnyertes alkotások a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum tárlatán tekinthetők meg január közepéig.