Ének nélkül nem lennék boldog
Ha valakinek a Bodrogközben az jutna az eszébe, hogy megkeresse a vidék hangját, valószínűleg két énekesnőre gondolna: a már befutott Abaházi Nagy Líviára, illetve a profi pályafutása elején álló Zamatóczky Floriannára. Ezúttal az utóbbit mutatjuk be olvasóinknak.
Florianna a húszas évei elején járó, több műfajban is sikeres művész. A konzervatórium befejezése után most a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében tanul éneket. Ezzel párhuzamosan tanul az eperjesi egyetem menedzsment szakán, amit most egy évre megszakított. Éneket és zongorát tanít egy zeneiskolában. Ezek mellett első éve a Miskolci Nemzeti Színház kórusának a tagja.
Ki volt az, aki először felfigyelt a különleges hangodra?
Már az óvó néni, aki előszeretettel szerepeltetett különböző műsorokban, említette a szüleimnek, hogy az átlagosnál szebben énekelek. Majd az alapiskola egyik pedagógusa mondta a szüleimnek, hogy érdemes lenne a hangommal szakembernek foglalkoznia. Neki köszönhetően néhány énekversenyre is eljutottam. Közben a zeneiskolában zongorázni tanultam. Az ottani tanárom ajánlott egy énektanárt Kassán, akihez három évig jártam. Ő először a könnyű-zene irányába terelgetett, de Az operaház fantomja c. musical és az Operalexikon lapozgatása teljesen levett a lábamról; ezután kezdtünk el a komolyzenével foglalkozni. Az utolsó évem nála már a klasszikus muzsikáról szólt. A pályaválasztásom egyébként meglepően alakult. A szüleim nem voltak elragadtatva attól, hogy művészi pályát választok. Én ugyan az orvosi hivatásban is gondolkodtam, de folyamatosan attól féltem, ha nem énekelhetek, boldogtalan leszek. Végül a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola OKJ-s képzésén választottam az ének szakirányt. Ma pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet hallgatója vagyok, és az előadóművész-képzésben veszek részt. Ez azt jelenti, hogy sokféle zenei stílusban próbálhatom ki magamat. Simonné Balogh Emese személyében van saját énektanárom. Ma már tisztában vagyok azzal, hogy hozzám legközelebb az operett műfaja áll, ugyanakkor szeretem az operát és a népzenét is. Első színházi fellépésem a Luxemburg grófja c. operettben volt, ahol a kórusban énekeltem, majd idén februárban mutattuk be Verdi Don Carlos c. operáját, ahol már egyénileg is bemutatkozhattam a királynő apródjaként, azaz Tebaldo szerepében.
Milyen érzés volt első alkalommal a nagyközönség elé lépni?
Nem volt könnyű egy minden lében kanál figura szerepével azonosulnom, de elégedett voltam a teljesítményemmel. A premieren még nagyon koncentráltam a karmesterre és a szövegre, de a harmadik előadáson már átadtam magam a szerep élvezetének. Egyébként most lett volna áprilisban Verdi Falstaff című operájának a beavató bemutatója fiatalok számára, csak hát a koronavírus keresztülhúzta a számításainkat. Itt is kiléphetek majd a kórusból, hiszen Alice Ford szerepét osztották rám. Egyébként a próbáknak már utána vagyunk, csak a bemutató maradt el egyelőre. Azért nálunk, a színházban sem állt le teljesen az élet, online ének- és szövegolvasó próbákat szoktunk tartani.
Hogyan jellemeznéd a miskolci közönséget?
A színház közönsége vegyes korosztályú, sok a bérletes előadás, ami azt jelenti, hogy szeretik a színházat. Értőnek és hálásnak mondhatom őket, szeretnek színházba járni. Az idén a Hegedűs a háztetőn c. musical a slágerelőadásunk, amelyre már hónapokkal előre elkeltek a jegyek.
Ahogyan már azt a bevezetőben említettem, nemcsak játszol, hanem gyerekeket is tanítasz.
Tizennyolc tanítványom van egy miskolci magán zeneiskolában, akiket egyrészt énekelni, másrészt zongorázni tanítok. Velük hétfőn és kedden foglalkozom. Vannak köztük picik és idősebbek egyaránt. A skype-on történő oktatás nem túl ideális, de azért teszem a dolgom. Rendszeresen küldök a gyerekeknek kottát, feladatsorokat, azután meghallgatom őket, és elemezzük a teljesítményüket. Nemcsak tanítok, egyben tanítvány is vagyok a zeneművészeti intézetben. Most, a vizsgaidőszak táján sok a beadandó írásbeli munka, a gyakorlati tantárgyak feladatainak megoldásait pedig felvételeken küldöm. Bevallom, egyetemi hallgatóként is jobban szeretem a személyes kontaktust.
Végül térjünk vissza a világot jelentő deszkákhoz. Van egy szép bodrogközi kezdeményezésed, ami 2021-ben az ötödik rendezvényéhez érkezik.
Minden bizonnyal a Bolyban tartandó újévi gálakoncertre gondolsz. Igen, amikor kitaláltam, valami egyedit szerettem volna a Bodrogköznek adni. Egy végtelenül jó hangulatú, kétórás koncertről van szó, amelyben magyarországi művész barátaim vesznek részt. A szimfonikus zenekar az idén Ukrajnából érkezett, akárcsak a balettkar. A közönség mindig szeretettel fogadja a fellépőket, a jegyek szinte egy-két nap alatt elkelnek. A fellépők is szívesen jönnek, mert hálás közönséggel találkoznak. Az előadás szünetében tombolahúzást tartunk, amelyen ugyancsak magyarországi színház- és koncertjegyek nyerhetők.
Végül próbáld elmondani, milyen Miskolc a koronavírus idején!
A város, főleg a hétvégéken, félelmetesen kihalt. Mintha megállt volna az élet. Akinek van egy kis esze, otthon marad, nem kockáztatja sem a maga, sem a mások egészségét. A tömegközlekedés járatai megritkultak. De ha most kinézek az ablakon, a játszótéren a gyerekek azért csak játszanak. Színházunk vezetősége pedig úgy döntött, amint vége a karanténnak, azonnal pótoljuk az elmaradt előadásokat. Az sem gond, ha erre rámegy a nyarunk. Ha igény van rá, akár napi két alkalommal is színpadra lépünk.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/18. számában.
