Lehár Ferenc, a "komáromi gyerek"
2020-ban a világ zenés színházai, operett- és operaszínpadai szinte kivétel nélkül arra készültek, hogy megemlékezzenek Lehár Ferenc születésének 150. évfordulójáról. Mert ahol a jó muzsikát szeretik, ott mindenki ismeri Komárom szülöttének a nevét. Ezt a készülődést sajnos a világjárvány törte meg.
Többen megkérdőjelezik a zeneszerző magyar voltát. Pedig mindenki olyan nemzetiségű, amilyennek vallja magát. Lehár 1870. április 30-án született Komáromban, a Nádor és a Híd utca sarkán álló házban. Az első világháború után, az Osztrák–Magyar Monarchia szétesését követően, amikor szülővárosa Csehszlovákiához került, a család – így a zeneszerző is – az optálási eljárás során ragaszkodott a magyar állampolgárságához. Lehár, annak ellenére, hogy hosszú évtizedeken át Bécsben élt, az osztrák állampolgárságot soha nem óhajtotta megszerezni. Ehhez és egyúttal nemzeti hovatartozásának kérdéséhez adalékul szolgálhat Kristóf Károly írása is (Magyarország c. hetilap 1970/13):
„1947 áprilisában Dinnyés Lajos honvédelmi miniszter levelet kapott egy katonatiszt özvegyétől, Papházay Lehár Emmitől. A levélíró azt kérte a demokratikus magyar kormány miniszterétől, hogy fogadja őt fivérének, Lehár Ferencnek ügyében. A találkozón, amely röviddel később létrejött, a zeneszerző húga elmondta: bátyja rossz egészségi állapotban él Zürichben. Bécsi otthona tönkrement a háború végén, kottái, könyvei, emléktárgyai elpusztultak, mindennél bonyolultabb azonban, hogy nincsenek rendben az iratai.
Lehárnak sürgősen szüksége lenne magyar útlevélre, mivel mindig Magyarország állampolgára volt és maradt. Dinnyés Lajos közbenjárását kérte az útlevél megszerzésére, egyben arra is, hogy diplomáciai úton juttassák el az okmányt Svájcba. A miniszter készségesen állt Papházayné Lehár Emmi rendelkezésére. Néhány hét múlva az útlevél, amely Lehár Ferenc magyar honosságát bizonyította, már a mester kezében volt. Elolvasni nemigen tudta, hiszen szembajával küszködött, s egyébként is gyógykezelés alatt állt.”
De forgassuk vissza az idő kerekét 1868-ba, amikor a császári és királyi 50. gyalogezredet Komáromba helyezték. Az ezred katonakarmestere a morva–német származású id. Lehár Ferenc volt, aki majd itt ismerkedik meg leendő feleségével.
Lehár édesanyja, Neubrandt Krisztina 1849. március 15-én született a hadi helyzet miatt a dél-komáromi városrészben. A zeneszerző anyai nagyapja, Neubrandt Ferenc 1849-ben Klapka seregében szolgált, és részt vett Komárom védelmében. Lehár igen kedvelt anyai nagyanyja Igmándról származott.
Lehár anyjának ősei Komárom környéki elmagyarosodott, német származású katolikus kereskedők, iparosok, fazekasok, kádárok, szappanfőzők és gyertyaöntők voltak, akiket még Mária Terézia idején telepítettek le a környéken. Lehár az édesanyja és nagyanyja emlékét adta tovább a nagyszülői ház és a család leírásánál:
„A nagymamáék gazdagok voltak, polgári értelemben gazdagok. Több hajójuk járta a Dunát, földjeik voltak a város határában, és a nagypapa vaspántos ládájában zacskókban osztályozva állt a pénz. A vasláda tartalmát, amikor kitört a szabadságharc, a honvédség felszerelésére adták. Mikor Kossuth Komáromba látogatott, elmentek meghallgatni őt, s a beszéd elhangzása után a nagymama a szónok elé rakta az ékszereit, nagypapa pedig levágta kabátjáról a nehéz ezüstgombokat, hogy ne maradjon el nagymama mögött. A hajósok, a molnárok, a szekeresgazdák s mindazok a céhek, amelyeknek jelvénye ezüstgomb volt, ércgombok nélkül maradtak.”
Lehár apja a házasságuk kezdetén csak németül beszélt. Fia, érdekes módon 12 éves koráig csak magyarul, hiszen édesanyja, Neubrandt Krisztina is csak akkor kezdett tanulni németül, amikor négyhetes ismeretség után, 1869-ben feleségül ment idősebb Lehár Ferenchez. „A szülői házban kizárólag magyarul beszéltünk – írja később –, sőt édesanyám csak törve beszélte a németet. Engem is, miután addig csak magyarul tudtam, tizenegy éves koromban küldtek el Sternbergbe, az apai rokonokhoz német szóra.” (Šternberk csehországi város.)
A család a gyakori áthelyezések miatt sokat költözött a Monarchián belül. Lehár a pesti piarista gimnáziumba járt.
A választás egyik oka, hogy a Lehár család nagyon vallásos volt, valamennyi felmenőjük római katolikus hitben élt, a másik ok, hogy a gyerek így ingyen tanulhatott.
A tehetséges ifjút 12 éves korában a Prágai Konzervatóriumba küldték tanulni, ahol Antonín Dvořák, Antonín Bennewitz, Karel Ondřiček, Jozef Förster és Zdenko Fibich voltak a tanárai. A konzervatórium után egy német városka színházának elsőhegedűse volt, majd apja bécsi katonazenekarának lett a tagja. Ekkor pályázta meg a katonakarmesteri állást, így került 20 évesen, 1890-ben a Nógrád megyei Losoncra. Az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadseregének legfiatalabb karmestere szép, szőke fiú volt, akit mindenki tisztelt, a nők pedig rajongtak érte.
A losonci esztendőkről így vall: „Húszéves voltam ekkor – még ma is örömmel gondolok vissza a losonci kis helyőrségre, ahol a katonabanda szervezése volt a legfőbb feladatom. Hiszen alig volt hivatásos zenész a zenekarban, s a zeneértő újoncokkal kellett dolgoznom. Losoncon egyébként komoly munkát is folytattam, kvartettet alakítottam. (…) Általában Losoncon igen jól éreztem magam. Ott írtam első operámat is. Micoch főhadnagy, egy zseniális fiú írta a librettót, melynek zenéjével egy operapályadíjra jelentkeztem. A díjat nem én nyertem el, de megvigasztalt, hogy az »első kutyák és az első operák a sutba valók«”. Az említett szerzemény a Rodrigo című opera volt.
A kedélyes városkából négy év után egy kellemetlen affér miatt kellett távoznia. Losonci állomáshelyét és állását otthagyva az Adriai-tenger melletti Pólában (ma Pula) jutott munkalehetőséghez: a haditengerészet zenekarának lett a karmestere. Póla fontos állomás volt Lehár életében. Nemcsak a k.u.k. hadsereg mundérját cserélte fel az elegáns tengerésztiszti egyenruhával, de egy új világot is megismert.
Itt ismerkedett meg a fiatalon elhunyt Felix Falzari velencei születésű korvettkapitánnyal. Barátja, Falzari ösztönzésére orosz témájú operát komponált, a Kukuskát. Falzari írta a dalmű szövegét. „Steegmann udvari tanácsos elfogadta a Kukuskát a lipcsei Városi Színház számára. Ezért feladtam tengerész-karmesteri állásomat, s Falzarival együtt Lipcsébe utaztam” – írja Lehár visszaemlékezésében. A darab sikeres volt, de csak rövid ideig játszották. Lehár próbálta operáját más színházaknál is elhelyezni, de ekkor még nem járt sikerrel, így ismét állást kellett vállalnia. Újra katonának állt, és karmesterként Triesztbe került, a 87. gyalogezredhez. Közben azonban az apja súlyosan megbetegedett, csak napjai voltak hátra, ezért hazautazott. A Budapesten állomásozó 3. boszniai ezrednél átvette apja tamburmajorbotját.
Sajnos, apja már nem élhette meg művének színpadra állítását, pedig a sok talpalásnak köszönhetően 1899. május 2-án sor került a Kukuska pesti bemutatójára. A darabot tizenkét alkalommal játszották a pesti Operaházban. Mivel Pesten nem voltak biztató kilátásai, rövidesen Bécsben próbált szerencsét, ismét a hadseregnél.
Lehár nevét végül egy keringő kapta szárnyra. A művészetekért rajongó Metternich Paulina felfigyelt Lehárra. A császárvárosban telente pompás farsangi bálokat rendeztek, s a dúsgazdag és különc Metternich Paulina hercegnő (az „ördöglovas” magyar Sándor Móricz gróf és Metternich Klementina lánya) farsangkor különféle neveket eszelt ki a báljának. Az előző esztendő jelszava a piros és fehér volt, ezért mindenki, még a zenekar is, kötelezően pirosba és fehérbe öltözött. Amikor Lehár Ferencet meghívta a zenekar élére, az arany és ezüst jelszót választotta. A hölgyek arannyal, ezüsttel hímzett ruhában jelentek meg a bálon. A fiatal zeneszerző ekkor komponálta meg az azóta is népszerű Arany és ezüst keringőjét.
Folytatjuk...
Klemen Terézia írása megjelent a Magyar7 hetilap 2020/17-es számában.
