2020. május 5., 18:05

Magyar alpinisták – Kancsendzönga

A Himalája legmagasabban épült buddhista kolostorában, egy Sher­pa Gaun nevű faluban erdélyi magyar hegymászók elhelyezték Erőss Zsolt és Kiss Péter emléktábláját. A két alpinista már nem tudott visszaereszkedni a táborba; a sikertelen keresést követően eltűntnek nyilvánították őket.

Az öt csúcsból álló Kancsendzönga a Föld harmadik legmagasabb hegye, 8586 méteres, tengerszint feletti magasságát csak a Mount Everest (Csomolungma) és a K2 múlja felül. Nepál és India határán fekszik; előbbinek a második, utóbbinak a legmagasabb csúcsa.  

A gyergyószentmiklósiak azért indultak a Himalájára, hogy a Kancsendzöngán emléktáblát állítsanak a gyergyói származású Erőss Zsoltnak, a legeredményesebb magyar hegymászónak és társának, a gyöngyösi Kiss Péternek. Ők a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció tagjaiként 2013 márciusában indultak a csúcs megmászására, amelyet május 20-án el is értek.  

A feljutás azonban túl sok időt és energiát vett követelt, a két alpinista már nem tudott visszaereszkedni a 4. táborba. Az expedíció vezetése a sikertelen keresést követően eltűntnek nyilvánította őket. 

kancsendzönga

Most pedig azon a hegyóriáson állítottak nekik emléktáblát, ahol a hegymászók életük utolsó lépéseit tették meg. A négy erdélyi táblaállító, a tapasztalt magashegyjáró Köllő Zsolt, Fülöp László, Ambrus Zoltán és Csibi Márta még Nepálból közölte a hírt a hazaiakkal, fotókat is mellékelve.  

kancsendzönga

A kis kolostorban a dalai láma és Buddha képe mellett, magas rangú lámák arcképei között helyezték el a két emléktáblát.

„Gyönyörű ceremónia volt, igazi lámával és a helyiek csodálatával felvértezve. A falubeliek megígérték, úgy vigyáznak a táblákra, mint a szemük fényére” – állt a csapat üzenetében. 

A szerző köszönet mond az erdélyi Krónikának és cikkírójának, Balázs Katalinnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.