Megrázó dokumentumfilm bemutatóját tartják január 14-én 18 órától a budapesti Üllői út 2-4. alatt működő Premier Kultcaféban.
Az ABC és az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia a tavalyi példát követi.
2020. január 12-én az ipolysági városháza színháztermében ad újévi koncertet a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar.
Végzésével a Rio de Janeiró-i bíró egy brazil katolikus szervezet petíciójára válaszolt, amely szerint „katolikusok millióinak a becsületét” sértette meg a Krisztus első megkísértése című film műsorra vétele.
A színésznőt az Operettszínház saját halottjának tekinti.
Az artisták ünnepélyes bevonulásával kezdődik a fesztivál.
Káprázat és Humor címmel mutatja be 2020-as előadását a Budapest Varieté.
Annak idején másolták is a látképet, s ezért széles körben ismertté válhatott.
Sok új kiváló fajta őrzi az emlékét.
Hatodik alkalommal rendezte meg újévi gáláját az osztrák fővárosban.
Egy ikonikus színházi személyiség.
Cziffra megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét, de mindig magyarnak vallotta magát.
Martin Scorsese Az ír című maffiaeposza és Noah Baumbach Házassági történet című válási drámája mindössze egyetlen díjjal távozott a ceremóniáról a Házassági történet mellékszerepét alakító Laura Dern révén.
A közös felvidéki-soproni produkcióról még sokat beszél majd a szakma.
A másfél órás műsorban csupa ismert örökzöld, több generáció számára slágerlistásnak mondható dal hangzik majd el.
A természetfölötti horror, amely a 2004-es Az átok újrafeldolgozása, mindössze 10 millió dollárból készült, így már az első, hazai hétvégén behozta az árát.
Foghíjas vendégsereg.
Zrínyi Miklósnak végvári katonaként ugyan nem adatott alkalma nagy hőstetteket véghez vinni, ám a rábízott feladatokat mindig magas szinten teljesítette.
Az első gálát 1944 januárjában tartották.
Kérdőjelek sűrűjében.
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora január első teljes hetét a vízkereszt ünnepkörének szenteli.
Az író számos munkájában írt arról, hogy a 16 éven aluliakat kedveli, és szexturistaként Ázsiában is megfordult fiatal fiúkkal.
Maga is költött kuruckori verseket.
A reneszánsz mesterművön a véna tisztán kirajzolódik Dávid kulcscsontja fölött