A 95 éves Christopher Tolkien kezelte apja hagyatékát, és ő rajzolta az eredeti Gyűrűk ura-térképet is.
„Igazi privilégium és nagy öröm számomra, hogy idén én lehetek a zsűri elnöke” - mondta Blanchett.
Január 23-án nyílik meg Kassán, a MaJel Rovás Központ Figuratif Galériájában Szabó Ottó képzőművész Örök inkognitó című új kiállítása.
Az eredetileg mintegy 70 perces, magyarul, franciául és angolul elmondott beszéd rövidebb, dramatizált változata lesz hallható.
Mindezekért a borzalmakért a túlélőktől és az áldozatok hozzátartozóitól eddig miért nem kért senki sem bocsánatot?!
A kiadványban a múzeum szakembereinek, valamint más múzeumok és intézmények munkatársainak írásai olvashatóak.
A Bekecs Néptáncszínház előadása Dunaszerdahelyen
A teátrum Trianon100 Programjában szerepel a Wass Albert szövegei, valamint korabeli dokumentumok alapján készülő Tizenhárom almafa című bemutató.
Szinte az összes kontinensen járt, talán Ausztrália kivételével, ugyanakkor ő volt az első magyarok egyike, aki megfordult az Antarktiszon is.
A Bánfalvy Stúdió végül megoldotta a szomorú kényszer szülte helyzetet.
Az Ilosvai Házban rendszeresen tartanak táncházakat.
Egyre gyakrabban jut el magyar alkotás a világ legnagyobb presztízsű filmes díja közelébe.
A 92. Oscar-díjátadó gálát február 9-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban.
A Volt egyszer egy Hollywood című film kapta a legjobb film díját az amerikai kritikusoktól.
A Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány (KÉRA) munkatársa bodrogközi és Ung-vidéki önkéntesekkel egy hétvégét Nagykaposon töltött, ahol közösen gondolkodtak a magyarság problémáiról.
Idén a tavalyinál jóval korábban, február 9-én tartják a ceremóniát a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Bár Latyi vezető komikus színésze volt a Grosses Schauspielhausnak, majd a bécsi Theater an der Wiennek, mégis hazatért, mert magyar színész akart lenni.
Célja a V4-hez tartozó országok kerámiaművészetének együttes bemutatása, valamint ezen alkotók munkája, gondolkodása egyéni és közös jegyeinek megismertetése-értékelése.
Forgatókönyvírója volt a Miloš Forman rendezte Egy szöszi szerelme (1965) és Tűz van, babám (1967) című filmeknek.
Az emlékév kapcsán januárban nyílt drámapályázatot hirdetnek meg, amelyre olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat.
Az eset után Kobal kénytelen volt lemondani a ljubljanai Sentjakobsko színház művészeti igazgatói posztjáról is.
Ebben az évben 19. alkalommal került megrendezésre a Nemzet-közti Magyar Fotószalon a párkányi Barta Gyula Galériában.
Szebelédi Zsoltot az a Pálmai Zoltán váltja, aki 1974 és 1978 között már tagja volt a P. Mobilnak.
A brit színész a nemzetközi filmes és színházi világ egyik legjelentősebb művésze. Számos mozis és televíziós produkcióban bizonyított.