2020. június 6., 16:30

Jubileumi vártakarítás, hétfői erődnyitás

Június 8-ától ismét látogatható lesz Komárom közkedvelt turisztikai célpontja, a nemzeti műemlékké nyilvánított erődrendszer. Annak érdekében, hogy az Öreg- és Újvár-mustra élvezetes attrakciónak bizonyuljon – szemgyönyörködtető látvány táruljon a turisták elé, a Pro Castello Comaromiensi nonprofit szervezet ismét meghirdette a tavaszi önkéntes vártakarítást.

Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az immár hagyományossá vált kezdeményezés ötletgazdája 2010-ben a Villa Camarum Polgári Társulás elnöke, Kiss Réka kollégánk volt, s azt a város támogatásával megalakult, helyi műemlékeket kezelő Pro Castello Comaromiensi n.sz. előző igazgatója, Gráfel Lajos örömmel fogadta. Nyugdíjba vonulása után az új igazgató, Ozimy Andrej, a Komáromi Városi Hivatal műemlékvédelmi és idegenforgalmi szakelőadója folytatja a kezdeményezést. Ottjártunkkor a Ma7.sk-val tudatta az örömhírt: a június 6-i jubileumi vártakarítás során hozzávetőleg negyven önkéntes szorgoskodott.

Sajnos, a közép-európai viszonylatban egyedinek számító objektumot a tavaszi hónapokban -- a járványügyi korlátozások bevezetése miatt – zárva kellett tartani. A tavaszi növényburjánzás miatt elég kiábrándító képet nyújtott, átjárhatatlanná váltak a turistautak, ezért meghirdettük a június 8-i újranyitást megelőző, idei első önkéntes vártakarítást. Mivel a járvány miatt a Komáromi Városi Hivatal csak kevés közhasznú munkást tudott felvenni, ezért eddig nem volt, aki a vártakarítást elvégezze“ - magyarázta.

Szerencsére, a mai kellemes időjárás több tucat dolgos lokálpatriótát vonzott e történelmi nevezetességbe.

„Reggel kilenckor a Lipót-kapunál gyülekeztünk, a később érkezők pedig a Villanytelep út irányából csatlakozhattak hozzánk. Aki tudott, az metszőollót, baltát, gallyvágót, fa- és lombfűrészt is hozott magával. A többiek számára a város és a „Pro Castello“ biztosított munkaeszközöket. A Duna- és a Vág-bástya közti területet tisztítottuk meg a kiszáradt, sűrű növényzettől. Főleg az invazív fajoktól, amelyek nagyon gyorsan szaporodnak. Tartottunk attól, hogy ez alkalommal a vírusjárvány miatt csak kevesen vállalják az ingyenes társadalmi munkát, de hozzávetőleg három tucat önkéntes gyűlt össze. A többségük 20-30 év közti komáromi férfi volt, de páran érkeztek a járásbeli falvakból is, s a gyengéb nem is képviseltette magát“ - mondta el. Hozzátette, hogy egy 80 év körüli lokálpatrióta is csatlakozott a munkálkodókhoz.

Jubileumi vártakarítás, hétfői erődnyitás
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Nagyon elégedett volt a bő 5 óra alatt közösen elvégzett munkával, amelybe Bajkai János főosztályvezető is bekapcsolódott.

Az sem mellékes, hogy ezzel anyagiakat is megtakarítottunk, hiszen a zárvatartásunk bevétel-kiesést jelent számunkra. Az előző években ugyanis májusban sok nyugdíjas és diákcsoportot is fogadtunk, amelyek most nem jöhettek. Az összegyűjtött zöld- és más hulladékot a következő napokban szállítatjuk el a helyszínről. Idén a higiéniai előírások miatt meleg főtt étellel nem kedveskedhettünk az önkénteseknek, ahelyett ásványvizet, banánt és croissantot osztottunk szét nekik“ - fejtette ki.

A folyamatos felújításoknak köszönhetően a látványos nevezetesség iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik.

„Június 8-tól ismét kitárhatjuk a Lipót-kaput a látogatók előtt. Az érdeklődők egyelőre csak lektor kíséretében vehetnek részt a múltidéző sétán. Munkanapokon 10, 14 és 18, szombatonként 11, 13, 15 és 16, vasárnaponként pedig 14 és 16 órakor indul a vármustra. Ez a látogatási idő június 28-ig érvényes, a folytatás pedig majd a járványügyi helyzet alakulásától függ. A helyi lakosok 20 százalékos kedvezménnyel juthatnak be az erődbe“ - árulta el Ozimy úr.

Jubileumi vártakarítás, hétfői erődnyitás
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Végül elmondta, hogy folyamatos nagy érdeklődés mutatkozik a különleges ajándék bankjegyeik iránt.

„Korábban csatlakoztunk az Euro Souvenir Slovensko azon kezdeményezéséhez, hogy egyedi ajándéktárgynak is szánt bankókat árusítsunk. Annak elülső oldalán az Újvár I. Lipót Habsburg-uralkodóról elnevezett, 2013-ban felújított Lipót-kapuja és az Öregvár 1594-es török ostromának egyik jelenete látható. Az utóbbi során Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár azonban védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre. A 10 ezres példányszámban Franciaországban nyomtatott bankjegyek ugyanolyan papírból készülnek, mint a hivatalos eurózónás bankjegyek, s azokat valamennyi biztonsági elemmel, így hologrammal, vízjellel és fémcsíkkal ellátták. Nem minősülnek hivatalos fizetőeszköznek, de nagy kereslet mutatkozik a 3 eurós egyedi ajándéktárgy iránt. Azok mindegyike számozott, s emiatt idővel emelkedhet az értékük, s az előzetes internetes megrendelések alapján, főleg gyűjtőknek 4 ezret gyorsan eladtunk. A megmaradtak árusítása majd júliusban, az akkor megnyíló várpiacunkon folytatódik.“

Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.