Olvasni vagy nem olvasni? – ez itt a kérdés
Baradlay Jenő vagy Tímár Mihály, esetleg az álnok Gertrudis és Ottó? Netán az örökharagban álló Capuletek és Montague-k? Megannyi könyv, megannyi élmény! Vagy mégsem? Csak egy régi korszak maradványként él tovább? Az olvasmány lehet kötelező, ajánlott, de előfordul, hogy szabadon választott. Három különböző nézet, melyek meghatározhatják a fiatalok olvasáshoz való viszonyát. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ebben a fontos kérdésben máig nincs egyetértés? Jogosak a kételyek, hogy a megfelelő könyv- és olvasmányélmény nélkül a kamaszok hátat fordítanak kulturális hagyományainknak, vagy tévesen riogat minket a vészcsengő? Pedagógusokat és diákokat kérdeztünk arról, hogy mi a véleményük a kialakult helyzetről.
Az egyre csak gyorsuló világban megváltoztak az információszerzési, művelődési és szórakozási szokásaink, s úgy tűnik, a klasszikus könyvolvasás lassan háttérbe szorul. A 21. századi digitális bennszülöttek, akik a nap huszonnégy órájában érintőképernyős kütyükön lógnak, kevésbé fogják az olvasást választani kikapcsolódásképp, akár kötelező, akár nem. Másik komoly probléma, hogy a fiatalok többségének a szövegértés nagy gondot okoz, ezért eleve elutasítóbbak. A tanulók többnyire nem a megfelelő osztályban kapják kezükbe ezeket a könyveket, túl hamar találják szembe magukat olyan volumenű írókkal, akik írásait felnőttkorban is nehéz megemészteni. Az alap- és középiskolai kötelező olvasmányok listáján szerepel többek között A kőszívű ember fiai, az Antigoné vagy a Háború és béke.
Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára, s a Magyartanárok Egyesületének alelnöke szerint: „Petőfi kortársai közül is a mai gyerek számára Jókai már szinte olvashatatlan. Ezt nagyon nehéz kimondani, legfeljebb annyit lehet mondani, hogy ne A kőszívű ember fiait, hanem Az arany embert tanítsák, lehet mondani, hogy ne hetedikben, hanem nyolcadikban, talán azt is lehet mondani, hogy ne hetedikben, hanem tizedikben csak. Azt, hogy Jókai egyáltalán nem tanítható? Nagy felháborodást váltana ki. De ha picit még várunk, akkor hamarosan ki fogják mondani”.
Ilyen markáns vélemény után sokunkban felmerül a kérdés: van-e értelme kötelező olvasmányokat adni a tanulóknak? Képesek lesznek a tanárok elérni a céljukat egy évek óta változatlan listával? Valóban lejárt a kötelező olvasmányok ideje?
A komáromi Selye János Gimnázium magyar szakos tanárnője, Farkas Adrianna többéves tapasztalatára alapozva úgy gondolja, hogy ezek a könyvek még nem idejétmúltak, ellenben szemléletváltásra volna szükség.
Az olvasóvá nevelés mellett számos fontos értéket képviselnek a kötelezően feladott könyvek. A fordulatos jelenetekben és különleges szereplőkben gazdag történetek nemcsak kellemes élményt nyújthatnak, hanem elgondolkodtathatnak, oktathatnak és formálhatnak is bennünket.
Mózes Endre már több mint tíz éve tanít a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontban magyar nyelvet és irodalmat. Véleménye szerint azért szükséges kötelező olvasmányokat olvasni, mert ezek az alkotások az örök, nagy kérdésekre is próbálnak válaszokat keresni, és ezáltal segíthetnek pontosabban megfogalmazni saját problémáinkat, megkeresni a saját válaszainkat.
Emellett még kiemelte: „Vannak kulturális hagyományaink, amelyeknek az ápolásához szintén hozzátartozik néhány mű, író ismerete. Ha nem ismerjük, a kulturális, sőt nemzeti identitásunk foroghat veszélyben.”
Ahogy azt előbb említettem, a probléma kulcsa a „hogyan”-ban rejlik. Vagyis megfelelő módszerekkel és alternatívákkal az olvasást is diákbaráttá lehetne tenni. Többen úgy gondolják, hogy a kortárs irodalom kiemelkedő darabjainak is ott lenne helye a tankönyvekben. Ezt vallja Z. Németh István költő, író és pedagógus is, aki nem kötelezné, hanem ajánlaná a könyveket. Kompromisszumos megoldásként bevezetné a „könytárórát”, ami a következőképpen folyna:
A mai tanulók véleménye sem egyhangú, hiszen míg egy részük szeret olvasni, addig a többiek zsigerből elutasítják. A diákok olvasási szokásai is átalakulóban vannak, másképp olvasnak, más témák érdeklik őket, ami a mai olvasmányi listával nem összeegyeztethető. Bár még nem készült aktuális átfogó felmérés, de vitathatatlan, hogy az iskolások elvárása a kötelező olvasmányokkal szemben megváltozott. Ezért is kértem ki pár harmadik osztályos gimnazista véleményét a „kötelezőkről”.
Kotiers Ráhel Annamária úgy gondolja, hogy nincs baj azzal a gondolattal, hogy a tanárok feladnak kötelezően egy könyvet. A baj a mennyiség és a „rossz” könyvválasztás. Ő személy szerint több könyvvel is hadilábon áll, például a Robinson Crusoe-val és A kőszívű ember fiaival. De elismeri, hogy a tanároknak is nehéz dolgok van, mivel nem választhatnak a tananyaghoz találomra egy kortárs művet. Megoldását is elmondta:
„Jó, hogy vannak kötelező olvasmányok – mondja Kráľ Dávid – ,mert ezáltal a tanárok ösztönözni tudják a fiatalokat különböző művek megismerésére, de tény, hogy ez kiválthat bennük vegyes érzelmeket.” Elmondható tehát, hogy a tanulók hozzáállása is erősen függ attól, hogy mit olvasnak éppen. A könyv nyelvezete és fogalmazásmódja nagyon befolyásolja azt, hogy hogyan viszonyul hozzá az ember. „Nem jó, ha plusz energia megy rá arra, hogy az ember lefordítsa a szöveget magyarról magyarra.” Alternatívaként ő is a beszámoló készítésével ért egyet, hiszen így a diákok újraértelmezhetik az olvasottakat, s elmélyülhetnek a történetek legmélyebb zugaiban.
Kovalik Kapusňák Sabina szerint a kötelező olvasmányok jó célt szolgálnak, azonban a nehéz nyelvezet, illetve a hosszas tájleírások miatt a korosztálya és a nála fiatalabbak negatívan állnak hozzájuk. Ő könyvszeretőként több művet is kedvel a kötelezők közül, például A Szent Péter esernyőjét Mikszáthtól vagy a Pál utcai fiúkat Molnár Ferenctől, ám bevallja, Jókaival neki is akadtak nehézségei. „Jókait nem kötelezném, inkább csak ajánlanám” – mondja. Úgy gondolja, hogy ha részeket adnának fel a könyvekből, s azokat tanítási órán átbeszélnék, elmondhatnák véleményüket és észrevételeiket, akkor a diákok hamarabb megkedvelnék őket. Egyetért azzal is, hogy az olvasmányi listát meg kéne reformálni. Ő többek között Laboda Róbert Túlzások c. verseskötetét vagy Jane Teller Semmi című kisregényét olvasná el szívesen kötelezőként.
– állítja Sméja Tímea. Mivel a könyvek történetei nem a közelmúltban játszódnak, bonyolultak, többszöri elolvasás után sem érthetőek, ezért a tanulók nem tudnak azonosulni velük. Vele is megtörtént, hogy egy könyvnek kétszer, akár háromszor is nekikezdett, végül nem tudott vele megbirkózni, félbehagyta. Persze, neki is vannak kedves emlékei a kötelezőkről, Shakespeare-drámák közül a Hamletet kimondottam izgalmasnak találta, de a kedvencei közé sorolta még az Antigonét, illetve Stendhal Vörös és feketéjét. Hozzátette: „Jó ötletnek tartom, hogy az olvasmányokból prezentációt csináljunk, esetleg játékos órát tarthatnánk, amin helyzetgyakorlatokat csinálnánk, s így belebújhatnánk a szereplők bőrébe, megtapasztalnánk az érzéseiket, elképzelhetnénk a világukat.”
Csintalan Dóra sok jó és érdekes könyvvel találkozott a kötelezők listáján. Annak ellenére, hogy a Romeo és Júliát már filmes és színházi feldolgozásban is látta, szívesen olvasta el eredetiben is. Az olvasmányok mennyisége miatt viszont neki sem és kortársainak sem jut ideje minden könyvre.
– mondja. A könyvek feldolgozását osztályonként ötfős csoportokban valósítaná meg. Minden csoport más-más művet olvasna el, dolgozna fel, adna elő, így a projekt közösségépítésre egyaránt alkalmas lenne. Gimnáziumi évei alatt szívesen újraolvasná kötelezőként A kisherceget, és beszélgetne róla osztálytársaival, magyartanárával, mert szerinte a felnőtt lét küszöbén a mű mondanivalója teljesen átértékelődik a diákok szemében. Kiemelte még: „Az érettségi után sokunk számára ez mű iránytű lehetne, mivel általános igazságaira mindig támaszkodhatunk majd a nagybetűs életben.”
Az internettel átitatott hétköznapokban a fiatalok már hozzászoktak a pár mondatos szövegekhez. Számukra nehézséget okoz a hosszabb, tartalmasabb szövegek értelmezése, ugyanis napjaik nagy részét a világhálón megjelent rövid bejegyzések böngészésével töltik. Ellenben ez nem lehet akadály a hagyományos információszerzés elsajátításában. Nincs más megoldás, a tanároknak kell a kezükbe venni az irányítást, nekik kell érdekessé tenniük a könyveket. Izgalmas, nem mindennapi háttér-információval megfűszerezve a történetek is hívogatóbbak lehetnek a nebulók számára. A pedagógusoknak nemcsak tanárként, hanem marketingszakértőként is helyt kell állniuk. El kell hitetniük a diáksággal, hogy az olvasás nagyon is „trendi”, nem ódivatú hobbi, hanem kaland. Példaként szolgál Vecsei H. Miklós színművész kezdeményezése, a POKET Zsebkönyvek, ami minden elvárást felülmúlva, rövid időn belül népszerűvé tette a minőségi irodalmat, s annak az olvasást.
Az e-book megjelenése még nem tette tönkre a könyvpiacot. Hiába kezdték el temetni, a könyvalapú olvasás fennmaradt, mert igenis van igény a könyvekre. Tény, hogy az olvasók java részét a negyvenpluszos generáció teszi ki, de a fiataloknak egyaránt születnek jó, sőt nagyszerű könyvek. A modernizáció nem kifogás az olvasásra, mivel még mindig ott a lehetőség, hogy az irodalmat élményalapúvá tegyék.
Az utóbbi időben tájainkon kiment a divatból az író-olvasó találkozó, holott egy-egy íróval, költővel való találkozás, beszélgetés szórakoztató is lehet. A 21. században a kortárs művészek már nem elefántcsonttoronyban élnek. Háy Jánost, Grecsó Krisztiánt, Tóth Krisztinát vagy Lackfi Jánost élmény élőben hallgatni, az ilyesfajta találkozás bizony ösztönző lehet az olvasásban kételkedőknek.
Nyilvánvalóan ez egy hosszú, kitartó munka, amit csak az könnyíthet meg, ha a tanuló olyan közegből érkezett, ahol az olvasás természetes. Az olvasás iránti szeretet már gyerekkorban kialakul, a mondókák, a játékos versek, a népmesék, az ifjúsági regények jelentik a lépcsőfokokat ahhoz, hogy érdeklődni kezdjenek a komolyabb irodalom után is. Nem lehetetlen közkedveltté tenni az olvasást, az utóbbi húsz évben számos író, írónő érte el, hogy a kamaszok könyvet fogjanak a kezükbe és olvassanak. Olyan, mára már klasszikussá vált művek tartoznak ide, mint a Harry Potter, az Alkonyat-trilógia vagy a hazai berkekből ismert Szent Johanna Gimi. Az akkor újdonságnak számító könyvek miatt diákok tömegei rohamozták meg a könyvesboltokat, hogy elsőként vehessék kezükbe a legújabb kiadást. Ha elég szemfülesek voltak, még egy-egy dedikált példánnyal is díszíthették gyűjteményüket. Mi ez, ha nem bizonyíték arra, hogy az olvasás még mindig trendi!
A könyv egy kalandokkal, érzelmi hullámvasutakkal teli szellemi utazás, aminek mindenki részese lehet. Ezért célszerű volna az olvasmányokat nem kötelezni, hanem ajánlani a tinédzsereknek. Ha olyan könyveket ajánlunk nekik, amik megragadják, gondolkodásra késztetik őket, akkor nem kerülhet hiba a rendszerbe. Minden egy jó könyvvel kezdődik, utána határ a csillagos ég.
