A látványvilág sem szokványos.
A létezés valamennyi fázisát érintik a versek.
Aranylemezt termett a közös munka.
A politikai aktivizmussal töltött feminista punkzene kedvelői ma a este a pozsonyi Cérnagyárban (Nová Cvernovka) adnak találkozót egymásnak.
Csütörtökön 18 órától tárlatnyitó!
Munkája és szépen ívelő karrierje jelenleg ugyan Miskolchoz köti, de szülőföldjét nagyra becsüli.
A történet szerint egy oktatási szakértő érkezik a minisztériumból, és új tanterv bevezetéséről beszél, amely gyorsan és hatékonyan reagál a közeljövő kihívásaira.
Taylor Hawkins március 26-i tragikus halála után a múlt hétvégén újra színpadra állt a Foo Fighters.
Egy emberi történet állati segítséggel.
Az évad első bemutatója William Shakespeare talán legközkedveltebb komédiája, a Szentivánéji álom lesz.
Kevésbé ismert, hogy Hernádi Gyula (1926–2005) megírta a regény „folytatását” Egri csillagok háborúja címmel.
Egy személyben volt költő, regényíró, festő és dizájner.
A gondolatok színe elnevezésű Matisse-kiállítás október 16-áig tekinthető meg a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
Farkas József György összeállította és könyvbe foglalta a világban található magyar vonatkozású szellemi és tárgyi emlékeket.
Már kamaszkorában remekül szavalt és fogalmazott, de mégsem készült színésznek.
A zene szeretete ragadós, és az sem ritka, hogy zenekedvelő vagy zenészcsalád gyermekeként valakiből zenész válik.
A magyar tudományos életben két Szinnyei József is jeles munkát végzett.
Kialakulhat-e újra diktatúra Németországban? Ez az egyik alapkérdése Rainer Wenger tanár úrnak a próbahéten.
Obamáé volt a legismertebb név a kreatív művészek szombat esti Emmy-díjátadóján.
Nemzettudatunk erősítéséért...
A Bálint Ágnes által írt Mazsola-sorozat 1963-ban került képernyőre, majd 1969-ben a Mazsola és Tádé című sorozattal folytatódott.
Napjaink egyik leggyakrabban használt szókapcsolata a „globális felmelegedés”. De ténylegcsak a felelőtlen emberi tevékenység számlájára írható?
A napra pontosan száz esztendeje született Lovicsek Bélával csak az olvasó tudott mit kezdeni, írótársai, kritikusai és szocialista kiadói legfeljebb fanyalogtak.